Bagossy László először a stuttgarti Theater tri-bühnében rendezte meg Kerékgyártó István Puzzle című darabját a későbbi, Hurok című regényváltozatból is merítve. A rendező egyébként gyakori vendég a németországi színházban, így a magyar közönség már többször profitálhatott abból, ami ott bevált, és fordítva (pl. Kasimir és Karoline, Az arab éjszaka), ezúttal viszont nem az Örkény Színház, hanem az Orlai Produkció mutatta be az előadást a Fügével együttműködve a Jurányi Házban. Kerékgyártó szerette volna, ha az Örkényben mutatják be a darabot, de ott nem vállalták. Bár vannak kifogásaim a magyar (kő)színházak bátorságát, témaválasztásainak progresszivitását illetően, ennek aligha lehetett kizárólag a darab aktuálpolitikai felütése az oka: magam is óvakodnék attól, hogy kitűzzem az előadást az ellenzéki szellemiség mélyebb vizekre hatoló zászlóshajójára.
Tény, hogy az első jelenetben a miniszter egy büdös bunkó – pont annyira, mint mindenki, aki magát istennek képzelve terpeszt magas pozíciókban: kétlem, hogy a hímsovinizmus vagy a beosztottak megalázásának szokása kizárólag a jelenlegi kormány tagjaira lenne jellemző. Na, jó, a Hurok csúnya, gonosz bácsija számára a mutyizós, megbuherált pályáztatás annyira természetes közeg, mint a levegő, ami körülveszi – ilyen szempontból valóban a megtévesztésig hasonlít a kormánypárt egyes politikusaira. Azért is rág be az államtitkárára, mert ő máshogy mutyizna-buherálna; ez a harag és megalázás száll alá, egyre lejjebb a társadalmi ranglétrán: az a nyomorult, akit eltipornak, a következő jelenetben egy még nyomorultabb eltiprójává válik.
Ez a szerkezet a darab és a regény vállalt előképéből, Arthur Schnitzler Körtáncából és a szintén erre a műre építő Kornis-drámából, a Körmagyarból is ismert. A láncolatdramaturgia a Hurok esetében nemcsak arra alkalmas, hogy kis társadalmi tablót rajzoljon, hanem leköveti a harag útját: a rossz nem vész el, csak átalakul. Nem tudom, megélhetőbb, érthetőbb lesz-e a gonoszság működése attól, hogy ilyen gondosan összerakott perpetuum mobilébe van csomagolva; pusztán a tény, hogy lám, a világ ezzel a képlettel is leírható, persze lenyűgöző.
Ám ez a mechanikus forma mintha a hitelességből venne el, és erre a megrendezettségre, stilizációra rájátszó rendezés is ráerősít.
A jelenetek a színpad közepén emelt pódiumon játszódnak. Az előadás elején a szereplők talárban, kezükben fekete mappát tartva, kórusként énekelnek a legfeljebbvaló Miniszter sebeiről, mintha misét celebrálnának.
(A legvégén még szépen kimaxolják a párhuzamban rejlő lehetőségeket, no de nem akarok spoilerezni, érteni az iróniát így is.) A regény olykor hosszasan, részletesen kivetíti a szereplők gondolatait, ezekből a szövegekből emelt át néhány mondatot az előadást dramaturgként is jegyző Bagossy. Ezeket a részleteket a narrátorként fellépő szereplők énekbeszédben mondják el. A szereplők mozgása is átcsap néha stilizációba: tipikus helyzeteket, arckifejezéseket merevítenek ki. Persze vicces, ahogy recitativóban elhangzik, hogy forgó, acélrudas beléptetőrendszer, és az is, ahogy a Miniszter titkára úgy tart ki egy mozdulatot, mintha seggnyalós szelfit akarna készíteni magáról. De az egész túlságosan komolykodó marad, és csak néhol csap át kabaréba.
A helyzetek, a karakterek tipizálása pedig olyan jól sikerült, hogy a szereplők már-már hamisak. Sőt, a meleg fiú ábrázolása a negyedik jelenetben szinte bántó – én azt hittem, elmúlt már az az idő, amikor megbocsátható volt, hogy az alkotó ennyire nem bánik csínján egy kisebbségi csoportot érintő sztereotípiákkal.
A színészek maradéktalanul teljesítik a feladatukat, a kétdimenziós figurák megformálását, és ha igazán elemükben vannak, főleg komikumot villantanak fel; keserédes, pláne tragikus pillanatok nem nagyon vannak. Mészáros Máté Minisztere magát mindenhatónak, érinthetetlennek képzelő tapló. Debre-czeny Csaba Államtitkára hidegvérrel éli túl a krízist, ő büntet a legkeményebben. Epres Attila Igazgatója jóhiszemű csaló, aki valahogy mindig megússza. A Rába Roland által játszott, mindig befeszülő Tulajdonos kapott még egy árnyalatot: rejtőzködő melegként az Igazgató képében megjelenő sorscsapást büntetésnek tekinti titkos szerelmi viszonyaiért. Dékány Barnabás csillagos ötösre teljesíti a karikatúrabuzit, de sokkal érdekesebb, amikor érzelmi frusztrációját éli ki gátlástalanul a Pénztárosnőn – talán ez a jelenet a legrétegzettebb: ahogy ez a két nyomorult vicsorít egymásra. Járó Zsuzsában pedig az a fantasztikus, ahogy dögös, negyvenes titkárnőből pillanatok alatt slampos Pénztárosnővé vedlik. Nagy Dániel Viktor Drogos Fiúja megint nagyon klisészerű, önzése, és nem kiszolgáltatottsága a hangsúlyosabb. Gombó Viola Lotti a naiv exdrogos és exprostituált, hiszékenysége, olvatagsága hihető, a Miniszterrel közös jelenete kevésbé.
Mindenki olyan, amilyennek képzeltem: működik a képlet, az eredmény könnyen kiszámítható.
Orlai Produkció/Füge, Jurányi Ház, február 24.
