Interjú

„Akkor majd ezerszeres erővel”

Göndör László színházcsináló

Színház

A Nagymamával álmodtam című, útkereső előadásának apropóján a letisztultság kereséséről, a szövegalapú színházról, performance-ról és az ötleteiről beszélgettünk. Szóba jöttek az amszterdami tervei, a kiábrándultság, a kultúrát romboló politikai rendszer és az ezerszeres erő elérkezése is…

Magyar Narancs: Néhány kiábrándult színész új hivatást keres. Nyitnak egy kiégést kezelő szanatóriumot, ahol vendégül látnak budapesti aktivistákat, akik egy igazságosabb, élhetőbb világért harcolnak. Ez a Stereo Akt Remény panzió című előadása (kritikánkat lásd: Amíg léteznek, Magyar Narancs, 2023. május 17.), amelyet a Bánkitó Fesztiválon is játszottatok nemrég. Te magad is kiábrándult vagy?

Göndör László: Ha a kultúra, a színház helyzetét nézzük, minden okom megvan a kiábrándultságra. A mikroközegemben ugyan nagyon jól érzem magam, de mindaz, ami ezt körülveszi, iszonyatosan nyomasztó és kilátástalannak tűnő. Nem látom a fejlődést, de még a lehetőségét sem. Nem tudom, szak­mai­lag hogyan tudnék olyan helyekre kerülni, amelyek izgatnának. Itthon a független szférában, ha a Trafó nagytermében csinálsz sikeres előadást, az a csúcs. Ez valóban nagy dolog, de így a remek produkciók is csak nagyon kevés emberhez juthatnak el. A Remény panzió is úgy kezdődik, hogy rögzítjük, a színház csak egy nagyon szűk szellemi elit szellemi maszturbációja, mert a politikai környezet ellehetetleníti, hogy terjedhessen a kultúra, legalábbis az, amit mi annak tartunk. Egyszóval kellőképp kiábrándult vagyok, hogy ne itthon alkossak tovább, ezért Amszterdamban folytatom a tanulmányaimat, ott próbálok meg egy másik lábat növeszteni. Nem hagyom el az országot, de inspirációt kell gyűjtenem, más szakmai lehetőségeket kell keresnem.

MN: Mit tanulsz ott?

GL: Szeretném továbbcsiszolni a stílusomat, saját, szerzői előadásokat tervezek létrehozni. Ehhez kerestem képzést, amely akár nemzetközi kontextusba is helyez. Sokáig performance-képzésekben gondolkodtam, de végül egy csavarral a nemzetközi dramaturgia szakot választottam. Jelenleg úgy érzem ugyanis, hogy a dramaturgiai tudásom fejlesztése segíthet majd legtöbbet a saját előadásaim létrehozásában. Eddig a Freeszfére jártam színházcsináló szakra, amelyet többek között Kárpáti Péter és Ascher Tamás vezetett. Jó alapot adott, de mennem kell tovább. Fontos célom, hogy nemzetközi alkotóvá váljak. A Nagymamával álmodtam című előadással sokat turnéztam az elmúlt időszakban, sikerült beleszagolnom a fesztiválok világába, ami nagyon inspiráló volt.

MN: A tavasszal a Színház cí­mű folyóirat közölt egy beszélgetést veled és Nagy Józseffel, Szkipével. Ott azt mondtad, kínosnak érzed a sok szöveget, költőibb, letisztultabb dolgot keresel. Miért érzed kínosnak a szöveget?

GL: Fontos leszögeznem, hogy hiszek a szöveg erejében. Kínosnak a túlbeszéltséget érzem, és azt is inkább személyes értelemben. Nem szeretnék olyasmit csinálni, ami számomra nem a legautentikusabb, legletisztultabb formája a színháznak. Mindig is performatívabb dolgokban gondolkodtam, ahol a szöveg fontos elem – egyébként az eszköztáram nagy része szöveges –, de a vizualitás, az ahhoz kapcsolódó humor vagy a mozgás, a zene egyenrangú partnere a szövegnek. Ízlés dolga, adódhat a figyelemzavaromból vagy a magyar kőszínházi világ nagy részének korszerűtlenségéből, de a szövegközpontú színházban általában unatkozom. A szórakoztató, show-szerű, sokszínűbb dolgokban éreztem jól magam alkotóként mindig is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.