Interjú

„Akkor majd ezerszeres erővel”

Göndör László színházcsináló

Színház

A Nagymamával álmodtam című, útkereső előadásának apropóján a letisztultság kereséséről, a szövegalapú színházról, performance-ról és az ötleteiről beszélgettünk. Szóba jöttek az amszterdami tervei, a kiábrándultság, a kultúrát romboló politikai rendszer és az ezerszeres erő elérkezése is…

Magyar Narancs: Néhány kiábrándult színész új hivatást keres. Nyitnak egy kiégést kezelő szanatóriumot, ahol vendégül látnak budapesti aktivistákat, akik egy igazságosabb, élhetőbb világért harcolnak. Ez a Stereo Akt Remény panzió című előadása (kritikánkat lásd: Amíg léteznek, Magyar Narancs, 2023. május 17.), amelyet a Bánkitó Fesztiválon is játszottatok nemrég. Te magad is kiábrándult vagy?

Göndör László: Ha a kultúra, a színház helyzetét nézzük, minden okom megvan a kiábrándultságra. A mikroközegemben ugyan nagyon jól érzem magam, de mindaz, ami ezt körülveszi, iszonyatosan nyomasztó és kilátástalannak tűnő. Nem látom a fejlődést, de még a lehetőségét sem. Nem tudom, szak­mai­lag hogyan tudnék olyan helyekre kerülni, amelyek izgatnának. Itthon a független szférában, ha a Trafó nagytermében csinálsz sikeres előadást, az a csúcs. Ez valóban nagy dolog, de így a remek produkciók is csak nagyon kevés emberhez juthatnak el. A Remény panzió is úgy kezdődik, hogy rögzítjük, a színház csak egy nagyon szűk szellemi elit szellemi maszturbációja, mert a politikai környezet ellehetetleníti, hogy terjedhessen a kultúra, legalábbis az, amit mi annak tartunk. Egyszóval kellőképp kiábrándult vagyok, hogy ne itthon alkossak tovább, ezért Amszterdamban folytatom a tanulmányaimat, ott próbálok meg egy másik lábat növeszteni. Nem hagyom el az országot, de inspirációt kell gyűjtenem, más szakmai lehetőségeket kell keresnem.

MN: Mit tanulsz ott?

GL: Szeretném továbbcsiszolni a stílusomat, saját, szerzői előadásokat tervezek létrehozni. Ehhez kerestem képzést, amely akár nemzetközi kontextusba is helyez. Sokáig performance-képzésekben gondolkodtam, de végül egy csavarral a nemzetközi dramaturgia szakot választottam. Jelenleg úgy érzem ugyanis, hogy a dramaturgiai tudásom fejlesztése segíthet majd legtöbbet a saját előadásaim létrehozásában. Eddig a Freeszfére jártam színházcsináló szakra, amelyet többek között Kárpáti Péter és Ascher Tamás vezetett. Jó alapot adott, de mennem kell tovább. Fontos célom, hogy nemzetközi alkotóvá váljak. A Nagymamával álmodtam című előadással sokat turnéztam az elmúlt időszakban, sikerült beleszagolnom a fesztiválok világába, ami nagyon inspiráló volt.

MN: A tavasszal a Színház cí­mű folyóirat közölt egy beszélgetést veled és Nagy Józseffel, Szkipével. Ott azt mondtad, kínosnak érzed a sok szöveget, költőibb, letisztultabb dolgot keresel. Miért érzed kínosnak a szöveget?

GL: Fontos leszögeznem, hogy hiszek a szöveg erejében. Kínosnak a túlbeszéltséget érzem, és azt is inkább személyes értelemben. Nem szeretnék olyasmit csinálni, ami számomra nem a legautentikusabb, legletisztultabb formája a színháznak. Mindig is performatívabb dolgokban gondolkodtam, ahol a szöveg fontos elem – egyébként az eszköztáram nagy része szöveges –, de a vizualitás, az ahhoz kapcsolódó humor vagy a mozgás, a zene egyenrangú partnere a szövegnek. Ízlés dolga, adódhat a figyelemzavaromból vagy a magyar kőszínházi világ nagy részének korszerűtlenségéből, de a szövegközpontú színházban általában unatkozom. A szórakoztató, show-szerű, sokszínűbb dolgokban éreztem jól magam alkotóként mindig is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.