Színház

Amíg léteznek

Stereo Akt: Remény Panzió

Kritika

Társadalmi vállalás, közösségi alkotás, nagyszerű színészek, elhivatott civilek, profi stáb – minden adott volt egy remek előadáshoz.

Ám a Remény Panzió mégis alulmúlta a várakozásokat. Pedig milyen jól indul: Göndör László sajtótájékoztatót tart arról, hogy felhagy a színházcsinálással. Pénztelenségről, egy szűk csoport szellemi maszturbációjáról beszél. Groteszk humorba fordulnak az agyonhallgatott közhelyek, amelyek sok szempontból húsba vágóan igazak. Jogosan merülnek fel persze az olyan a kérdések, hogy az egyre szűkülő lehetőségek és a méltatlan körülmények között egyáltalán miért akar még bárki színházat csinálni. Vicces pedig attól lesz, hogy mindez egy színész szájából hangzik el egy előadás közben.

Hol is van mindebből a kiút? Boross Martin rendező, ha nem is kiszabadul, de időnként kicsit kimozdul ebből a szűkös keretrendszerből. Na nem úgy, hogy valami varázslat segítségével anyagi biztonságot teremt az alkotáshoz, és az sem célja, hogy népszínházat csináljon, inkább a formáról az ügy felé irányítja a figyelmet. Láttunk már olyan előadást tőle, amikor ez az alkotói attitűd csodás végeredménnyel zárult, ilyen volt a nagyszerű Kolónia, ahol a magyar Willkommenskulturt vizsgálta két, a rendszerváltás előtt ideérkezett görög menekült és két, a kétezertízes években érkezett szíriai menekült történetének egymásra játszásával.

A Remény Panzió kiindulási pontja is különleges: amennyiben a művészet már nem tud erős hatást gyakorolni a társadalomra, akkor nézzük meg, hogy mi történik akkor, ha olyan emberek szolgálatába állítjuk, akik valamennyire hatást tudnak gyakorolni rá – legyen a kultúra a civil társadalom szolgálója! Így jön létre a Remény Panzió intézménye, amelyet a független szféra kiégett színészei, Göndör László mellett Martinkovics Máté, Messaoudi Emina és Szabó Vera alapítanak és működtetnek, és ahol ugyancsak a kiégés határán álló civilek pihenhetik ki életük megpróbáltatásait. Így kerül az előadásba Bari Jutka esélyegyenlőségi aktivista, Kajos Rebeka feminista aktivista, Kovács Veronika, az Utcáról Lakásba! Egyesület egyik alapító tagja, Lóczi Csenge fenntarthatósági és gyermekvédelmi aktivista, Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom vezetője és Márton Gábor Csaba, aki az előadásban az LMBTQ-emberek és a társadalmi inklúzió ügyét is képviseli, és akit a színházba járó közönség a MáSzínházból is ismerhet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.