Színház

Amíg léteznek

Stereo Akt: Remény Panzió

Kritika

Társadalmi vállalás, közösségi alkotás, nagyszerű színészek, elhivatott civilek, profi stáb – minden adott volt egy remek előadáshoz.

Ám a Remény Panzió mégis alulmúlta a várakozásokat. Pedig milyen jól indul: Göndör László sajtótájékoztatót tart arról, hogy felhagy a színházcsinálással. Pénztelenségről, egy szűk csoport szellemi maszturbációjáról beszél. Groteszk humorba fordulnak az agyonhallgatott közhelyek, amelyek sok szempontból húsba vágóan igazak. Jogosan merülnek fel persze az olyan a kérdések, hogy az egyre szűkülő lehetőségek és a méltatlan körülmények között egyáltalán miért akar még bárki színházat csinálni. Vicces pedig attól lesz, hogy mindez egy színész szájából hangzik el egy előadás közben.

Hol is van mindebből a kiút? Boross Martin rendező, ha nem is kiszabadul, de időnként kicsit kimozdul ebből a szűkös keretrendszerből. Na nem úgy, hogy valami varázslat segítségével anyagi biztonságot teremt az alkotáshoz, és az sem célja, hogy népszínházat csináljon, inkább a formáról az ügy felé irányítja a figyelmet. Láttunk már olyan előadást tőle, amikor ez az alkotói attitűd csodás végeredménnyel zárult, ilyen volt a nagyszerű Kolónia, ahol a magyar Willkommenskulturt vizsgálta két, a rendszerváltás előtt ideérkezett görög menekült és két, a kétezertízes években érkezett szíriai menekült történetének egymásra játszásával.

A Remény Panzió kiindulási pontja is különleges: amennyiben a művészet már nem tud erős hatást gyakorolni a társadalomra, akkor nézzük meg, hogy mi történik akkor, ha olyan emberek szolgálatába állítjuk, akik valamennyire hatást tudnak gyakorolni rá – legyen a kultúra a civil társadalom szolgálója! Így jön létre a Remény Panzió intézménye, amelyet a független szféra kiégett színészei, Göndör László mellett Martinkovics Máté, Messaoudi Emina és Szabó Vera alapítanak és működtetnek, és ahol ugyancsak a kiégés határán álló civilek pihenhetik ki életük megpróbáltatásait. Így kerül az előadásba Bari Jutka esélyegyenlőségi aktivista, Kajos Rebeka feminista aktivista, Kovács Veronika, az Utcáról Lakásba! Egyesület egyik alapító tagja, Lóczi Csenge fenntarthatósági és gyermekvédelmi aktivista, Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom vezetője és Márton Gábor Csaba, aki az előadásban az LMBTQ-emberek és a társadalmi inklúzió ügyét is képviseli, és akit a színházba járó közönség a MáSzínházból is ismerhet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.