Az utcakövet elhajítani, vagy sem? A dokumentarista előadás ezekre a kérdésekre keresi a választ, amikor egy aktuális és egy klasszikus görög tragédiát állít párhuzamba. A Gyújtópont sorozat keretében már láthattunk példákat a színház közvetítő és felmutató szerepét hangsúlyozó előadásokra. Ezek közül az olasz Motus társulat mostani darabja volt számomra a legnehezebb. El is utasítottam már az elején a "színész- és közönségkínzást", miközben arra gondoltam, hogy annyira megnézném inkább csak úgy magamban, pattogatott kukoricával a döbbenetes dokumentumfilm-részleteket.
2008. december 6-án Athén Exarchia negyedében egy rendőr szíven lőtte a 15 éves Alexist. A fiú halála nyomán demonstrációhullám söpört végig az amúgy sem nyugodt országon. A fiatalok minden addigi - a gazdasági válságból, a sötét jövőképből eredő - keserűsége itt kulminálódott. Az olasz alkotók "Antigoné projekt" fedőnéven elkezdték kutatni az összefüggéseket a tényfeltáró újságírók módszereivel. Interjúkat készítettek szemtanúkkal, konzultáltak szakértőkkel, majd egy multimediális, szövegre, zenére, vetítésre egyaránt építő szövevényes darabot állítottak színre a háttéranyagból - és Szophoklész drámájából. Olyat, amely az alkotók és a nézők civil felelősségvállalására alapoz. Ez persze végtelenül irritáló, mert nem szeretünk részt venni, újragondolni, beleszólni a saját dolgainkba se. Inkább nevetnénk, de itt nem lehet. Ez a színházi laboratórium jól kitalálta, hogyan fújjon ébresztőt. De kizárólag azoknak való, akik jól bírják a tudományos, didaktikus kísérleteket.
Trafó, november 4.
