A devised színház eszménye és módszertana

Az ismeretlenből a végtelenbe

Színház

A színházba járók hajlamosak a színdarabot az előadással azonosítani: „nem nézem meg a Macbethet, mert máshol már láttam”. Pedig egyre gyakrabban fordul elő, hogy a színházban nincs is színdarab. De mi van helyette?

A módszert egyelőre magyarul is devisednak hívják „kitalált, feltalált, kigondolt” értelemben. Az előadás szövege (ha van egyáltalán) ilyenkor a próbafolyamat során jön létre az alkotók ötleteiből, improvizációiból, kutatásaiból, személyes tapasztalataikból, dokumentumokból. Mivel az a szabály, hogy nincs szabály, a devised színházban olyanfajta frissesség és személyesség van, amelynek a feltételeit (főleg a közismert) drámákon alapuló előadások nehezebben tudják megteremteni.

A felszabadult légkörben zajló „semmiből létrehozás” jó esetben rengeteg alkotói energiát szabadít fel, és sokkal több meglepetéssel jár. Többnyire rendes történet sincsen, csak lazán összefüggő jelenetek sora, amelyek több oldalról világítanak meg egy-egy témát. (Kedvenc példám erre a német társulat, a Rimini Protokoll Blaiberg and Sweetheart19 című, 2006-os projektje, amely a szívátültetéssel és az akkoriban még újdonságnak számító on­line társkeresőkkel foglalkozott.) Vannak persze buktatók is: veszély a semmitmondás vagy a közhelyesség, hiszen a rendelkezésre álló anyagot előadássá szervezni nagy hozzáértést igénylő feladat. S ez a módszer jóval hosszabb próbafolyamatot is igényel, ezért a bemutatókényszerre épülő repertoárszínházak ritkán alkalmazzák. A devised színház a függetleneknél hódít.

A magyar szaksajtóban a de­vised kifejezést sokan kollektív színházként is fordítják, és valóban van átfedés a két fogalom között. Míg a klasszikusabb színházi működéshez egy sor fegyelmező, elnyomó és kirekesztő gyakorlat tapad, addig a devised színházban megtörik a szöveg-rendező-színész hierarchia (is), és az alkotási folyamat elvben minden résztvevő által formálható, sőt a hagyományos szerepkörök hatá­rai teljesen el is mosódhatnak. Ez a demokratikusabb rendszer azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs „főnök”. Vannak rendezők, akik erős koncepcióval érkeznek az első próbára, és a továbbiakban is ők határozzák meg a főbb irányokat, ők szelektálják és rendszerezik az ötleteket. Más társulatok működésének egésze a kollektív, sőt nonhierarchikus alkotásra épül, a színlapon sem jelölnek meg rendezőt, csak alkotókat (például a brit és német művészekből álló Gob Squad).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.