A devised színház eszménye és módszertana

Az ismeretlenből a végtelenbe

Színház

A színházba járók hajlamosak a színdarabot az előadással azonosítani: „nem nézem meg a Macbethet, mert máshol már láttam”. Pedig egyre gyakrabban fordul elő, hogy a színházban nincs is színdarab. De mi van helyette?

A módszert egyelőre magyarul is devisednak hívják „kitalált, feltalált, kigondolt” értelemben. Az előadás szövege (ha van egyáltalán) ilyenkor a próbafolyamat során jön létre az alkotók ötleteiből, improvizációiból, kutatásaiból, személyes tapasztalataikból, dokumentumokból. Mivel az a szabály, hogy nincs szabály, a devised színházban olyanfajta frissesség és személyesség van, amelynek a feltételeit (főleg a közismert) drámákon alapuló előadások nehezebben tudják megteremteni.

A felszabadult légkörben zajló „semmiből létrehozás” jó esetben rengeteg alkotói energiát szabadít fel, és sokkal több meglepetéssel jár. Többnyire rendes történet sincsen, csak lazán összefüggő jelenetek sora, amelyek több oldalról világítanak meg egy-egy témát. (Kedvenc példám erre a német társulat, a Rimini Protokoll Blaiberg and Sweetheart19 című, 2006-os projektje, amely a szívátültetéssel és az akkoriban még újdonságnak számító on­line társkeresőkkel foglalkozott.) Vannak persze buktatók is: veszély a semmitmondás vagy a közhelyesség, hiszen a rendelkezésre álló anyagot előadássá szervezni nagy hozzáértést igénylő feladat. S ez a módszer jóval hosszabb próbafolyamatot is igényel, ezért a bemutatókényszerre épülő repertoárszínházak ritkán alkalmazzák. A devised színház a függetleneknél hódít.

A magyar szaksajtóban a de­vised kifejezést sokan kollektív színházként is fordítják, és valóban van átfedés a két fogalom között. Míg a klasszikusabb színházi működéshez egy sor fegyelmező, elnyomó és kirekesztő gyakorlat tapad, addig a devised színházban megtörik a szöveg-rendező-színész hierarchia (is), és az alkotási folyamat elvben minden résztvevő által formálható, sőt a hagyományos szerepkörök hatá­rai teljesen el is mosódhatnak. Ez a demokratikusabb rendszer azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs „főnök”. Vannak rendezők, akik erős koncepcióval érkeznek az első próbára, és a továbbiakban is ők határozzák meg a főbb irányokat, ők szelektálják és rendszerezik az ötleteket. Más társulatok működésének egésze a kollektív, sőt nonhierarchikus alkotásra épül, a színlapon sem jelölnek meg rendezőt, csak alkotókat (például a brit és német művészekből álló Gob Squad).

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Ezeket fogadtuk meg a legtöbben 2023-ra

  • Fizetett tartalom

Az alábbi, 2023-ra vonatkozó best of újévi fogadalmak ugyan kifejezetten egy amerikai felmérés eredményei, de nem meglepő módon könnyen megtalálhatjuk a listában a saját titkos vagy kevésbé titkos vágyainkat is.

Kesergő a két öszvérhez

A Három óriásplakát Ebbing határában és az Erőszakik rendezője minden próbálkozás során méterekkel emeli a lécet önmaga előtt, s – mint mindig – most is gond nélkül libben át felette. McDonagh ezúttal is egy elszigetelt atmoszférában kutatja az „emberi” jelző jelentéstartalmát, amelyet magasztalásként és sértésként egyaránt alkalmaz.

Elveszetten

  • SzSz

A rendező 2019-ben, a Házassági történet promókörútján vette újra kezébe középiskolás kora kedves könyvét, Don DeLillo Fehér zaját. Nem nehéz rájönni, miért épp akkor: a regény hősei egy misztikus esemény hatására hirtelen megkérdőjelezik saját szokásaikat, érzései­ket, sőt az egész életüket. Meglehet, hasonlóan érez egy filmrendező is, akinek szekere épp az Oscarig vezető, rögös és értelmetlen úton döcög.

Minden bizonytalan

A videókat és installációkat készítő szlovák képzőművész elsősorban az ún. átrajzolt, leg­inkább újságokban, könyvekben és képeslapokon talált képeken alapuló munkáival vált ismertté. E sikeres, több magángyűjteményben is megtalálható művek nemcsak az emlékeinkben élő, hanem nyomaiban még mindig fel-felbukkanó, a volt szovjet blokk lakói számára nagyon is ismerős vizuális és történeti hagyományait dolgozták fel és írták újra.

Kibontakozik lassan

Egy walesi bányászfaluban nőtt fel az idén 81 éves John Cale, de már gyerekkorában a zene iránt mutatott érdeklődést. Orgonált a helyi templomban, később brácsázni kezdett, azután Londonban, majd New Yorkban folytatott zenei tanulmányokat, ahol Aaron Copland volt a mestere.

Így is szép

A 18. század végén, a polgári hangverseny­élet hajnalán gyakran szerepelt ugyanazon a műsoron intim kamaramű, dal és nagyzenekari szimfónia, utóbbi gyakran több részletre bontva. Ezt a jótékony változatosságot idézte fel Keller András, aki nincs híján a kitűnő ötleteknek.