Rémlik, valami rémlik, de azért meghatározó filmélmény gyanánt aligha emlegetnénk Barbra Streisand 1970-es filmvígjátékát a két össze nem illő ember, az önjelölt író és a kicsattanó modorú szerelmi munkás összekerüléséről. A történet, amely oly frappánsan bizonyítja, hogy a szerelemben az ellentétek vonzzák egymást, most a Belvárosi Színházban visszaalakult színpadi előadássá, vélt jutalomjátékul szánva Jordán Adél és Szabó Kimmel Tamás számára. A jóhiszemű vélelmet azonban nemigen erősíti meg a produkció látványa: igazi színészi jutalomjátékok létrejöttéhez ugyanis vagy elszabadult őskomédiásokra, vagy pedig darabra és rendezésre van múlhatatlanul szükség. Az előbbit semmiképp se hiányolnánk szemrehányóan (ugyan mutassunk fel tucatszámra kortárs őskomédiásokat!), azonban az utóbb említett hiányok megérnek egy-egy zokszót. Nincs ugyanis darab, méghozzá nagyon nincs, s ezen a fogyatkozáson a kellemesen pergő magyar szöveg (Zöldi Gergely fordítása) sem sokat változtathat. És mintha bizony hiányozna a rendezés is: Pelsőczy Réka szerepformálás helyett nagyjából egy vizespóló-verseny megnyerésére, netán egy sikeres Hooters-állásinterjúra készítette fel Jordán Adélt. Az előadás kétharmadában bájosan hamis hangon játszó Jordán persze még ezzel együtt is gusztusosan kitölti alig körvonalazható szerepét, valamint tüntetően előtérbe állított fehérneműjét. Szabó Kimmel ugyancsak megbízható személyes sármjából dolgozik, miközben szűköcske díszletotthonában (kifordítom - garzonlakás, befordítom - doboz) álértelmiségiként téblábol. Kedves jelenség a szemüvege mögül kitekintő fiatal színész, s rokonszenves a Jordánnal való, poénkísérletekben és érzéki hangulatkeltésben igyekvő összjáték is, ám azért a néző mégis érteni véli, miért is vág olyan fancsali arckifejezést Woody Allen a mindenre alkalmatlan díszletágyikó felett elhelyezett portréján.
Belvárosi Színház, július 2.
