Bohém élet – Bajor Imre (1957–2014)

Színház

Sohasem volt profi színész, ahogyan nem volt az Hofi Géza sem. Valami mást tudott, mint a jobb vagy éppen rosszabb, ám képzett színészek: ez tette egyedi jelenséggé, oly keresetté és közkedveltté – és ez tette sérülékennyé is.

Bajor Imre public entertainer volt, tömegszórakoztató, aki sohasem lehetett „civilben”, hiszen sikere épp az önazonosságán alapult, s aki ezért szerepeiben sem lehetett soha más, mint önmaga. Nem válhatott ezerarcúvá, s ezt úgy istenigazából alighanem maga sem ambicionálta. A gyász napjaiban is kár lenne eltagadni: sokan tartották ripacsnak. A személyét övező közszeretet azonban elragadó, kedves bohémnek ítélte, s ez az ítélet ma már bízvást megfellebbezhetetlennek tekinthető.

A nyolcvanas évek közepén, a Televáró című formabontogató kabaréban lehetett tán legelőször észrevenni Bajor Imre színpadi létezését. Kern András meg a tévékabarék örök néma szereplője, a kis termetű rendezőasszisztens, Bán Zoltán társaságában jelent meg, mint afféle csökkent értelmű óriáscsecsemő. A poénok a monologizáló Kern Andráséi voltak, de a fiát játszó Bajor valahogy első látásra is többnek tűnt jól eltalált zsánerfiguránál. Nagyjából a kabarét rendező-társíró Verebes István felfedezettje volt, aki a Hajós utcai Balettcipő önjelölt éjszakai mulattatóját a nyilvánossághoz segítette. Utóbb Bajor néhány valódi színházi sikere is Verebes baráti és rendezői támogatásával valósult meg: a játékszíni Hyppolit, a lakáj – magát szinte főszereplővé kinövő – ifjabb Makátsa, majd, már túl az ezredfordulón az operettszínházi Mágnás Miska címszerepe.

false

 

Fotó: MTI

„Közép-Európa legszebb férfifelsőtestének” pávakakasi düllesztgetését, azaz Makáts Csaba nem létező figurájának kitalálását követően Bajor Imre számára köztudomás szerint a Szomszédok hozta meg az országos népszerűséget. A teleregénybe 1990-ben beleírt fodrász, Oli úr bizony harsány karikatúrameleg volt a javából, ezt az úgymond tévétörténeti érdemű elsőség sem feledtetheti velünk. Mégis, a közszeretet éppen ekkor szegődött holtáig Bajor mellé, s akárhogy is: a magyar közönség kétheti rendszerességgel látott egy meleg figurát, aki sem veszélyesnek, sem ellenszenvesnek nem találtatott, s akin ellenben nevetni-röhögni lehetett.

Csóközön – tette szállóigévé Oli úr be- és elköszönését, melyet azután is megtartott magának, hogy kikerült a Szomszédok szereplőinek csapatából. Ekkor már egészen nyilvánvaló volt, hogy a pályáján késéssel induló és többé-kevésbé outsider Bajor külön útra lépett, amely bizonyosan nem a társulati létben kiteljesedő színházi színészség, majd a Kossuth-díj és végül a Nemzet Színésze cím felé vezet. Haknizott rogyásig, Kabos Gyula-szerepeket imitált feledhető filmekben, kabarézott („én, a Gyula, meg az Ottó, a Tóth Ottó”), és számolatlan alkalommal játszotta el önmagát. Ironikusan stilizált önmagát, az ivós, spétes, ugratós Bajor Imrét alakította a Heti Hetes törzsgárdájának tagjaként is, s ezzel a folytatólagos szerepléssel mélyen bevéste önnön markáns emlékét milliók, köztük a köztévé felvigyázóinak agyába is.

Az élet császára – Bajor alighanem ezt a hálás szerepet szánta volna saját magának, azonban félelmei és esendő sérülékenysége már a csúcson is át-átrajzolták ezt a vágyott önképet. 2010 elején azután látványossá vált elesettsége: A doktor úr tháliabeli bemutatóját megelőző sajtótájékoztatón már egy nyilvánvalóan szorongó és rossz állapotban lévő komikus jelent meg, s rá néhány napra Molnár-premier helyett kórházi ágy várt a kimerült Bajorra. Kész van – fogalmaztak ekkor a kíméletlenségig tárgyszerű színházi bennfentesek, s habár Bajor kisvártatva visszatért a nyilvánosság elé, utolsó éveiben már valóban csupáncsak árnyéka volt hajdani önmagának. Ezt ugyan senki sem akarta észrevenni, mégsem lehetett nem észrevenni. Imponáló népszerűségének talán legérzékletesebb és legfájdalmasabb bizonyítéka éppen az a fogadott vakság volt, amellyel rajongói és baráti kollégái sokáig jószerint megtagadták Bajor állapotának, szomorú hanyatlásának tudomásulvételét. S azután újra eltűnt, és jöttek az utolsó hónapok: a tapintatosnak igazán nem tódítható bulvársajtó az utolsó utáni pillanatig csüggött a személyén, vélt vagy valós állapotán, gyógyulási kilátásain. Halála napján épp állapotának reményt keltő javulásáról jelent meg légből kapott tudósítás. Túl a bulvár megszokott ócskaságán, ez is csak Bajor Imre népszerűségét bizonyította.

A színészi halhatatlanság emlegetése a legtöbbször csupán kegyes hazugság, s jobbára a népszórakoztatókkal sincs ez másként. Bajor Imre személyiségének lenyomatát is alig-alig őrizheti meg hosszabb távon alakításainak emléke, paradox módon éppen mivel azok nem alakítások voltak, hanem Bajor Imre maga. És mert unikális figura volt: ilyen szerep nem lesz többé.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”