A kanyargós léptű példázat ugyanis ezúttal egy üzemi vizesblokk nyomatékosan életszerű közegében göngyölíti elénk a bibliai értelemben vett jó ember, a szolgáló Gruse és az oltalmába fogadott kisgyermek üldöztetésének történetét. Hol gorombán naturalisztikus, hol meg mórikálón musicales, sőt bohózati elemeket, emitt szimbolikus, amott pedig éppenséggel rögrealista mozzanatokat sorjáztatva, s nagyjából fel- és eloldva az előadást a szerző harapós színház- és igazságeszményétől. Ám ha az eredeti tét el is kallódott valahol a vécécsészék meg a puskává előléptetett felmosófák környékén, azért a produkció így is mérlegre dobott valami csaknem ennyire fontosat: a társulat játékerejét. S minthogy a művészi kockázatvállalás érzékletes jelenléte majd' mindig rokonszenvet ébreszt a nézőben, a csoportosan elővezetett és imponáló fegyelmű határfeszegetés ezúttal sem bizonyult hatástalannak, mi több, eredménytelennek sem. A szubrettként a kicsattanó közhely felé tájékozódó Peller Annáról például kiderülhetett, hogy intim térben is képes erőteljes drámai hitelt és emberi tisztaságot érzékeltetni velünk, s hogy Paul Dessau - inkább barátságtalan, semmint vonzó didaxisú - dallamait is megejtő készséggel illeszti figurájához. Akik szinte mindenben jók (Szabó P. Szilveszter, Náray Erika, Faragó András), azok persze most sem okoznak csalódást, s mi tagadás, a nagyszínpadon legfeljebb kis szerepekben felléptetett Jantyik Csaba erős zsánerfiguráját éppoly kedvtelve szemlélhettük, mint a vendég Makranczi Zalán más játékkultúrákon pallérozott színészi tartottságát és kevés szavú szikárságát.
Operettszínház Raktárszínháza, december 2.
