A Pécsi Balett táncműve távol áll a valóságtól, ám garantált közönségsiker. Végtére is mi sem szívmelengetőbb a télelőn, mint amikor a szubmediterrán városi balett teljes díszben, Goran Bregovic muzsikájára nagyokat kurjongatva, edényeket csörgetve elmeséli, hogy látott már boldog és vicces cigányokat is. Legalábbis Kusturica filmjeiben.
Zachár Lóránd vendégkoreográfus, aki "tisztatánc"-koreográfiái okán a progresszívebb alkotók közé sorolható, most újromantikus látványszínházat, folkbalettparádét csinált. A szélesvásznú táncos-komikus mű pantomimikus poénokra, azonnali színpadi hatásokra épít, valamint dúskál a cigánysággal kapcsolatos, nyilván pozitívnak vélt sztereotípiákban. Kevés az organikusan beépülő, autentikus roma táncmozdulat, sok a "szalonspicc". Nem húzódik a háttérben nagyobb gondolati ív, viszont vannak zavarba ejtően szép epizódok, szinkrontáncos, illetve a kontakt elemeket gegekbe fordító jelenetek, amikor már-már önfeledten mozog, sőt absztraktba hajlik a kiválóan képzett táncosok kara.
A lagziban felbukkan a menyasszony szerelme, aki természetesen nem azonos a vőlegénnyel. Ebből lesz a címbeli bonyodalom, de a mellékszálak mégis érdekesebbek, a nem lineárisan illeszkedő, atmoszferikus életképekben felsejlik némi társadalmi ismeretanyag.
Az igen látványos műsor után a befejezésben jön a kegyetlen irónia: elmarad a happy end, szimbolikusan felgyújtják az elavult hagyományokat őrző színpadot. Fülsiketítő pisztoly dörren, lángolást imitáló hangeffektek zúgnak, tapsvihar. Fusson, akinek nincs bora!
Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínháza, október 13.
