Színház

"Csak készüljön is el rendesen, s mutassa be valamilyen tisztes színház. Hogy ne mondjam: például maga az operaház..." - fogalmazott még 1997-ben Kovács Sándor, miután a Merlinben egy fesztiválprogram részeként előadták a Szellemidézés című Selmeczi-operajelenetet.

Ritka ma már az, hogy egy bő száz évvel korábbi darabot egy rendező úgy akarjon színre vinni - a darabban való hit, és nem a rendezői képzelet fogyatékai okán -, hogy minden díszletre vonatkozó utasítást a legprecízebben tiszteletben tart, a korhűségről és főleg a szavakról, eredeti szövegről nem is beszélve.

Hiába a politika és a szakma állapota, nem tud kiábrándulni a színházból. Legutóbbi bemutatója az I. Erzsébet a Szkénében, de ez csak apropó, hogy megbeszéljük: mi értelme ennek az egésznek.

Már majdnem minden rendelkezésre állt, hogy elindulhasson a last minute színházjegyeket értékesítő vállalkozás - csak egy ötlet hiányzott. Limbacher Tivadarnak és Szabadkai Attilának volt egy ilyen ötlete. Mindent feltettek a Ma este Színház!-ra - és bejött nekik.

Laza, epizodikus szerkezet, fejjel lefelé szemlélt világ, kiforgatott műfajiság, önreflexió, popkulturális utalásháló, némi közéleti-politikai áthallásosság és csupa poszt: -modern, -dramatikus, -kommunista.

"Én elhatárolódom ezektől a poénoktól. Szerintem egyáltalán nem voltak humorosak" - mondja egy fiatalember a párjának az előadás után. Elszólja magát, hiszen nem arról van szó, hogy nem nevetett - azt bizony szabad, nem nevetni, kritikus is megírta, és nem is durran minden petárda -, de elhatárolódni valamiféle morális, etikai, világnézeti alapon szokás.

Hogy lehet az, anya, hogy ilyen késő este ennyire jó kondiban vannak? - kérdezi tőlem a gyerek, és szájtátva nézi tovább a színpadon épülő embertornyokat a francia újcirkusz előadásán.

Tíz éve játszik párhuzamosan egy budapesti polgári művészszínházban és Mundruczó Kornél radikális előadásaiban. Hagyományos, konzervatív értékek és szabad kísérletezés találkozik benne, sokáig nem is kényszerült választásra. Nemrég pedig "szerző", alkalmazott író lett - első filmes.

Nem vitás, ordenáré időket élünk, ám van azért ennek némi pozitív hozadéka is: a magyar közönség számára például ennek révén válhatott valósággal is ismerőssé a Chicago című musical sokáig oly idegenszerűnek ható belvilága.

Szimpatikus vállalás ez itt, a kevéssé kivilágított 15. kerületben, Rákospalotán, ahova a kutya se jár, csak a kortárs művészet.

Jobbak-e a zsidó férfiak az ágyban? Erősítse-e a kiválasztottságtudatot a kiválasztott nép színháza? Mi történik a bezsiduláson? Hogy kerül a kereszt a zsidó hátára? Ilyesmikről beszélgettünk a Gólem Színház alapítójával.

Az emlékezés drámái címmel tartott szimpóziumot a Káva Kulturális Műhely a színházi nevelés és a történelmi témák összekapcsolhatóságáról december közepén a MU Színházban. A négy előadás a magyar közelmúlt traumáiról, a múlttal való szembenézés igényéről szólt.

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház posztjugoszláv és magyar színházi laboratóriumokat vendéglő különleges szemléjének kvázidíszvendége idén az egyébként már világsztár - és a szegedi Thealteren is megfordult - szlovén Via Negativa formáció volt.