Színház

Csengőszóra csorog a nyálad

Závada Péter: Reflex

  • Herczog Noémi
  • 2014. január 19.

Színház

Azért az elgondolkodtató és nyilván nem véletlen, hogy a "diktatúra-előadásokban" visszatérő kép a kozmikus pszichiátria.

Ez a nemzetközi hagyomány nálunk valahol Ács János legendás Marat/Sade-jának charentoni elmegyógyintézetével kezdődhetett, jóval később például Mundruczó Kornél Lipót-sagáival és Bodó Viktor kafkai, szatirikus, "őrült" színházával is gazdagodott. Ebbe a sorba illeszkedik Kovács D. Dániel negyedéves színházrendező hallgató első szputnyikos vendégmunkája is, egyébként Bodó stílusvilágától nem egészen függetlenül. Ez a probléma egyébként túlnő ezen az előadáson: Bodó kortárs filmes hatásokkal, kabaréelemekkel dolgozó nyelvétől a fiatal rendezők többségének nyilván nagyon nehéz szabadulnia, pláne, hogy oly kevés a magyar színházban a nem kisrealista minta. És végképp nehéz dolga van az ígéretes Kovács D. Dánielnek, hiszen Bodó az egyik osztályfőnöke, a szputnyikosok pedig profin tudják, értik a "bodós" játékmódot.

Ezzel együtt a Reflexnek több komoly értéke is van, ízlésvilága, koherenciája nem vitatandó el a rendezőtől. Az előadás fontos, ha nem a legfőbb erénye Závada Péter szövegkönyve. Először is adott egy jól megtalált, valós, de önmagán túlmutató alaphelyzet, amire a rendező és a szerző állítólag egy szociológiai szakdolgozatban bukkant rá. Egy pszichológusnőt csuknak zárt osztályra ötvenhatban, csakhogy az úgynevezett őrült (egyébként a legtöbb őrülthöz hasonlóan) meg van győződve arról, hogy egészséges. Szakmai és politikai ellehetetlenítést sejt a háttérben. Innentől kezdve nagy vonalakban Bodó emblematikus Ledarálnakeltűntemjének kafkai esztétikája következik, csak a szürreál-koncepciós per tétje ezúttal nem a bűnös-nem bűnös, hanem az őrült- nem őrült tengelyen mozog.

Akad azért még egy lényeges különbség: itt nincs szürke Josef K., akivel csak úgy "megtörténnek" az események. Egy öntudatos nőt látunk, aki igyekszik irányítani a sorsát: Pető Kata nagyszerűen alakítja Szemerédi Mária pszichológust. Érzékenyen, törékenyen, mégis keményen száll szembe orvosaival. Felkészült ellenfél, akire nem olyan egyszerű rásütni, hogy beteg. Például - lévén pszichológus - folyton páciensnek tekinti volt orvos kollégáit. Nagyon okos - lehet, hogy kissé túl okos is? Irtó pontosan, majdnem mindentudó elbeszélőként értékeli saját helyzetét. A kisujjában van, hogy mit mondott Foucault a normalitásról, ráadásul könnyedén leiskolázza azokat, akik reflexből arra fordulnak, amit a politika elvár tőlük, és nem szakmailag, hanem a hatalom erejével döntik el, ki őrült, ki normális. Mert itt az irányváltás (pavlovi) reflexből megy, ahogy Fábián Gábor orvosa vágja Koblicska Lőte friss marxista nézetekkel és legalább olyan friss igazgatói kinevezéssel rendelkező doktornőjének képébe: "Meghallottad a csengettyűt, és csorogni kezdett a nyálad."

Közben azonban telik-múlik az idő, jön az enyhülés. Az "olvadás" hangjait ráadásul Kovács D. bejátszatja: Keresztes Gábor hangleleménye egyszerre hangosítja ki meseszerűen a recsegő jégpáncélt (a rendszer olvadását), és egyszerre olyan, mintha kvázi a rádión keresnénk az egyetlen szabad állomást, a Szabad Európát, valamint felvet valami pszichológiai jellegű kérdést is a szereplők mentális állapotáról. Balázs Juli látványvilága ismét okos dialógusban van a szöveggel. A díszletfal színházi nyelvre tudja fordítani a fotóretusálások, a múlt eltörlésének ismert folyamatát: elnyeli a nem kívánt szereplőket, hogy azok talán majd csontvázként hulljanak ki egy újabb kor restaurátorainak lába elé. Mindeközben a falon adott esetben gond nélkül áthaladó szereplők az üldözési mánia belső képeit is kivetítik. Erre szolgálnak a néma tömegjelenetek is, és itt kell megemlíteni, mennyi jó színészszel gazdagodott idén a Szputnyik. Ezúttal pedig Kovács D. behozta a remek Béres Miklóst is.

Závada több kompakt jelenete mint cseppben a tenger, tartalmazza az egészet: az Akkezdet Phiai dalszövegeinek tömör képei találkoznak a színház szintén azonnali hatással dolgozó nyelvével. A darab elején az asszociációs tesztben a mindig szellemes Rainer-Micsinyei Nóra mint nővér az "átlagosra" rögtön rávágja: "Normális!" Ennyi, az átlag nem unalmas, hanem egészséges, és a szövegkönyv a normalitás-őrület bonyolult filozófiáját is művelt utalásokkal (bár, mint már írtuk, a szájbarágás határán mozogva, illetve rengeteg vendégszöveggel) támogatja meg. Viszont túl tud mutatni önmagán néhány olyan egyszerű szkeccs, mint például a nyugatról enyhülést jósoló, ezért kicsinált meteorológus abszurd története.

A Nyitrai Nemzetközi Színházi Fesztivál hat társulatot kért fel, hogy kezdjen valamit a titkosrendőrség nehezen hozzáférhető tematikájával. Az ellenzékiség lappangó skizofréniának minősülhet, állítja elődeivel összhangban a Reflex. A hibáival együtt színvonalas előadás után pedig maradt még bennünk kíváncsiság, milyen és milyen lesz Kovács D. Dániel rendezői világa.

Szputnyik Hajózási Társaság, Jurányi Inkubátorház, november 27.

Figyelmébe ajánljuk

Candide és az elveszett objektivitás

Politikai irányultságuktól függetlenül a legtöbb összeesküvés-elméletet hasonló intellektuális impulzusok mozgatják: valamilyen rejtett igazság felfedése (általában vélt vagy valós igazságtalanság eltörlése céljából), és a hatalom/elnyomás forrásának egy jól beazonosítható (és célba vehető) pontba tömörítése.

A bomlás virága

1990, Kijev, a Szovjetunió az utolsókat rúgja, egyesek már tudni vélik, mások elképzelni se, de a „kommunizmus” szót már senki ki nem ejti a száján – talán a hősnő kitüntetésekkel dekorált nagypapája szóba hozná („Elvtársak! Kedves barátaim!”), de senki nem figyel köszöntőjére.

Mi történik a föld alatt?

A Nemzeti Nagykönyvtár könyvkiadói részlegén szolgálatot teljesítő Becsey Gergely egy emberi füldarabot talált az egyik könyvszállító kocsi platóján, majd a szintén könyvtáros barátjával, Zoltánnal nyomozni kezdenek.