Interjú

„Csinálom a káoszt”

Vajdai Vilmos színész, rendező

Színház

Az idén éppen három évtizede működő TÁP Színházból máig nem ment ki a meglepetés ereje. Ő mégis azt mondja, hogy azzal az abszurd színházzal, amelyet a hatalom működtet, nem tud versenyezni.

Magyar Narancs: Harmincéves a TÁP Színház. Hogyan ünnepeltek?

Vajdai Vilmos: Megszűnünk! Dehogy szűnünk meg, nem lehet minket csak úgy eltüntetni. De az állam születésnapi ajándéka egy 41 százalékos támogatáscsökkentés az előző évekhez képest. Az az évi 8–9 millió sem volt túl sok mindenre elég, és ebből is lehet még elvenni. Az első másfél évtizedet szinte ingyen csináltuk, nem ismeretlen tehát a helyzet, csak hát nehezen veszem rá magam, hogy visszafelé lépegessünk. Lesz egy kis fesztiválunk szeptemberben, egy nagy bemutató a Trafóban – a Rokonok –, s talán egy könyv is, ha kijövünk a pénzünkből. Nem luxust követelünk, csak megélhetést.

MN: Hogyan kell visszafelé lépegetni?

VV: Háttal megyünk előre, nem tudom. Kevesebbet kell költeni, kevesebb előadást csinálni. Sajnálom, mert az utóbbi időben összejött egy nagyszerű szakmai csapat, Csonka Laurában megtaláltam az eddigi legjobb asszisztenst – hadd nevezzem inkább közeli, az alkotómunkában is alaposan részt vevő, főmunkatársnak –, vele, meg Dézsi Fruzsina produkciós vezetőnkkel összeszokott csapat lettünk. Pedig nem könnyű velünk, mert nemcsak a kormány csinál káoszt, csinálom a káoszt én is, ez már munkamódszer a TÁP Színházban. Őskáoszból teremtődnek az előadások, de aztán beszűkül a fókusz, és akkor már azt is tudom, hogy mit akarok. Amennyire lehet, kizárom a rutint, és nem erőltetem a többiekre az akaratomat. Számítok azokra, akikkel dolgozom, közösen alakul ki egy előadás. Utána meg jön az imposztor szindróma. Viccelek! Van, hogy néha napokig tudok hinni magamban. A 30. évfordulónk apropóján az jutott eszembe – azért is, mert épp elveszik a játszóterünket –, hogy visszatérek az alapokhoz, elkezdek kocsmákban előadásokat csinálni, de Berlinben. Egy emberrel vagy ezerrel, de mindenképp érdekes, jó előadást. Persze ebben már benne van a tapasztalat, hogy annyi mindent csináltam már a legkülönbözőbb helyeken, terekben, alkalmakkor.

MN: Mi érdekel a Rokonokban?

VV: A rokonok. Az, hogy Budapesten mindenki valakinek a valakije, kapcsolati hálók szövik át az egész várost. Biztos nem csak az én buborékomban van ez így. Ez teher is, vicces is, szörnyű is, aktuális nézőpont kérdése. Érdekelt még az emberben a belső és a külső harca: hogy mik vagyunk belül, hogy gondoljuk, hogy hogyan kellene gondolnunk, mit gondolunk arról, hogy mit kellene mutatnunk, és ehhez képest mik az elvárások felénk. Azt hiszem, most megfejtettem a darabot, már be sem kellene mutatni. Ha minden igaz, a Carson Coma zenekar is szerepelni fog benne. Éppen Peer Krisztiánnal dolgozunk a dráma szövegén, amelyben Znajkay Zsófinak is sok munkája van Móricz Zsigmondon kívül.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.