Interjú

„Csinálom a káoszt”

Vajdai Vilmos színész, rendező

Színház

Az idén éppen három évtizede működő TÁP Színházból máig nem ment ki a meglepetés ereje. Ő mégis azt mondja, hogy azzal az abszurd színházzal, amelyet a hatalom működtet, nem tud versenyezni.

Magyar Narancs: Harmincéves a TÁP Színház. Hogyan ünnepeltek?

Vajdai Vilmos: Megszűnünk! Dehogy szűnünk meg, nem lehet minket csak úgy eltüntetni. De az állam születésnapi ajándéka egy 41 százalékos támogatáscsökkentés az előző évekhez képest. Az az évi 8–9 millió sem volt túl sok mindenre elég, és ebből is lehet még elvenni. Az első másfél évtizedet szinte ingyen csináltuk, nem ismeretlen tehát a helyzet, csak hát nehezen veszem rá magam, hogy visszafelé lépegessünk. Lesz egy kis fesztiválunk szeptemberben, egy nagy bemutató a Trafóban – a Rokonok –, s talán egy könyv is, ha kijövünk a pénzünkből. Nem luxust követelünk, csak megélhetést.

MN: Hogyan kell visszafelé lépegetni?

VV: Háttal megyünk előre, nem tudom. Kevesebbet kell költeni, kevesebb előadást csinálni. Sajnálom, mert az utóbbi időben összejött egy nagyszerű szakmai csapat, Csonka Laurában megtaláltam az eddigi legjobb asszisztenst – hadd nevezzem inkább közeli, az alkotómunkában is alaposan részt vevő, főmunkatársnak –, vele, meg Dézsi Fruzsina produkciós vezetőnkkel összeszokott csapat lettünk. Pedig nem könnyű velünk, mert nemcsak a kormány csinál káoszt, csinálom a káoszt én is, ez már munkamódszer a TÁP Színházban. Őskáoszból teremtődnek az előadások, de aztán beszűkül a fókusz, és akkor már azt is tudom, hogy mit akarok. Amennyire lehet, kizárom a rutint, és nem erőltetem a többiekre az akaratomat. Számítok azokra, akikkel dolgozom, közösen alakul ki egy előadás. Utána meg jön az imposztor szindróma. Viccelek! Van, hogy néha napokig tudok hinni magamban. A 30. évfordulónk apropóján az jutott eszembe – azért is, mert épp elveszik a játszóterünket –, hogy visszatérek az alapokhoz, elkezdek kocsmákban előadásokat csinálni, de Berlinben. Egy emberrel vagy ezerrel, de mindenképp érdekes, jó előadást. Persze ebben már benne van a tapasztalat, hogy annyi mindent csináltam már a legkülönbözőbb helyeken, terekben, alkalmakkor.

MN: Mi érdekel a Rokonokban?

VV: A rokonok. Az, hogy Budapesten mindenki valakinek a valakije, kapcsolati hálók szövik át az egész várost. Biztos nem csak az én buborékomban van ez így. Ez teher is, vicces is, szörnyű is, aktuális nézőpont kérdése. Érdekelt még az emberben a belső és a külső harca: hogy mik vagyunk belül, hogy gondoljuk, hogy hogyan kellene gondolnunk, mit gondolunk arról, hogy mit kellene mutatnunk, és ehhez képest mik az elvárások felénk. Azt hiszem, most megfejtettem a darabot, már be sem kellene mutatni. Ha minden igaz, a Carson Coma zenekar is szerepelni fog benne. Éppen Peer Krisztiánnal dolgozunk a dráma szövegén, amelyben Znajkay Zsófinak is sok munkája van Móricz Zsigmondon kívül.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.