Interjú

„Csinálom a káoszt”

Vajdai Vilmos színész, rendező

Színház

Az idén éppen három évtizede működő TÁP Színházból máig nem ment ki a meglepetés ereje. Ő mégis azt mondja, hogy azzal az abszurd színházzal, amelyet a hatalom működtet, nem tud versenyezni.

Magyar Narancs: Harmincéves a TÁP Színház. Hogyan ünnepeltek?

Vajdai Vilmos: Megszűnünk! Dehogy szűnünk meg, nem lehet minket csak úgy eltüntetni. De az állam születésnapi ajándéka egy 41 százalékos támogatáscsökkentés az előző évekhez képest. Az az évi 8–9 millió sem volt túl sok mindenre elég, és ebből is lehet még elvenni. Az első másfél évtizedet szinte ingyen csináltuk, nem ismeretlen tehát a helyzet, csak hát nehezen veszem rá magam, hogy visszafelé lépegessünk. Lesz egy kis fesztiválunk szeptemberben, egy nagy bemutató a Trafóban – a Rokonok –, s talán egy könyv is, ha kijövünk a pénzünkből. Nem luxust követelünk, csak megélhetést.

MN: Hogyan kell visszafelé lépegetni?

VV: Háttal megyünk előre, nem tudom. Kevesebbet kell költeni, kevesebb előadást csinálni. Sajnálom, mert az utóbbi időben összejött egy nagyszerű szakmai csapat, Csonka Laurában megtaláltam az eddigi legjobb asszisztenst – hadd nevezzem inkább közeli, az alkotómunkában is alaposan részt vevő, főmunkatársnak –, vele, meg Dézsi Fruzsina produkciós vezetőnkkel összeszokott csapat lettünk. Pedig nem könnyű velünk, mert nemcsak a kormány csinál káoszt, csinálom a káoszt én is, ez már munkamódszer a TÁP Színházban. Őskáoszból teremtődnek az előadások, de aztán beszűkül a fókusz, és akkor már azt is tudom, hogy mit akarok. Amennyire lehet, kizárom a rutint, és nem erőltetem a többiekre az akaratomat. Számítok azokra, akikkel dolgozom, közösen alakul ki egy előadás. Utána meg jön az imposztor szindróma. Viccelek! Van, hogy néha napokig tudok hinni magamban. A 30. évfordulónk apropóján az jutott eszembe – azért is, mert épp elveszik a játszóterünket –, hogy visszatérek az alapokhoz, elkezdek kocsmákban előadásokat csinálni, de Berlinben. Egy emberrel vagy ezerrel, de mindenképp érdekes, jó előadást. Persze ebben már benne van a tapasztalat, hogy annyi mindent csináltam már a legkülönbözőbb helyeken, terekben, alkalmakkor.

MN: Mi érdekel a Rokonokban?

VV: A rokonok. Az, hogy Budapesten mindenki valakinek a valakije, kapcsolati hálók szövik át az egész várost. Biztos nem csak az én buborékomban van ez így. Ez teher is, vicces is, szörnyű is, aktuális nézőpont kérdése. Érdekelt még az emberben a belső és a külső harca: hogy mik vagyunk belül, hogy gondoljuk, hogy hogyan kellene gondolnunk, mit gondolunk arról, hogy mit kellene mutatnunk, és ehhez képest mik az elvárások felénk. Azt hiszem, most megfejtettem a darabot, már be sem kellene mutatni. Ha minden igaz, a Carson Coma zenekar is szerepelni fog benne. Éppen Peer Krisztiánnal dolgozunk a dráma szövegén, amelyben Znajkay Zsófinak is sok munkája van Móricz Zsigmondon kívül.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.