Interjú

„Egy névtelen feljelentés miatt”

Bognár Gyöngyvér színész

Színház

2021. február 5-én hajnalban rájuk tört a rendőrség, ezután döntöttek úgy a férjével, Szász János rendezővel, hogy Amerikába költöznek. Semmijük sem volt, mindent maguk mögött hagytak. Harminc év színészi pályafutás után egy idegen országban talált új hivatást.

Magyar Narancs: Mivel foglalkozol Amerikában?

Bognár Gyöngyvér: Óvónő vagyok, hivatalosan pedagógiai asszisztens. A kisfiam budapesti óvodavezetője kötött itt össze egy nyugdíjas ismerősével, aki szintén óvónő volt Washingtonban. Ő segített abban, hogy beadjam a jelentkezésemet a környék óvo­dái­ba. Eredetileg takarítani jelentkeztem és a konyhán kisegíteni, föl sem merült bennem, hogy óvónőként teljes állást kaphatok, hiszen nincs szakirányú végzettségem, és nem is beszélek jól angolul. Hálás vagyok a gyerekeknek, őket egyáltalán nem zavarja, ha nem tudok vagy nem értek valamit, szívesen elmagyarázzák, és rendkívül befogadók. Eleinte sokan próbálták erősíteni bennem, hogy színésznő vagyok, harminc év szép pálya van mögöttem színészként, vállalhatnék kis szerepeket, de én nem akartam ezt erőltetni. Ehhez hozzátartozik, hogy a diverzitás ebben az országban rendkívül erős és fontos érték, egyáltalán nem zavarja őket az akcentus, akár az én nyelvtudásommal is játszhatnék. A családunk azért működik itt jól a kezdetektől fogva, mert nagyon sok időt töltöttünk együtt, rengeteget beszélgettünk, magyar ételeket főztem, sétáltunk, kirándultunk, horgásztunk. Összekapaszkodtunk a nehézségekben. Nehéz kitépni a gyerekeidet és saját magadat a megszokott közegedből, és aztán hirtelen hat időzóna választ el azoktól, akiket szeretsz. Ezért is helyeztem hangsúlyt az együtt töltött időnkre, amit színészként nehezebb lenne összehozni. Óvónőként viszont minden este, minden hétvégén és minden szünetben itthon vagyok, a gyerekeimmel és a férjemmel lehetek. Úgyhogy az összes alkotóenergiámat abba fektetem, hogy óvónőként jellemeket formálok, felolvasok, szerepjátékozom, és a fél óvoda rohan utánam az utcán egy börtönös játék miatt, amit rendszeresen játszunk.

MN: Nem is kezdtél el színházi munkát keresni?

BGY: Egyáltalán nem, de teljesen véletlenül Tony Kushner Angyalok Amerikában című bemutatóján, amelyet János rendezett, megismerkedtem Susan Galbraith-szel, aki összegyűjti a bevándorló művészeket; színészeket, zenészeket, koreográfusokat és projekt alapon produkciókat hoz létre. Az egyik projektben részt is vettem, aztán felajánlott egy másik darabot is, de az óvoda miatt azt már nem tudtam elvállalni.

MN: Miért érezted szükségét, hogy mégis elkezdj dolgozni?

BGY: Elsősorban anyagi megfontolásból. Egy évre elegendő pénzzel jöttünk el. Azt mondtam a férjemnek, hogy legyen elég a pénzünk egy évre, de ne legyen elég kettőre. Kezdjünk el jól élni, jó helyen, és tegyünk meg mindent azért, hogy itt akarjunk maradni. Adjunk egy esélyt annak, hogy megszeretjük ezt az országot. Ha rossz helyen élünk, és nem merek kimenni az utcára a gyerekeimmel, akkor haza akarok majd menni Magyarországra, de oda nincs visszaút azok után, ami történt velünk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.