Egy óra tizennyolc (perc)

  • Kovács Bálint
  • 2011. december 28.

Színház

Bár az orosz dokumentarista színház, a Teatr.doc előadása megfogalmaz ezt-azt az orosz rendszer cinikus korruptságáról vagy az igazságügy túlkapásairól, az alkotókat láthatóan mégis az emberek kegyetlen közönye ragadta meg a feldolgozott esetben. 2008 novemberében Moszkvában letartóztattak egy jogászt, Szergej Magnyickijt, és vádemelés nélkül egy évig börtönben tartották. Mindvégig megalázóan bántak vele, majd amikor iszonyú hasi fájdalommal a börtönorvoshoz fordult, az segítségnyújtás helyett megkötöztette, és hetvennyolc percre magára hagyta, hogy visszatérve már csak a halál beálltát állapítsa meg.

 

Bár a színpadon elhangzanak az anya értetlen és szomorú szavai, az orvos, a bíró, a mentős, a nyomozó álláspontja (néhol fikcióval egybegyúrva), az előadás oknyomozó színháznak nem jó: meg sem tudjuk például, hogy Magnyickij egy tisztességével a hatalom érdekeit megsértő, kvázi politikai fogoly volt, hogy kiket milyen motiváció vezérelt az ügyben, sőt még azt sem, egyáltalán milyen természetű bűnesetről van szó. Nem, a lényeg itt is az, akár a klasszikus színdarabokban, hogy mi teszi az embert emberré - vagy fordítva: minek a hiánya veszi el az emberi minőséget.

A Magnyickijt végül együttes erővel a halálba hajszoló csapat tagjai - rendőrtől ápolóig - elhiszik, mert elhitetik magukkal, hogy semmi közük ahhoz, ami történt. Egyre messzebb tologatják a felelősséget maguktól, s van, aki ehhez önigazolást keres, más nem is érzi problémának a teljes érdektelenségét - a legkifejezőbb jelenetben az ápoló a tőle fél méterre haldokló szerencsétlen helyett inkább mobilja csengőhangjáról beszél. A hatás szinte szavak nélkül is ugyanilyen lenne: a kiváló színészek arcán az első pillanattól fogva ott a karakterük egyéni véleménye az ügyről, sőt egész jellemük is: tekinteteikben a mindenen átgázoló önérdek tükröződik.


Kortárs Drámafesztivál, Trafó, december 2.

 


Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.