Bábszínház

A hattyúk tava

  • Kovács Bálint
  • 2011.12.30 07:00

Színház

Balett nélküli balettelőadás, táncosok nélküli mozdulatművészet Balázs Zoltán Csajkovszkij-rendezése. Két oldalról legyezőszerűen előbukkanó falak középpontjában ül egy öregasszony, földig érő ősz hajjal, örökre kimerevedett acéllángok vagy jégcsapok közt, s mesét mond: a Rőtszakáll által elvarázsolt hattyú-lányokét és az őket végül felszabadító szerelmes hercegét. A történet pedig gyönyörű legyezőkön keresztül elevenedik meg - ezeket mozgatják a bábosok: ki-ki a karaktere jellemét jelképezőt. Hatalmas tűzvörös a varázslónál, fehér és fekete tollak a nőknél; a báli tánc pedig tucatnyi színes legyező légies ringása és a párcserékre emlékeztető adogatása. A zene ritmusát mindenben követő, az attribútumokká lényegülő legyezők - és a férfiak esetében: kardok - használatában is pontosan átgondolt koreográfiát látunk, s a lenyűgöző esztétikai élményt az is csak valamicskét csökkenti, hogy az elfogadhatónál vagy tízszer többször ejtik el a legyezőket. Arról viszont nehéz megfeledkezni, hogy a Bábszínház kommunikációja, amely hatéves kortól ajánlja a bemutatót, téves: a folyamatosan zsibongó, demonstratíve unatkozó kisgyerekek nélkül, egy kisebb és intimebb térben összemérhetetlenül hatásosabb lenne az előadás.

A gyermeki figyelem eltereléséért alighanem részben felelős a mesélő Blasek Gyöngyi is, aki túlontúl egyhangúan, nemegyszer kifogásolható hangsúlyozással és a párbeszédek replikái közt semmiféle különbséget nem érzékeltetve mondja el a Góczán Judit által erre a színpadra alkalmazott szöveget. Ez egyébként átformálja a történet hangsúlyait, s egyszerű szerelmes mesévé változtatja A hattyúk tavát, rémuralom helyett gonosz tréfával, felszabadulás helyett szerelmi beteljesüléssel. Mindez persze abszolút érvényes értelmezés, ám a tanulsága leegyszerűsödik arra, hogy a szeretet fontos. Így pedig a kivételesen erős "szépségélmény" nem válhat szellemi teljesítménnyé.

 

Budapest Bábszínház, december 9.

 

Neked ajánljuk