Interjú

„Kit hagynak állva”

Telihay Péter rendező

Színház

Legutóbbi rendezése a Mindennapi tenyerünket című ősbemutató volt a Komáromi Jókai Színházban. Az utóbbi években főképp határon túli színházakban rendező művésszel e távolodás okairól, a hazai színházi helyzetről és legújabb munkáiról is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Nem először rendezel Komáromban…

Telihay Péter: Először 2001-ben hívtak meg Molière Tartuffe-jére. Amikor elvállaltam, már adott volt a szereposztás, de nem voltam vele kibékülve. Aztán megnéztem a társulat egy másik előadását, a Csongor és Tündét, s megfogott a Csongort játszó színész tehetsége, őt választottam Orgonnak. Ő volt Benkő Géza, akinek az emlékére ez a mostani darab íródott. A Tartuffe váratlanul nagy siker lett, beválogatták a POSZT versenyprogramjába, ilyen addig nem fordult még elő szlovákiai magyar társulattal. Nem sokkal ezután én lettem a színház művészeti vezetője. Azóta eltelt már húsz év, és talán nyugodtan kijelenthetem, hogy ez volt a színház történetének egyik legsikeresebb korszaka. Másfél év után azonban az igazgatót és engem politikai okokból eltávolítottak.

MN: Miféle politikai okok miatt?

TP: Egy, amolyan bemutatkozó nagyinterjúban azt találtam mondani, felejtsük el, hogy egy határainkon túli színháznak az az egyetlen dolga, hogy a magyar nyelv temploma és valamiféle homályos magyar tradíció ápolója legyen. Egyszerűen nagyon jó színházat akartam csinálni, nem kacagánymúzeumot és haknigyárat. A legjobbat egész Szlovákiában. Ekkoriban állt össze egy nagyon tehetséges társulat, tele friss, harapós fiatal színészekkel, akikkel az egész Tátrát le lehetett cipelni a Csallóközbe. De a gondolat számtalan érdeket sértett, főleg az idősebb kollégákét, vagy olyanokét, akik remekül ellubickoltak a kisebbségi kultúrmocsárban. Szlovákiában épp választási kampány volt, ahol a Magyar Koalíció Pártja is indult, és a társulat idősebb színé­szei­nek egy része nekik kampányolt. És a kampány ára az én fejem volt. Az időt azonban már nem tudták visszafordítani, s bár hullámzóan, de Komáromban azóta is színvonalas színházi munka folyik.

MN: Csaknem húsz év után mentél vissza.

TP: Két éve és tavaly is rendeztem már egyet a Dialóg Stúdió nevű polgári társulás hívására. Ők ebben a mostani előadásban is koprodukciós partnerek. Elsődleges céljuk új magyar felvidéki drámák életre hívása s nekem, mint végzett dramaturgnak ez különösen kedves. Többnyire a KultMinorhoz pályáznak, amelyet leg­inkább a magyarországi NKA-hoz tudnék hasonlítani, és ahol magyar (és más) kisebbségi kulturális projektek létrejöttét támogatják. A Mindennapi tenyerünket az első kimondottan nekik készült szöveg. Finom összefüggés, hogy az író, Tóth Attila (Tati) dunaszerdahelyi magyar, aki jelenleg Svédországban él, és aki az én időmben színész volt Komáromban. Már fiatalon izgalmas verseket írt, egészen megkapó, fájdalmas humorral, meghökkentő nyelvi virtuozitással, amelyet Örkény és Parti Nagy közé lőnék be. Ritka képesség, ha valaki úgy teremt remek színpadi helyzeteket, úgy beszélteti a szereplőit, hogy közben nem veszíti el szinte túlburjánzóan szarkasztikus, ugyanakkor lírai beszédmódját, amelyet egyébként a mindennapokban is használ. Hogy darabot írjon, az valahogy misztikus módon egyszerre pattant ki a fejünkből a színház dramaturgjával, Varga Emesével. Tati pedig némi kötelező vonakodás, legyűrt önbizalmi zűrzavarok és kétségek után azt mondta, jó, csapjunk bele.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.