„Erős veszteséggel vállalt misszió”

Peremartoni Krisztina színész, a Városmajori Szabadtéri Színpad művészeti vezetője

rés a présen: Mikor lettél szenvedélyes színházba járó?

Peremartoni Krisztina: Annak idején a Színművészetin az osztályfőnökünk, Várkonyi Zoltán felszólított minket, hogy minden este menjünk színházba, én pedig vidéki lányként, igazodásból is tartottam magam ehhez. Amikor elhagytam az országot, még fontosabbá vált ez. Olyan színházhiányom volt, hogy amikor hazajöttem egy-egy hónapra, több előadást láttam, mint az itt élők egész évben. Megszállott vagyok, gondolom emiatt kért fel a munkára Benkő Nóra igazgató, amikor a Covid-időszakban, 2020 márciusában megkapta a Városmajori Szabadtéri Színpadot.

rap: Hogyan alakult a színházi szemlétek az évek során?

PK: Az idei a tizenkettedik szemle, bár korábban kicsit máshogy rendezték meg. Alapvetően a Covid alakította a mostani formájára, mert addig a megelőző év legjobb néhány előadását lehetett látni, de a járványidőszak miatt kénytelen voltam régebbi előadásokat is beválogatni a műsorba. Ma már Szemle Plusz a neve, és mi írjuk a szabályokat. Főleg új darabokat hívunk, de fontosnak tartom, hogy ha van olyan régebbi előadás, amely addig nem volt látható Budapesten vagy csak egyszer, de szerették, akkor azt hozzuk el. Ez egy erős veszteséggel vállalt misszió. Nincs pályázati pénz mögöttünk, de nem azért, mert nem pályázunk. Kénytelenek vagyunk a saját költségvetésünkből kigazdálkodni az egészet.

rap: Az idei Szemle Pluszban melyek voltak a válogatási szempontjaitok?

PK: Az első számú az, hogy jó legyen az előadás. És figyelembe kell venni például, hogy a valaha mozinak épült színpadunk alacsony, nincs zsinórpadlása, szóval már a technikai feltételeken is sok produkció elbukik. A második nagy szűrő az, hogy mennyibe kerül. Különösen a határon túli előadásoknál lényeges ez, amikor sokszereplős előadásokat kell utaztatni, szállást biztosítani legalább két napra, és a mai elvárások szerint mindenkinek külön szoba jár. Azontúl az is fontos, hogy olyan darab legyen, amelyre bejön 800 fő. A budapesti nézők sajnos nem rohannak a határon túli vagy vidéki előadásokra. De szerintünk nagyon fontos a küldetésünk. A vidéki színészek nagy része ugyanis elszigetelten létezik egész életében. A végső döntést Benkő Nóra hozza, én az ajánlattevő vagyok, de bízunk egymás ízlésében, jól tudunk együttműködni.