A feltétlen tiszteletből adódó, riadt távolságtartással kezelt nagy írók életéről csak akkor lehet igazán jó előadást rendezni, ha alakjai kilépnek a meghatározott térből és időből, az aranyozott képkeretből, ha ledobják magukról az irodalomtankönyvekben sorolt tényeket, és pusztán - egyelőre ismeretlen sorsú - emberekként lépnek ki a színpadra. Épp ilyen előadást rendezett Néder Panni a Pinceszínházban. Amikor Szikszai Rémusz bohém macsója átadja magát az önfeledt szerelemnek, vagyis Bozó Andrea erotikát sugárzó asszonyának, majd halálosan beleszeret a kamasz lányába, Eke Angéla éretlen, az új érzésekbe belehabarodó naivájába, akkor teljesen mindegy, hogy Krúdyról és szerelmeiről van szó. A sodró lendületű játék, a fantáziadús rendezés - amely révén minden mondatra jut valamilyen ötlet, hogy észre se vegyük: a papírforma szerint kissé statikus levéldrámát nézünk - meg a három jó színész akkor is magával ragadna, ha a főhős nem híres író, hanem jóravaló karosszérialakatos lenne. Épp e lendület miatt olyan természetes, hogy Néder néhány ironikus túlzással - születésnapi diszkózenével, a szobája falát imádottja poszterével díszítő, Lolita napszemüveges lánnyal - bolondította meg a drámát, csak egy-egy gügyögéssel vagy ordítozással esve túlzásba.
A három színész pedig kihasználja a darab nyújtotta lehetőségeket. Bozó Andrea sokszínű alakításában ott a szerető, de borzasztóan szigorú, és a másik, a féltékeny anya; egy második gyerekkorát élő, majd az elkeseredettség tucatnyi árnyalatát felvillantó szerelmes nő és egy tapasztalt, magabiztos díva is. Szikszainak sikerül megértetnie Krúdy jellemének kettősségét: a szerelemmel egymásnak feszülő szenvedélybetegséget és léhaságot, meg a kettőből fakadó kínzó lelkifurdalást. Eke Angéla alakításának íve a tudatlan kislánytól a kiábrándult asszonyig tart. Elegáns és életteli előadás.
Pinceszínház, november 8.
