rés a présen: A Rossz versek és a Magdolna című filmekből ismerhet a szélesebb közönség, utóbbiért Bujtor-díjat kaptál. Ilyen kezdéssel könnyebb volt a színházi életben érvényesülnöd?
Nagy Katica: Akkor kezdtem a pályámat, amikor a Rossz versek a mozikba került. Ez tagadhatatlanul jó időzítés volt, de a színházi pályafutásomat nem feltétlenül befolyásolta. A filmes munkák viszont már jobban összefüggnek, a Rossz versek nélkül nem lett volna Magdolna sem. Büszke vagyok mindkét filmre, mert zseniális alkotókkal dolgozhattam, sokat tanultam, és igen eltérő tapasztalatokkal gazdagodtam. Egyrészt két különböző jellemet kellett „előásni magamból”, másrészt a körülmények is mások voltak: az egyik egy eszméletlenül jól finanszírozott, nagyszabású produkció volt, a másik pedig egyenesen közösségi finanszírozásból valósult meg. Én is más-más életszakaszaimat éltem, Reisz Gábor filmje az első nagy forgatásom volt, karrierem első rácsodálkozás-élményét adta, Buvári Tamás alkotása esetében viszont már kicsivel nagyobb filmes és színházi rutinnal rendelkeztem. A Bujtor-díj megtisztelő. Tóth Zsolt operatőr Zsigmond Vilmos-díjat kapott a filmért, február végén pedig a II. Pápai Nemzetközi Történelmi Film Fesztivál fődíját hozta el a Magdolna.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
