Színház

Köpni, azt igen

III. Richárd

  • Tompa Andrea
  • 2018. május 26.

Színház

Egyetlen spontán nézői felszisszenést hallani ezen az estén: amikor Lady Anna arcul köpi Richárdot. Mert a konkrét, valódi testi váladék feltöri a teatralitás burkát, a művészi „olyan, minthát”, az est sokszor fárasztó artisztikumát, és az undorító nyál lecsordul a másik arcán.

Lady Anna, akinek férjét és apósát is Gloster hercege, azaz Richárd ölette meg, most gyászol. S ki más volna, mint maga a gyilkos, aki szerelmet vall neki gyászában, és házasságba gyűri a nőt. Lady Anna (Sodró Eli­za) dühe, kétségbeesése személyes női düh, mintha nem pusztán karaktere kilátástalanságát játszaná el a színész, hanem saját tapasztalatát is. Az arculköpés kiváló pillanat: miután heves, üvöltésen túli szócsatába merült a fékezhetetlen szörnnyel, semmilyen eszköze nem maradt, csak köpni. A gonosz valójában legyőzhetetlen, mondja e pillanat. Ezen a ponton értem meg, vagyis „sajátítom el” az előadást – vagy annak egy rétegét. Ehhez képest az öldöklő Richárd király legépfegyverezése, amire még oly sokat kell várni, belőlem egy vállrándítást sem vált majd ki.

Ez a kettősség húzódik végig az előadáson, melyet kétszer is láttam, hogy valóban képem legyen róla. Egyrészt egy dübörgő, teátrális, nagyon sok effekttel dolgozó színházi gépezetet kapunk, másrészt tartalmas színészi munkák, pillanatok, játékok sorát.

Talán van némi irónia abban, hogy Alföldi Róbert játssza Richárd szerepét; a Nemzeti volt (és vegzált) igazgatója, a közélet aktív kritikusa veszi fel ezt az elrettentő köntöst, Richárd torz lelkének és testének szerepét, melyet inkább démonira és sorsszerűre formálnak Andrei Șerban rendezővel, mint egy realitásában felismerhető politikai vezető képére. Alföldi közéleti szereplése, aurája azonban akaratlanul rávetül e szerepre. Úgy mutatja fel Richárdját, mint egy létező lényt, azt sugallva: létezik ilyen ember. De ez az ember nem ő maga. Viszont nagyon sokat tud elmondani róla.

Șerban harmadik magyarországi rendezésében nem „York napsütésével” nyitja a darabot, hanem a IV. felvonás anya-fiú párbeszédével. „Fiam vagy-e?”, kérdi az anya, s Gloster hercege, a mikrofont letakarva, tehát mintegy privátban válaszol. Richárd anyaszomorító születése, a „gyűlölt gyermek” lélektani okát adja torzulásának, gonoszságának.

Meglátjuk a Gonoszt, de nem megszeretjük – fontos különbség. Alföldi Richárdja három és fél órán keresztül kitart és izgalmas. Valamit tényleg el tud mondani ezen a szerepen keresztül, még a gyengébb második részen belül is. Létezik a Gonosz, semmi nem fékezheti meg, mindent maga alá tud gyűrni; ez inkább filozófiai vagy teológiai olvasat. A kiszámítható 2. felvonásban azt ugyan nem értettem meg (még a sztori szintjén sem), hogy ki miért képes mégis legyűrni őt. Pedig ez fontos kérdés volna: ki állítja meg? Alföldi arca, vagy­is a gonosz arca kezdettől fogva puha, felpuhult inkább, széthullásközeli, melyet a második részben sárgára fest (ez szimbolikusan a hatalom színe az előadásban), s ez a maszk már dehumanizál. Az ember megszűnt benne, bár az állati mindig is megvolt, hiszen kígyó- vagy krokodilmintás öltönyben látjuk először (a kiváló jelmezeket Nagy Fruzsina tervezte). Alföldi szövegmondása kiváló.

Az előadás üres, jól tagolt, mai térben, állandó nyilvánosság előtt zajlik, szinte mindig van mikrofon valahol (tér: Menczel Róbert). A hatalomnak a nyilvános arca látható pusztán – bár ennek az első jelenet épp ellentmond. Az előadás nem vonatkoztatható a kortárs magyar valóságra, ez akár meglepő is lehet, de elfogadható művészi döntés, mindössze lájtos utalás történik a „G” betűre (Gloster) mint rettenetes veszélyre (és a választások estéjén is csak egyetlen aktuálpolitikai poén hangzik el a kisvasútról, rögtön nyílt színi taps honorálja). És nem is annyira politikai-társadalmi dráma ez így, kevésbé szól a politikai hatalomról, mint valami egyetemes, egzisztenciális rosszról. Tulajdonképpen nincs is politikai dimenziója. De saját színpadi nyelve sincs.

Șerban rendezése a hatalom groteszk arcát akarja láttatni; teátrális világában minden, mindenki látvány és spektákulum. Minden rendkívül magas hőfokon, sokszor harsogva szólal meg; harcra edzett, de komikus, fura parókás pitbullok feszülnek itt egymásnak. Lehet ripacskodni, túlozni, bohóckodni, kiszólni (némiképp indokolatlanul a második felvonásban még maga „William” is megjelenik, és odaszól „Robinak”); az effektek és poénok erdejében ritkán találom a sorvezetőt, a gondolatot. Olykor vannak erőteljes megoldások – Margit királynét László Zsolt játssza mitikus óriásként, démonian. Humor is van, még Richárd is képes az öniróniára (Schneider Zoltán, Gazsó György különösen erősek ebben). Dargay Marcell kivételes munkát végez, ahogy végigzenéli, hangeffektezi az előadást. Valamilyen alapkérdés (legalább) feltevésével adós marad ez a hangsúlyozottan teátrális produkció: amikor a hatalom – nem a szűk magyar, hanem a kortárs politikai valóság – ennyire végletesen teatralizált, ennyire szerkeszti és megjeleníti önmagát, mit tudhat ehhez képest mégis a színház, ami más? Köpni, azt igen. Ez az egyetlen győzelmi pillanat.

Radnóti Színház, február 18., április 8.

Figyelmébe ajánljuk

Halál kasmírpulóverben

Almodóvar öregszik. E tény új dolgokra sarkallja: megjött az étvágya, hogy az öregedésről és a halál egyre nyomasztóbb közelségéről meséljen, és el-elkalandozik spanyol anyanyelvétől.

Mi végre, mi végre?

A Láthatáron Csoport új produkciójának az alcíme – részvételi boldogulás 90 percben – csak első pillanatban tűnik furcsának, hisz’ mindenki próbál valahogyan boldogulni. Együtt, külön, akárhogy. De van-e értelme az egésznek?

Dubček dadogása

2023. október 17-én Pekingben, ahová Kína önfényező „Egy övezet, egy út” fórumára Orbán Viktor egyedüli uniós politikusként utazott el, a magyar kormányfő Vlagyimir Putyinnal is tárgyalt.

Sorcsere Brüsszelben

Az Európai Parlament október 27-én jóváhagyta az Ursula von der Leyen vezette második Európai Bizottság névsorát, rajta a magyar Várhelyi Olivérrel. Az EU új végrehajtó szerve, „kormánya” december 1-jén kezdte meg munkáját, és a 2029-es európai választásokig lesz hivatalban. Ugyanekkor történt őrségváltás az állam- és kormányfők testületében, az Európai Tanácsban is, ahol a belga liberális Charles Michel helyére a portugál szocialista António Costa lépett elnökként. Ezzel teljessé vált a tisztújítás az uniós intézmények élén.

Digidemokrácia

  • Bretter Zoltán

Az elmúlt években sokszor tettem fel magamnak azt a kérdést, hogy vajon hol marad a „román Orbán Viktor”? Az elnökválasztás november 24-én tartott első fordulójának másnapján Romániában mindenki azt kérdezte, hogy honnan bukkant föl Orbán Viktor románsággal súlyosbított változata?

A tétovák és a rutinos betartók

Két hónap után sem jutottak dűlőre egymással a frakciók a Fővárosi Közgyűlésben a főpolgármester-helyettesek ügyében, és nem tűnik úgy, hogy közelednének az álláspontok. A Tisza Párt mintha továbbra is keresné a helyét a fővárosi politikában.

Mennyek és poklok

Jövő márciusban lejár Matolcsy György mandátuma az MNB élén, utóda Varga Mihály pénzügyminiszter lesz. Mit köszönhetünk Matolcsy jegybankelnöknek a Pallas Athéné Alapítványokon, a „kőgazdag” fián és a még mindig magas alapkamaton kívül?

„Ezt ma egy magyar bíró nem meri kimondani”

Másfél évtizede dekorálja ki a kormány társadalmi célú hirdetéseknek álcázott propagandaplakátjait a pécsi jogász, akit ezért elmarasztalt a bíróság. Nem adja fel, az elzárást is vállalja a szabad véleménynyilvánításért. Örül annak, hogy az „óbaloldal” eltűnőben van, de szerinte a Tisza Párt nem tud választást nyerni ellenállási mozgalom nélkül.

„Megjelent egy elefánt”

Mit tesznek a szakemberek a hortobágyi őslovak védelméért, s hogyan kell elaltatni a Budapesti Állatkert egyik rinocéroszát – a Spektrum új, saját gyártású műsorából ez is kiderül, de a nézők a jegesmedvéktől kezdve a bölényeken át a viperákig rengeteg állattal találkozhatnak a nyolc epizódban. A Dr. S.O.S. – Vészhelyzet a vadonban két főszereplőjével beszélgettünk.

Felöltözhet, Mrs. Robinson

Miközben a média és a művészet a feminizmustól hangos, észre sem vesszük, hogy női egyenjogúság címen néha még mindig férfivágyakat kiszolgáló képeket, történeteket adnak el. A gerontoszex témáját feldolgozó filmeket olykor már önmagukban progressziónak tekintik – de vajon valódi reprezentálást nyújtanak-e az érintett nőknek, vagy csak mélyítik a problémát?