Zsinórpadlás – interjú

„Lehet máshogyan is”

Izsák Lili jelmez- és díszlettervező

Színház

Szürreálisan realista, futurisztikusan hétköznapi jelmezei és díszletei többször felkeltették a szakma és a közönség figyelmét, az idei Színikritikusok Díjánál is jelölt volt a legjobb díszlet kategóriában. Hogyan nyer előadásról előadásra inspirációt, és mit jelent számára az autonóm alkotási folyamat – ilyesmikről beszélgettünk.

Magyar Narancs: Építésztervező művészként végeztél. Mikor és miért kezdtek el érdekelni a terek, a látványvilág?

Izsák Lili: Apukám, Izsák József festőművész volt, és egy nagy műteremlakásban nőttem fel. A téli műteremben volt a nappalink, a galérián a könyvtárunk és a konyhánk. Az iskolai szünetek egy részét alkotóházakban töltöttük, Szigligeten, Zsennyén. Egyszóval a terek, amelyek körülvettek, nem voltak átlagosnak mondhatók. Sokat utaztunk, kiállításokra jártunk. Az építészetet azért választottam, mert azt éreztem, hogy ez egy polihisztor szakma, amely folyamatosan reagál a környezetére. Ez érdekelt benne a legjobban. A díszlettervezés vicces módon sokáig nem érdekelt, mert itthon legtöbb esetben múzeumszerűnek láttam az előadások esztétikáját. Aztán jött a Krétakör. Utána meg a külföldi színház élményeim. Akkor megértettem, hogy ezt lehet máshogyan is csinálni.

MN: Milyen terek inspirálnak téged leginkább a színpadon kívül?

IL: Bármi tud inspirálni. Egy épület, egy installáció, egy táj vagy ezeknek az egymáshoz való viszonya. Vagy ahogyan az ember bánik a térrel, ahogyan nyomot hagy rajta. Egy Ólafur Elíasson-installáció ugyanúgy triggerel, mint az a kupleráj, ahogyan Budapest sok része kinéz. Tehát a legminőségibb igényesség és a legidegesítőbb értékherdálás, igénytelenség is. Nyilván mindegyik mást indít be bennem, máshogyan, de inspirál.

MN: Mekkora alkotói szabadsága lehet egy díszlettervezőnek, ha elsősorban a rendező koncepciója alapján kell elindulnia?

IL: Az alkotói szabadság nem feltétlenül ellentéte az alkalmazott művészetnek. Nem attól leszek alkotóként autonóm, ha képzőművészetként tekintek a munkámra, nem pedig alkalmazott műfajként. Nekem egy jó előadáshoz elengedhetetlen az értelmes koncepció vagy szándék. Tudnom kell, hogy akivel vagy akinek dolgozom, miért akarja megrendezni az adott darabot, mit akar vele közölni, kit akar vele megszólítani. Itt indul az én munkám. És ideális esetben ez ettől a ponttól műhelymunka. Ami azt jelenti, hogy ha van egy erős gondolat vagy világos szándék, akkor mind azért dolgozunk, hogy ez létrejöjjön. A saját szakterületemhez nyilván jobban értek, mint a rendezők, és az a dolgom, hogy a díszlettel, térrel, jelmezzel egy olyan világot hozzak létre, amelyben az adott előadás működni tud.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.