Zsinórpadlás – interjú

„Lehet máshogyan is”

Izsák Lili jelmez- és díszlettervező

Színház

Szürreálisan realista, futurisztikusan hétköznapi jelmezei és díszletei többször felkeltették a szakma és a közönség figyelmét, az idei Színikritikusok Díjánál is jelölt volt a legjobb díszlet kategóriában. Hogyan nyer előadásról előadásra inspirációt, és mit jelent számára az autonóm alkotási folyamat – ilyesmikről beszélgettünk.

Magyar Narancs: Építésztervező művészként végeztél. Mikor és miért kezdtek el érdekelni a terek, a látványvilág?

Izsák Lili: Apukám, Izsák József festőművész volt, és egy nagy műteremlakásban nőttem fel. A téli műteremben volt a nappalink, a galérián a könyvtárunk és a konyhánk. Az iskolai szünetek egy részét alkotóházakban töltöttük, Szigligeten, Zsennyén. Egyszóval a terek, amelyek körülvettek, nem voltak átlagosnak mondhatók. Sokat utaztunk, kiállításokra jártunk. Az építészetet azért választottam, mert azt éreztem, hogy ez egy polihisztor szakma, amely folyamatosan reagál a környezetére. Ez érdekelt benne a legjobban. A díszlettervezés vicces módon sokáig nem érdekelt, mert itthon legtöbb esetben múzeumszerűnek láttam az előadások esztétikáját. Aztán jött a Krétakör. Utána meg a külföldi színház élményeim. Akkor megértettem, hogy ezt lehet máshogyan is csinálni.

MN: Milyen terek inspirálnak téged leginkább a színpadon kívül?

IL: Bármi tud inspirálni. Egy épület, egy installáció, egy táj vagy ezeknek az egymáshoz való viszonya. Vagy ahogyan az ember bánik a térrel, ahogyan nyomot hagy rajta. Egy Ólafur Elíasson-installáció ugyanúgy triggerel, mint az a kupleráj, ahogyan Budapest sok része kinéz. Tehát a legminőségibb igényesség és a legidegesítőbb értékherdálás, igénytelenség is. Nyilván mindegyik mást indít be bennem, máshogyan, de inspirál.

MN: Mekkora alkotói szabadsága lehet egy díszlettervezőnek, ha elsősorban a rendező koncepciója alapján kell elindulnia?

IL: Az alkotói szabadság nem feltétlenül ellentéte az alkalmazott művészetnek. Nem attól leszek alkotóként autonóm, ha képzőművészetként tekintek a munkámra, nem pedig alkalmazott műfajként. Nekem egy jó előadáshoz elengedhetetlen az értelmes koncepció vagy szándék. Tudnom kell, hogy akivel vagy akinek dolgozom, miért akarja megrendezni az adott darabot, mit akar vele közölni, kit akar vele megszólítani. Itt indul az én munkám. És ideális esetben ez ettől a ponttól műhelymunka. Ami azt jelenti, hogy ha van egy erős gondolat vagy világos szándék, akkor mind azért dolgozunk, hogy ez létrejöjjön. A saját szakterületemhez nyilván jobban értek, mint a rendezők, és az a dolgom, hogy a díszlettel, térrel, jelmezzel egy olyan világot hozzak létre, amelyben az adott előadás működni tud.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Jakob lova

  • SzSz

„A tehetséged olyan, mint a szalonna. Nem elég fellógatni a kéménynél. Először jól be kell dörzsölni sóval, majd mindennap ellenőrizni kell!” – tanácsolják Elsie-nek, akinek a szalonnához illő tehetsége konkrétan az éneklés.

Szemrevaló: Haldoklás, de komédia

Bár a film nem tragikus hangoltságú, néhol finom iróniát is tapasztalhatunk, azért a térdünket nem fogjuk csapkodni két öregember (a férj alzheimeres, a feleség rákos) agóniája, meg egy az életét kudarcként megélő zeneszerző öngyilkossága láttán.

Nincs meglepetés

Ráfoghatjuk akármire, hogy lelki táplálék, fajunk szellemi öröksége, a művészet (egyik) elsődleges célja akkor is a nőszerzés. Eszmei fajfenntartás, ha úgy tetszik.

Minden út Rómába vezet

Azt túlzás lenne állítani, hogy David Gil­mour végigdolgozta volna az elmúlt 35 évet. A Pink Floyd énekes-gitárosa a kilencvenes évek elején ismerkedett meg Polly Samsonnal, akivel családot alapított, és aki lényegében a fő alkotótársa lett. Gilmour rengeteg időt töltött, illetve tölt még mindig a szeretteivel, és elsősorban emiatt ad ki csupán évtizedenként egy lemezt. 

Teszt

Három pár, háromféle társadalmi státusz, háromféle dinamika, három kudarcos viszony – megvan a harmadik darabja is Hajdu Szabolcs párkapcsolati trilógiájának.

Szellem a palackban

2024. január 1-jén nagy dolog történt Magyarországgal, évszázadonként jó, ha egy ilyen kitüntetett alkalom adódik, a teljes napfogyatkozás például biztosan smafu hozzá képest. Hazánk – nos, távolról sem elsőként a kontinensen – bevezette az italos palackok betétdíját, mindközönségesen az üvegvisszaváltást.

Falmelléki dallamok

A magyar uniós elnökségről szóló plenáris vitát ugyan lapzártánk után rendezik (amikor ezt önök olvassák: rendezték) az Európai Parlamentben, de Orbán Viktor reakciója a korábbi szereplései alapján előre kisakkozható.

Nézhetjük úgy

Vannak előadások, amelyek nézőként meglepnek, zavarba hoznak, és beszélni is nehéz róluk, mert nem viszonyulhatunk hozzájuk úgy, mint általában a színházhoz. Meg kell keresnünk a saját nézőpontunkat, és lehet, hogy ez nem is sikerül azonnal, az előadással egy időben, később azonban mégis maradandóbbnak bizonyulnak, mint sok „hagyományos” színházi este. Gyanítom, hogy Kulka János különleges monodrámája is ezek közé az előadások közé fog tartozni.