Felsorolok. Bemutatók a következő évadban, innen és onnan. Szerelem, ó!, Heldenplatz, Hippolyt, a lakáj, Mephisto, Tóték, Kurázsi mama és gyerekei, Chioggiai csetepaté, Feketeszárú cseresznye, Riport a Popfesztiválról, Az isten ostora, A velencei kalmár - mindenki talál kedvére valót, ugye. Pedig a rendezőket még nem is mondtam, de igazítom a fenti sorrendhez: Blaskó Balázs, Bagossy László, Eperjes Károly, Alföldi Róbert, Mácsai Pál, Zsótér Sándor, Rusznyák Gábor, Kerényi Imre, Török Ferenc, Vidnyánszky Attila, Mohácsi János.
Miközben a színházakban már ezerrel próbálják az első bemutatót, vagyis erősen elkezdődött az évad, a hagyományosnak szánt, de máris erre-arra alakuló közös budapesti évadnyitó fesztivál csak szeptember 22-én lesz az Andrássy úton a Füge, vagyis a függetleneket tömörítő szervezet koordinálásával. Biztos lehet majd találkozni a kőszínházak ismert figuráival is, annál is inkább, mert laza összefonódások mutatkoznak a háttérben a két szcéna közt. Néhány kőszínház - tudomásom szerint a Katona, a Nemzeti és az Örkény - egy pályázat keretében dolgozik össze valamelyik független csapattal (a Katonában már meg is volt a Bodó Viktor rendezte bemutató).
Nézővadász évad lesz ez - amint az volt már a megelőző is. Bármit mondanak a statisztikákban vagy fülbesúgásban utazó megmondók, a közönség becsábítása a színházba egyre kifinomultabb - avagy egyre durvábban célratörő - módszerekkel zajlik. Mert a közönség fogy, a színház nívós válfaja iránt érdeklődő közönség főleg. Nincs pénz: nemcsak színházcsinálásra, hanem színházjegyre sem. Nem csoda, ha a színház minden módon menekülni igyekszik a néző felé; a jobbak előre, a rosszabbak lefelé. Van itt minden: nívós menedzselés, profiltisztítás és -bővítés, kampányok és akciók - mint egy jó piacon. A Katona megnyitja "kantinját", az új Átrium - leánykori nevén Merlin - ugyancsak egész napos vendéglátással kínálja leendő közönségét; a gombamód szaporodó romkocsmák vándorló színházi szabadcsapatokkal bővítik a kínálatukat. Menekülünk előre, játszunk a túlélésre, már csak ennyit meg annyit kell kibírni, és elmúlik a válság.
Ezért aztán az vesse az első követ egy-egy színházi direkcióra, amikor az már a darabválasztással igyekszik gusztust csinálni, aki nem érti ezt a duplán szorult helyzetet, vagy aki nem látott még félházas hatszázas vagy ezres nézőteret. Vagyis nem vetek. De néha-néha már erősen gondolok egy kőre...
És megjegyzem csöndben, hogy globálisan, vagyis a nagy magyar színházi térképet tekintve ássuk befelé magunkat a földbe. Jöjjenek a populisták azzal, hogy a közönségnél és a szemekben csillogó könnyeknél nincs előbbre való, én a színházművészetet azért oda tenném: előbbre. Számos színház fejlődéstörténete bizonyítja, hogy a közönség "megterem" - elég, ha most csak a régi Kaposvárra utalok. Vagy el is tűnik - ha most az újra utalok. Vagy beéri a szem és fül zabáltatásával - és most sorolhatnám. De hogy a magyar színházi újdonságok iránt érdeklődő külföldi kritikus, valamint a fesztiválszervező barát már nem jön ide, mert külföldön nézi meg Pintér Bélát, Mundruczót meg Bodót, az azért elmond valamit a színházi ugarról.
Várnak ránk darabok ebben az új évadban, amikkel nem lehet mellébeszélni. Ha egy színház a Heldenplatzot, a Tangót vagy a Mephistót tűzi műsorára, akkor számít ránk azon túl is, hogy megvesszük a jegyet. Számít egy jó kis diskurzusra arról, hogy miben és hogyan élünk. Ő beszél, mi hallgatunk.
Ha a Hyppolit, a lakájt ígéri a program, akkor arra számítunk - mármint mi, a közönség -, hogy kellemesen fölidézik bennünk a régi filmet, látunk néhány pazar - esetleg kicsit a mában gyökerező - alakítást, esetleg átdereng majd valami olyasmi is a rendezésen, amiből kiderül, hogy 2012-ben vagyunk. Meglátjuk - és meg is fogjuk írni önöknek.
A független társulatok még mindig nem tudják, mennyi pénzből gazdálkodhatnak 2012-ben. Az évnek lassan vége - ezért kapott szárnyra annyi szomorú hír mindenféle megszűnésekről. Hogy a függetlenekről nem lehet lemondani, azt minden épelméjű színházi ember tudja, és olyik el is mondhatná a politikusoknak. Amelyik kultúra lemond a független, szabad csapatokról, az a saját megújulásáról, jövőjéről mond le - micsoda közhely, és milyen időszerű.
A rendszeres Narancs-olvasók észrevehették, hogy ezeken a hasábokon eddig is erősen figyeltük, mi készül a pincékben, padlásokon, lakásokban. Még erősebben fogjuk. Annál is inkább, mert a most induló színházi szezon egyik legjobb híre a Jurányi Inkubátorház (majd csak adunk neki valami rendes nevet is), ahol számos független csapat részleges otthonra, próbateremre, infrastruktúrára lel - ez lesz a függetleneket tömörítő Füge bázisa (a Füge elnöke erről mesél a XVII. oldalon - a szerk.). Tisztára, mint egy normális országban. A TÁP, a Szputnyik (hátha túléli a majdnem megszűnést), a Tünet, a Természetes Vészek, a HOPPart és mások fognak itt dolgozni, mégpedig úgy, hogy a házat hathatósan támogatja a Fővárosi Önkormányzat is.
Rebesgetik, hogy mind a főváros, mind a minisztérium töri a fejét egy esetleges nemzetközi színházi eseménysorozat megszervezésén. Sőt: állítólag széles körű - nem föltétlenül politikailag egyeztetett - szakmai tanácsadást is terveznek, vagyis még az is lehet, hogy azok fogják megmondani, hogyan is kéne, akik sok ilyent láttak már. Ha így van, akkor a politika is arra menekül, amerre fény dereng az alagút végén: előre. Hiszem, ha látom - ne már vörös farok ide, a végére...
