Kilencórás színházat rendezni és nézni is őrültség, de jófajta őrület, ami alaposan kizökkent a hétköznapokból. Ritkán van ilyen alkalom, a k2 Színház általában két részben játssza Hamvas Béla zseniális, nagy formátumú és méltatlanul elhanyagolt regényéből, a Karneválból készült előadást, ami persze így is nagyfokú elköteleződést igényel, nézők és játszók részéről egyaránt.
Az ördögkatlanos – bohémabb, szénaillatúbb, a csillagos eget is magában foglaló – bemutató után a Karnevál a Benczúr Házba költözött, és immár szalonokban, dísztermekben, stukkós lépcsőházban játszódik, miközben Róth Miksa ólomüveg ablakain keresztül – eleinte – még átdereng a decemberi napfény. Ahogy a regény is rendkívül változatos formákat, stílusokat, műfajokat szintetizál, úgy az előadás is különféle színházi eszközökkel kísérletezik: az egyik felvonásban például kettéosztják a közönséget, pontosabban a néző dönti el, Észak avagy Dél felé indul a szereplőkkel – hiszen a regénybeli Bormester Mihály személyisége is egyszerűen „kettészakadt”.
A második felvonás groteszk családi vígjáték, amelyben férfiak játszszák a nőket és fordítva – ami nemcsak kevésbé bántalmazó a nőkkel szemben, hanem sokkal jobban rávilágít a nemi szerepek sajátosságaira, mint egy realisztikusabb játékmód. Az utolsó előtti felvonásban vacsorát is kapunk – pont akkor, amikor bombázáshoz, légópincéhez, éhségtől megvadult szereplőkhöz ér a történet. De még bagelt falatozva is átélhető a háború jelentősége (vagy jelentéktelensége) a mindenségben – igaz, eddigre már mindenki nagyon fáradt, és néhányszor már átélte a teljességet és megfejtette a világot. Az egyébként hosszadalmas és lassan hömpölygő, spirituális felvonásban néhány pillanatig én is éreztem, hogy mindent értek. Csak aztán persze elfelejtettem.
Benczúr Ház, 2019. december 27.
