Interjú

Alföldi Róbert: „Be fog vadulni a NER”

Színház

Új világ köszönt-e a színházi szakmára Karácsony Gergely főpolgármesterré választásával, vagy marad minden a régiben? Erről is beszélgettünk a Hasnyálmirigynaplóból épp’ hangoskönyvet készítő művésszel, aki örül a választási eredményeknek, de úgy érzi, a NER be fog keményíteni.

Magyar Narancs: „Másik világ jön: Európába, vissza!” – ezzel gratulált egy Facebook-posztban a választások éjszakáján Budapest új polgármesterének, Karácsony Gergelynek. Mit érzett az eredmények láttán?

Alföldi Róbert: Eufóriát éreztem. Reményt.

MN: Reményt mire?

AR: Hogy egy másféle út kezdődik.

MN: Mennyiben lenne másféle ez az út?

AR: Nagyon sok minden után vagyunk, sok mindent megtapasztaltak az emberek. Azt gondolom, hogy a választás eredménye ennek a tapasztalásnak az eredménye. Hogy ez már sok volt. Lehet azt mondani, hogy bizonyos botrányos történések bizonyos vidéki városokban erősen befolyásolták a végeredményt, de én ebben kevéssé hiszek. Jót röhögtem a Washington Post cikkén, amelyben rácsodálkoznak, miként választhatták újra a győri polgármestert a történtek fényében. Nem értették, hogyan történhetett.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

 

Mi azért ezt nagyon is értjük. „A magyar virtus.” Én amúgy sokakkal ellentétben azt gondolom, hogy bár biztosan ez az ügy is hozzátett valamit a végkifejlethez, de ha nincs ez a videó, akkor is közel hasonló eredmény születik. Mert az emberek azt tapasztalták meg, hogy milyen az, amikor a hatalom megfeledkezik róluk, és csak önmaga boldogulásával és gyarapodásával foglalkozik. Ennyiben ez a választás valamennyire demokráciaünneplés is. Nálunk nem szokás összefogni semmiben, soha. Ebben is más volt ez a választás, mert mégiscsak megtörtént a lehetetlen.

MN: Éppen ezt, az összefogás hiányát hánytorgatta fel a színházi szakmának a tao kapcsán, a vezető budapesti színházak hallgatását sérelmezte abban a nagyon keserű és borúlátó interjúban, amelyet a múlt év végén adott a lapunknak (lásd: „Gyűlölöm, hogy negatív vagyok, hogy nem tudok megoldást”, Magyar Narancs, 2018. december 19.).

AR: És lám-lám, igazam lett!

MN: Most, hogy Karácsony Gergely lett a főpolgármester, önt pedig elfogta az eufória – bár nem tudom, az elmúlt hat napban ez mennyit vesztett az erejéből –, szóval ebben az új helyzetben nem gondolja, hogy a színházi vezetők hangja is megjön?

AR: Az én szakmámban hosszú ideje csak a kussolás van. Ami a saját eufóriámat illeti, az még hat nap elteltével is kitart, de – mert ilyen szép a magyar néplélek –, nem sok időnek kellett eltelnie, és mindenki elkezdett egy kicsit szorongani, legalábbis a barátaim körében. A választás éjszakáján mentek a telefonok és az sms-ek, mintha idén korábban érkezett volna a szilveszter. Volt, aki örömittas volt, aztán beállt az általános szorongás, hogy juj-juj, mi van, ha az új főpolgármester nem fog tudni semmit sem csinálni. A jó magyar szkepszis! De én azért még tartom magam.

MN: Tarlós ment, a liberális szellemiségű Karácsony jött – ez sem oldhatja a szakma félelmét?

AR: Bátrak leszünk, amikor már lehet bátornak lenni? Rizikó nélkül? Ezt ismerjük. Belülről bomlasztom a rendszert, és bátor vagyok, ha előttem azért már voltak bátrak? De ezzel végül is nincs is semmi baj. Ha így lesz jobb a helyzet, akkor legyen így jobb. Örülni fogok, ha valamennyire normálisabban mennek a dolgok, és egy csomó vidéki városban például nem az fogja eldönteni, ki vezethet színházat, hogy kinek milyen a párttagkönyve, hanem a szakmaiság lesz a szempont.

Zárójelben jegyzem meg, nekem ez a nullpont, ne örüljünk már annyira, ha valami normálisan működik. Igaz, ettől azért még messze vagyunk. Nem gondolom, hogy egyébként bármi is megváltozna a szakmában. Ott a taoügy, amit már vég­érvényesen elcsesztünk! A törvényt meghozták, egy tollvonással húzták ki alólunk a biztonságot. Ha jól viselkedsz, akkor kapsz pénzt a kulturális kormányzattól – ez megy a színházi szakmában.

MN: Karácsony Gergely az Indexnek adott interjújában elmondta, hogy a főváros pályázati alap létrehozásával segítene azokon a főleg magánkézben lévő színházakon, amelyek a kulturális tao eltörlésének nagy vesztesei lettek. Ez jó iránynak tűnik, de inkább csak a gyors tűzoltást szolgálja.

AR: Nem ismerem a tervezett alap részleteit, nem tudom, mik lesznek a feltételek, például, hogy ez egyszeri alkalmat jelent-e, vagy olyan pályázati pénzt, amilyen 10–15 éve már létezett a fővárosnál, amikor különböző produkciókra lehetett pályázni.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: Elég jól ismeri belülről a szakmát. Ha hívnák, elmenne színházi tanácsadónak Karácsony csapatába?

AR: Már miért mennék én el tanácsadónak?! Tudja, miket hallottam már az elmúlt hat nap során, hogy én mi minden leszek?

MN: Mi minden lesz a szóbeszéd szerint?

AR: Legalább négy budapesti színházról azt hallottam, hogy azonnal én leszek ott az igazgató! És négy vidékiről, ahol én leszek a főrendező. De olyat is hallottam, hogy én leszek a kulturális alpolgármester. Ezek szerint nagyon sok minden leszek én most. Főleg olyan helyekről hallottam ezeket, ahol a vezetés tart egy kicsit a közeli jövőtől. Ez iszonyatosan szomorú és egyszerre nagyon is árulkodó, mert azt jelenti, hogy ez az automatizmus. Hogy azért csinálsz valamit, hogy utána tarthasd érte a markod.

MN: A kulturális tao eltörlése után nemcsak azzal büntetett az állam, hogy – mint az Átrium esetében – csak a töredékét ítélték meg annak az összegnek, ami a taorendszerben járt volna, de azzal is, hogy a végtelenségig elhúzták a pályázaton elnyert támogatások kifizetését. Ez történt például a Jurányival: bár átfogó ellenőrzésnek vetették alá őket, még október elején sem láttak semmit a nekik megítélt pénzből (lásd: „Már szorul a hurok”, Magyar Narancs, október 3.).

AR: Az állam bármit megcsinálhat velünk. Tény, hogy a taorendszerben voltak anomáliák, de érdekes módon azokról a cégekről, amelyek a visszaéléseket elkövették, és a tao-támogatások révén több milliárdot zsebeltek be, egy szót sem lehet hallani. Nem ezek ellen megy a vizsgálat. Józan paraszti ésszel belátható, hogy az állam azok közt osztotta szét a másoknak járó pénzt, akikről önhatalmúlag úgy gondolta, hogy megérdemlik.

Ezért történhet az, hogy például a Pesti Magyar Színház kap 800 milliót, vagy a Nemzeti a csaknem kétmilliárd forintos támogatásán túl kap még négyszázmilliót a 76 milliós taojogosultsága után. Ezt nem lehet másként értelmezni, csak úgy, hogy akik kedvesek a hatalomnak, azok megkapják a jutalmukat. Akik meg nem, azok nem. A Nemzeti alighanem az amúgy is járó 2 milliárdból is ellenne valahogy, míg a Jurányi és a többi független színház nem tud meglenni a tao megszüntetésével kiesett pénz nélkül, mert a működésük kerül veszélybe. Ezek nagyon durva aránytalanságok.

Persze az egész nem szól másról, mint hogy akik döntenek, nem akarják, hogy legyen olyan színház, mint a Jurányi vagy az Átrium vagy akár önálló nagy produkciók, amelyek kvázi nem kormánybarát művészeket foglalkoztatnak. De megint csak ugyanazt tudom elmondani, mint a múltkori interjúban: nem volt titok, hogy a szakma vezető személyisége meg akarja szüntetni a kulturális taót. Nem csinált ebből titkot. Ez nem egy ad hoc döntés volt, több éven át dolgozott rajta, nyíltan hangoztatta. Csakis a szakmán múlt, a tökösség hiányán, hogy nem reagált rendesen. Ezt most is így gondolom.

MN: A tavalyi Narancs-interjú után, amelyben a hallgatásuk miatt a Katona, az Örkény és a Víg vezetőjét is kritizálta, kialakult valamiféle párbeszéd az említett színigazgatókkal?

AR: Nagyon nagy indulatokat generált, hogy konkrét színházakat neveztem meg. Sikerült ezzel a saját szakmámon is kívülre kerülnöm. A legfinomabb reakció az volt, hogy szégyelljem magam. Sokat gondolkoztam rajta, lehet, hogy igazságtalan voltam. Nem tudom. Közben mégis azt gondolom, hogy azoknak, akik a szakma vezető egyéniségeinek számítanak, kötelességük ilyenkor kiállni. De legalább elindult valamiféle kommunikáció, még ha indulatosan is indult. És utána tök normálisan lehetett beszélni.

MN: Ez a kommunikáció most hol tart?

AR: Egyelőre még sehol.

MN: A budapesti színházakkal kapcsolatban Karácsony az Indexnek elmondta, hogy mindenki töltse ki a mandátumát, ezután pedig nyilvános pályázatokon fognak igazgatókat választani. Megjegyezte azt is, hogy Dörner György a pályázata alapján biztosan nem lehetett volna az Újszínház igazgatója. Mint mondta, megdöbbenne, ha a következő újszínházi pályázaton is Dörner nyerne. Ön is megdöbbenne?

AR: Meg. Mondom ezt úgy, hogy nem voltam a Dörner vezette Újszínházban. Kicsit szégyellem is magam ezért, de cseppet sem vonz, ami ott van. Dörner kinevezése politikai döntés volt, ezt már az elején is tudta mindenki. Tarlós valami olyasmit mondott, hogy annyi amolyan színház van, miért ne lehetne egy ilyen is. Nagyjából ez volt a lényege. Dörner második ciklusa ennek a tarlósi dafkének volt az újabb megnyilvánulása.

false

MN: Vasárnap óta nem kísértette meg a gondolat, hogy előbb-utóbb csak pályázna egy színigazgatói posztra?

AR: Nem fogok pályázni semmilyen igazgatói posztra. Baromira nem lenne elegáns. Arról, hogy Karácsony mellé álltam, azt gondolom, független értelmiségi döntés volt. Pofáztam, pofáztam, de most már úgy éreztem, tenni is kell valamit. És az is független döntés, hogy nem fogok pályázni. Mert sem az új főpolgármestert, sem magamat nem akarom kínos helyzetbe hozni. Még a látszatát is szeretném elkerülni annak, hogy na, az Alföldit biztosan ilyen hátsó szándékok vezérelték.

MN: Biztos van olyan, hogy elévülési idő, ami után már nem lesz kínos pályázni.

AR: Tényleg nem gondolkozom azon, hogy színházat szeretnék igazgatni. Biztos jól elvezetnék egy másféle színházat is, ennyire hadd legyek nagyképű, de a Nemzeti jelentése, romantikája, kvázi legendája nem tudna máshol megszületni, vagyis nem úgy, amit rögtön elvárnának tőlem.

MN: De miért kéne mindenáron ugyanazt a légkört újrateremteni, ami az igazgatása alatt megvolt?

AR: Nem is lehetne. Maradjunk annyiban, hogy máshol tartok, másik életszakaszban vagyok, nem gondolkozom színházvezetésen.

MN: Nem kell ahhoz színházvezetőnek lenni, elég egy Molnár Ferenc-darab megrendezése, hogy az ember megüsse a bokáját. A Molnár-örökösök nemrég letiltották a Mohácsi testvérek nyíregyházi Delila-bemutatóját.

AR: Joguk van ehhez. Ez nem a rendezésről, hanem a Molnár-örökösökről szól. Ez is volt a lényeg, hogy róluk szóljon. Aki elolvasta Lukin Ági – aki egyébként egy színházba járó valaki – indokait, az pontosan látta, hogy itt semmi másról nincs szó, mint hogy valaki egyszer csak nagyon fontosnak képzeli magát. Azt is értem, hogy Jánoséknak (Mohácsi János és István – a szerk.) egy idő után elegük lett az egyeztetésből. Jogilag azonban nem lehet ebbe belekötni. Nekem az ilyen eljárásokkal azért komoly ízlésbeli problémáim vannak.

MN: Hasonló letiltásban volt része?

AR: Engem is tiltottak már le. Le és ki. A Bartók-jogörökösök. A Miskolci Operafesztiválon rendeztem meg A kékszakállú herceg várát, amelyben Polgár László énekelt. Egy előadás után letiltotta az örökös. Van is egy ügyvédi papírom arról, hogy Polgár László nem tudta jól elénekelni A kékszakállú herceg vára férfi főszerepét. Nevetséges, mindenesetre ez volt az egyik hivatalos indok, de szerintem hasonló volt a helyzet, mint most Jánosékkal. Elkezdtek fontoskodni az örökösök, és egy idő után erre azt mondtam, hogy na, ne. Biztos csodálatos ember a jogörökös, biztos nagyon ért ahhoz, amihez ért – azt hiszem, közlekedésmérnök –, de nem szeretnék arról beszélgetni vele, hogyan és miként rendezek meg egy jelenetet. És akkor letiltotta. Le is kellett venni.

false

MN: Pécsett nem jogörökösök tiltották le, hanem a Zsolnay Örökségkezelő vezetője, aki nem engedélyezte az Igenis, miniszterelnök úr! tavalyi, jó előre meghirdetett előadását. Ebben ön a főszereplő. Hasonló letiltásokra számít a jövőben is?

AR: Iszonyú jó PR-ral ajándékozott meg ez a letiltás. Próbálok nem sértően fogalmazni, szóval, minden ilyen ki- és letiltásról azt gondolom, hogy ezek afféle helyi túlbuzgóságok. El nem tudom képzelni, hogy bárki a kormányzatból leszól Pécsre, hogy ne jöjjön az Átrium előadása az Alföldivel. Sajnos nem vagyok ennyire fontos. Ez a helyi emberek túlteljesítése. Ugyanez volt Szombathelyen és máshol is.

MN: Visszatérve Budapesthez, Tarlós István városvezetői munkásságát a homofóbia különféle árnyalatai kísérték. Karácsonnyal bizonyára ez is változni fog, az új főpolgármester már jelezte, hogy a Pride alkalmával kiteszik a szivárványos zászlót a Városházára. Mit tehet az ügyben a főpolgármester, hogy Budapest élhetőbb város legyen az LMBTQ-közösség számára?

AR: Tarlós homofób ember, nem is tagadta soha. A volt főpolgármester úr homofóbiája mellett azért a Pride most már stabil lábakon áll. Van minden évben tizenöt buzizó üvöltöző, de közben több ezer ember jól érzi magát. Ha emellett a főváros is a Pride mellé áll, és a főpolgármester is ott vonul a tömegben, akkor az tök jó. Csupán annyi fog történni, ami a világ 80 százalékában teljesen természetes.

Őszintén szólva, nem tudom, ez miért ennyire központi kérdése a szélsőjobbnak. Én például még nem találkoztam egyetlen olyan emberrel sem, aki a propaganda hatására meleggé vált volna. De ha már az abszurdumoknál tartunk, az is ebbe a kategóriába tartozik, hogy megbírságolták a Coca-Colát, mert az indoklás szerint a plakátjaik a gyerekek és a fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi, erkölcsi és ki tudja még, milyen fejlődését károsíthatják.

Hogy mi van? Nem is értem, ezt miért nem támadja meg a Coca-Cola. Illetve értem. Kijöttek ezzel a kampánnyal, elindult a balhé, majd lecserélték a plakátokat. A hivatalos magyarázat szerint azért, mert eleve így tervezték. De ha most nem támadják meg ezt a bírságot, hanem nyugodt szívvel kifizetik az 500 ezer forintot, azzal megkérdőjelezik az egészet, hogy mennyire is gondolták ezt a kampányukat komolyan.

MN: Említette, hogy a barátai körében a választási eredmények okozta örömöt hamar felváltotta a szorongás. Jogos az attól való félelem, hogy a vártnál lényegesen jobb ellenzéki eredmény hatására a NER tombolni kezd?

AR: Azt gondoltam, hogy nem fog, de ennek most mintha az ellenkezője látszana.

MN: Ezt miben látja?

AR: Abban, ahogy sorra támadják meg a választási eredményeket, Baranyi Krisztina egyelőre nem mehet be a hivatalába, Pikó sem mehet be. Húzza a hatalom az időt. És mindeközben nem nagyon hallok önkritikus hangokat a kormány részéről. Orbán János Dénes épp ma értekezett arról a Magyar Nemzetben, hogy Karácsony győzelmével jönnek a bolsevik paraziták, olyan stílusban, ami a dicséretére vált volna az ötvenes években bármely propaganda-újságírónak. Azért gondolom, hogy be fog vadulni a NER, mert semmi nyoma, hogy bármiféle felelős gondolkodás is zajlana a történtekről.

(Interjúnk a Magyar Narancs hetilap 2019. október 24-i számában jelent meg, most újraközöljük online teljes terjedelmében.)

Neked ajánljuk