Menni vagy nem menni – Anat Gov: Happy Ending

  • Kozár Alexandra
  • 2014. augusztus 7.

Színház

Ez most nem egy nyári, szórakoztató komédia, még akkor sem, ha tele van komikus elemekkel.

Van az a boldog vég, amikor a boldogság annyit tesz, hogy az ember maga választja meg negyedik stádiumos rákos betegként, hogy a hátralévő néhány hónapot miként tölti el. Vagy legalábbis hol. Otthon, a színpadi fényben, vagy a kemoterápiás kezelőben csövek, infúziók és további parókás, netán kopasz, második, harmadik stádiumban lévő betegek körében. És ez az adott helyzetben nem kevés.

A nemrég elhunyt izraeli írónő, Anat Gov Happy Ending című darabja (a premier Szentendrén volt, ősztől a Belvárosi Színház játssza) ezt a kérdést feszegeti: az egyéni szabadságét és a tragédiához való viszonyulásét.

false

 

Fotó: Takács Attila

Nincs ma olyan ember, akinek rokona, ismerőse ne küzdött volna meg vagy ne küzdene a hárombetűs népbetegséggel, a darab tehát mindenkihez szól. Ez talán már kijelöli neki azt a pályát, amely mentén ez most nem egy nyári, szórakoztató komédia, még akkor sem, ha tele van komikus elemekkel. Jól jelzi ezt a közönség reakciója is: a legnagyobb gegeknél, a zenei betétekbe oltott búfeledőknél sem tapsol ott, ahol egyébként mindig.

Kórház vagy rák, az alapszituáció mégis színházba illő: a legkülönbözőbb emberek találják ugyanazon a helyen magukat, csak épp nem Godot-t várják egy kietlen pusztaságban vagy tengerparti kastélyban rögtönzött színdarab segítségével a szerelmi szálakat is megfelelően kibogozó boldog véget, de még csak nem is egy isten háta mögötti kisvárosban lesik a mindenható adóellenőrt, hanem a rákosztályon, kemoterápiás kezelésen. Az ünnepelt színpadi színésznő (Hernádi Judit), a bigottan vallásos, hatgyerekes ifjú zsidó anyuka életre képtelen férjével (Bánfalvi Eszter), az örök vidám, felnőtt lányával kapcsolatát újraszövő középkorú nő (Hegyi Barbara) és az idős, az istenről már rég lemondó asszony, akik lelket próbálnak önteni egymásba és magukba, míg lecsöpög az infúzió.

false

 

Fotó: Takács Attila

Ne képzeljünk azonban csupa kesergést a Gergye Krisztián rendezte, a mozgásra mint színpadi kifejezőeszközre hangsúlyt helyező előadásban. Tánc az infúziót tartó állvánnyal, tánc a doktor úrral, közös éneklés, gegek (például bejön egy rákot mintázó táncos csoport és hátrálni kezd) – a forma így vidámságot teremt. De pont az a nagyszerű az előadásban, hogy a súlyos tartalmat a könnyed, néha varietére jellemző kivitelezéssel elegyíti úgy, hogy nem feszültség keletkezik, hanem új minőség, új színpadi textúra.

Ahogy a betegséget elszenvedő nők hozzáállásában is új értelmezés kezdődik, melynek nyomán össze lehet gyűjteni a jót, ami az új élettel jár: a gyerek jobb jegyre aspirálhat az iskolában, ha kiderül, hogy az anyja beteg, az emberek kedvesek, elnézőek lesznek, mindent megbocsátanak, hirtelen sok barátunk lesz, sorstársainkban újakra lelünk, így hát újraértelmezhetjük egész eddigi életünket, hitünket vagy annak hiányát.

false

 

Fotó: Takács Attila

Hernádi Judit telitalálat a rákosztályon is külön bánásmódot igénylő komika-díva szerepében, miként Hegyi Barbara is az életvidám, belevaló társasági nőében. Margitai Ági karcosságában is empatikus öregasszonya, valamint a színpadon rég látott, ám viruló Bertalan Ágnes angyali kedvességet és természetességet sugárzó főápolónője is hozzáteszi egyéni színeit a nagy női ensemble-hoz, amit egyedül Katz doktor – Fekete Ernő nagyszerű alakításában – ellensúlyoz az arrogáns, szókimondó, ám a felszín alatt érző szívű, sármos doktor szerepében. S legyen bármennyire ellenszenves, nem lehet nem beleszeretni, pláne a női betegosztályon.

Ő az, aki minden orvosi-emberi eszközzel küzd, hogy utolsó stádiumban lévő betege élete néhány hónappal meghosszabbodjon a gyógyszerek, a kórházi felügyelet és a kezelés által, s aki végül elengedi őt saját kérésére, mert belátja, amit már a régi görögök is: nem az élet hossza, hanem a minősége számít. A többiek, akik a kezelést választják, maradnak, így mindenki azt kapja, amire vágyik, és ami oly ritka manapság mind az egészségügyben, mind az életben. De rajtunk múlik, hogy kiharcoljuk-e.

(Orlai Produkció, július 24.)

*

A darab egyik szereplőjével, Margitai Ágival e heti lapszámunkban olvashatnak interjút.

false

 

Fotó: Takács Attila

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.

Az irgalom atyja

Megosztott egyházat és félig megkezdett reformokat hagyott maga után, de olyan mintát kínált a jövő egyházfőinek, amely nemcsak a katolikusoknak, hanem a világiaknak is rokonszenves lehet. Ügyesebb politikus és élesebb nyelvű gondolkodó volt, mint sejtenénk.