Pontosan abban a szellemben, ahogy ezt Urbán András különleges társulatától megszoktuk. Kellemetlenül őszinte exjugoszláv lelki road movie, nacionalista-romantikus felhangoktól mentesen, aktuális társadalmi kérdésekkel. És persze a zsengék összes dramaturgiai hibáival, amiket egy rendezőnek nem állna sokból kivasalnia.
"Olyasmit akartam ott megfogalmazni, hogy igen nehéz helyzetben van ma egy huszonéves. A nagy mérföldkövek, mint feleség, gyerek, munkahely, lakás pedig váratnak magukra..." - írja Kondacs Gergely, a kvázidarab írója. Kucsov egy pingpongmeccsbe oltott állásinterjúval kezdi az előadást. Innen feslik fel a megfeleléskényszerek sötét erdeje, változó minőségű jelenetsorokban. Aki úgy érzi, hogy soha nem volt huszonéves, annak is eszébe jut, hogy márpedig igen, és akkor nagyon elkezdi irigyelni és sajnálni akkori önmagát. A monodráma csúcsa a Levegőt című József Attila-vers, úszónadrágban, magasra tartott középső ujjal, búvárpipával a szájban. Sikerületlen viszont az önironikus bohócepizód, modorosnak tűnik a bohócorrban bohóckodás. A "munka nélkül vagyok, megbízhatsz bármivel" hangulatú tragikomikus libikóka végéig drukkolunk, hogy melyik ponton ér véget az előadás. Groteszk lesz-e és pattogatottkukorica-árusként távozik a főhős, vagy a trikójára rajzolt célkeresztbe csapódik egy lövés. Aztán valahogy nem is fejeződik be, hömpölyög tovább, kiszalad az utcára, a kocsmába, velünk jön tovább az óhazába ez a kis univerzális, reményteli válságkomédia.
Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka, június 27.
