Színház

Cirkusz és kenyér

  • Sisso
  • 2014. augusztus 4.

Színház

Folynak a próbák, ráadásul az egész szabadkai társulat nősül és férjhez megy most valahogy, és a vajdasági lagzi is úgymond színházi esemény, szóval a nyár sem üresjárat, de helyet adtak egy újvidéki végzős színészosztály együtt maradt tagjaiból Zentán formálódni akaró társulat egyik tagjának, Kucsov Borisznak, hogy itt vezesse elő a vizsgadarabját.

Pontosan abban a szellemben, ahogy ezt Urbán András különleges társulatától megszoktuk. Kellemetlenül őszinte exjugoszláv lelki road movie, nacionalista-romantikus felhangoktól mentesen, aktuális társadalmi kérdésekkel. És persze a zsengék összes dramaturgiai hibáival, amiket egy rendezőnek nem állna sokból kivasalnia.

"Olyasmit akartam ott megfogalmazni, hogy igen nehéz helyzetben van ma egy huszonéves. A nagy mérföldkövek, mint feleség, gyerek, munkahely, lakás pedig váratnak magukra..." - írja Kondacs Gergely, a kvázidarab írója. Kucsov egy pingpongmeccsbe oltott állásinterjúval kezdi az előadást. Innen feslik fel a megfeleléskényszerek sötét erdeje, változó minőségű jelenetsorokban. Aki úgy érzi, hogy soha nem volt huszonéves, annak is eszébe jut, hogy márpedig igen, és akkor nagyon elkezdi irigyelni és sajnálni akkori önmagát. A monodráma csúcsa a Levegőt című József Attila-vers, úszónadrágban, magasra tartott középső ujjal, búvárpipával a szájban. Sikerületlen viszont az önironikus bohócepizód, modorosnak tűnik a bohócorrban bohóckodás. A "munka nélkül vagyok, megbízhatsz bármivel" hangulatú tragikomikus libikóka végéig drukkolunk, hogy melyik ponton ér véget az előadás. Groteszk lesz-e és pattogatottkukorica-árusként távozik a főhős, vagy a trikójára rajzolt célkeresztbe csapódik egy lövés. Aztán valahogy nem is fejeződik be, hömpölyög tovább, kiszalad az utcára, a kocsmába, velünk jön tovább az óhazába ez a kis univerzális, reményteli válságkomédia.

Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka, június 27.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.