ZSINÓRPADLÁS - Bábszínház

Mindegy, hogy ki milyen

100+1 holdaspagony – Stúdió K; Rumcájsz – Budapest Bábszínház

  • Rádai Andrea
  • 2020.10.24 10:09

Színház

Az évad első két budapesti gyerekszínházi bemutatója olyan meséket dolgoz fel, amelyekhez a mostani felnőtt korosztálynak nagyon markáns viszonya van.

Több generáció is felnőtt a csehszlovák rajzfilm, a Rumcájsz kalandjai rogyásig ismételt epizódjain, a Micimackó pedig Karinthy fordításának köszönhetően lényegében magyar kultúrkinccsé vált. Két ilyen választással nem lehet mellélőni: a szülők és a pedagógusok szeretik megmutatni a gyerekeknek saját gyerekkoruk hőseit, még ha azok a ma színpadán nem is teljesen ugyanolyanok, mint ahogy megszoktuk őket. A mostani Rumcájsz megidézi, a 100+1 holdaspagony inkább felidézi a jól ismert karaktereket.

Ez utóbbi roppant játékosan, az elvárásainkat fölülírva tud kapcsolódni a Micimackó-hagyományhoz. Kezdjük ott, hogy Micimackót Zizimackónak, Malackát Falatka Czaczának, Nyuszit Gyuszinak, Fülest Fülöpkének hívják. A nevek átírása – ami a Micimackó esetében, ahol a nevek szinte intézményesültek – önmagában merész húzás Zalán Tibortól, ám egyben hódolat is Karinthy felé, hiszen így az eredeti helyett az ő találmányait „fordítja tovább” a szerző. Egyébként is egy lomtalanításon vagyunk, s nem Róbert Gida, hanem a ráérősen zenélgető-dudorászó Gedeon bácsi (Spilák Lajos) szöszmötöl és mesél a kihajított holmik között. Németh Ilona csodálatos, egyszerre keresetlen és karakteres bábjai elnyúlt pulóverből, kitérdelt tweednadrágból, fonalmaradékból, elgurult gombokból készültek, s ezek a nagymama varrta, megunt plüss­állatok rozoga széklábak, csorba szánkók és lyukas kosarak között bukdácsolnak át az élet nehezebbnél nehezebb akadályain.

Kalandjaik egyébként hasonlítanak a Milne-könyvben megesettekhez: Zizimackó beszorul, megtéveszti a méheket, Czaczával nyomokat követ, Fülöpke elveszíti a farkát, és a végén felbukkan Carla Mama is a kis Nyüzsikével – nem is kell nagyon rájátszani az alaptörténetre ahhoz, hogy a jelenet migránsozásilag áthallásos legyen. A szereplők sem állnak távol az eredeti figuráktól: Zizimackó (Homonnai Katalin) falánk, Falatka Czacza (Pallagi Melitta) kisebbségi komplexusában nagyzol, Baglyas dr. (Nyakó Júlia) okoskodik, Gyuszi, a nyuszi (Sipos György) minden hájjal megkent alak, Fülöpke (Lovas Dániel) pedig bánatos. Jól működő, összeforrott társulatot jelez, hogy a színészek ennyire a saját bőrükre tudták húzni ezeket a szerepeket. Játékukban egyszerre van jelen a komikus túlzás és az önreflexió: a szeretetteli, elnéző megbocsátás karakterük gyengeségeivel szemben. Fodor Tamás rendezésében a rímek és poénok is szépen ülnek, illetve olykor inkább vadul kancsalítanak. Zalán Tibor nyelvileg invenciózus, játékos szövege apró bohóságok sűrű szövedéke. Tele van bravúros vagy éppen viccesen kínos rímekkel („Mindegy, hogy ki milyen, / beszéljünk komolyan”), stilisztikai finomságokkal, más költőktől kölcsönzött félsorokkal, fordulatokkal – első hallásra nem is esik le minden. Az előadás alcíme: Báb-színház nagy gyerekeknek és felnőtteknek – ámulat Micimackónak. És nemcsak a Micimackónak, hanem minden önmagáért való, apró csodának, és Karinthynak és Tandorinak és József Attilának: a magyar költészetnek is.

Míg a 100+1 holdaspagonyban a bábok mozgatói végig látszanak, a Rumcájszban hagyományos, paravános technikát alkalmazott a rendező, Schneider Jankó. A rafinált díszlet rengeteg helyszínt tud megmutatni a cipészműhelytől kezdve az erdőn és a hercegi palotán át egészen a banya mézeskalácsházán át a pokolig. A látványtervező, Hoffer Károly arra is ügyelt, hogy a város főtere tényleg hasonlítson a csehországi Jičínre, és hogy a hercegnő rizsporos parókájának fürtjei viccesen zizegjenek mozgás közben. Az előadásban kesztyűs és pálcás bábok vannak vegyesen, de a cipészműhelyt árnyjáték jeleníti meg: meghitt zuga ez az előadásnak, külön kis világ, menedék. Amikor a pöffeszkedő, magának soron kívüli eljárást követelő polgármester betör ide, csak hatalmasra nagyított lábát látjuk. Érezzük, bármikor kész lenne eltaposni Rumcájszt, aki természetesen nem hagyja magát, és rablónak – még magyarosabban: betyárnak – áll. (A mesében korlenyomatként tükröződő burzsoázia- és nemességkritika is simán megállja a helyét most, 2020-ban a BB színpadán: a nézők és az alkotók igazán nem tehetnek arról, hogy megint az élet írja az áthallásokat.)

Itt-ott még a vásári bábjáték hagyománya is felcsillan mind a gegekben, mind a főszerepet alakító Hannus Zoltán alakításában, felmutatva, hogy a csehek Robin Hoodja tényleg nincs messze a lopikázó, mindenki eszén túljáró Vitéz Lászlótól. Václav Čtvrtek történeteinek megvan a maguk sajátos logikája, és az alkotók szinte monumentális gépezetet működtetnek azért, hogy a legváratlanabb fordulatokat is a színpadra varázsolhassák.

Stúdió K, szeptember 12.; Budapest Bábszínház, szeptember 15.

Neked ajánljuk