„Mintha nem értették volna”

Az 1920-as években a kísérleti színház ismeretlen fogalom volt Magyarországon. Ezen próbált változtatni néhány lelkes művész, de még csak ki sem fütyülték őket.

„A Csengery uccai Művész Szinpadon a közeljövőben Zöld Szamár Szinház néven új vállalkozás nyitja meg kapuit. Az új vállalkozás, mint a neve is elárulja, karrikatúrája akar lenni a Kék Madár-kabarénak” – írta 1925. március 17-én Az Est. A hírből az is kiderül, hogy az új színház a „legszélsőségesebb expresszionizmust” tűzte zászlajára, ám érdekesebbnek tűnt, hogy a produkció az akkoriban nagy feltűnést keltő, az avantgárdot kommercializáló orosz Kék Madár kabaréval állította szembe magát.

Népi együttes

Az új „vállalkozás” felelőseinek neve nem a rivalda világából lehetett ismerős Az Est olvasói számára. Palasovszky Ödön, Hevesy Iván és Bortnyik Sándor inkább a politikai rendőrség körében voltak ismertek – leginkább úgy, mint kommunistagyanús elemek. A festő-grafikus Bortnyik, Kassák Lajos Ma című lapjának egykori munkatársa ekkoriban térhetett csak vissza Németországból, ahová a Tanácsköztársaság leverése után menekült. Az egyik első magyar fotó- és filmesztéta, Hevesy Iván korábban Babits Mihály tanítványa volt, de aztán ő is Kassák mellett kötött ki.

A produkció motorja azonban a náluk hét évvel fiatalabb, 25 éves Palasovszky Ödön volt, aki egyszerre volt költő és színész, énekes és mozdulatművész. De legfőképp tanító, aki a munkások felvilágosítását tartotta a jövő zálogának. 1922-ben Hevesy Ivánnal közösen fogalmazták meg és adták ki az Új művészetet! című manifesztumot – a leszámolás jegyében. „Le a művésszel, mert eladta magát. Le a csendélettel. Le a dekorációval. Le a széplelkek macskazenéjével. Le a hedonizmus cifra penészvirágával. Áhitatos nagy művészetet a millióknak” – írták, a baj csak az volt, hogy Palasovszky munkásságát a húszas évek elején az olyan avantgárd művészeti törekvések és gesztusok jellemezték, amelyekkel a munkások nem tudtak mit kezdeni. „Persze színészi játékomat is sokan vitatták. Talán, mert a szokványtól eltértem. Vagy, mert inkább törekedtem természetességre és egyszerűségre. Igehirdetőnek is éreztem magam a színpadon, nem csak színésznek” – nyilatkozta játékstílusáról, amelyet a közönség a Zöld Szamár megalakulása előtt elsősorban a szocdem Munkások Irodalmi és Művészeti Országos Szövetségének munkásotthonokban előadott produkcióiból ismerhetett.