rés a présen

Nagyon ismerős történet

  • rés a présen
  • 2024. április 17.

Színház

Szinetár Dóra színész

rés a présen: Nem az a színész vagy, akit a közönség az Orlai Produkció darabjaiban szokott meg. Hogyan kerültél bele a De kié lesz a kutya? című előadásba?

Szinetár Dóra: Nagyon régóta szerettem volna Tiborral dolgozni, az első időktől figyeltem az előadásait, s persze a színészeket, akiket a társulatába hívott. Sokszor beszélgettünk róla, hogy „majd jó lenne”. Úgy látszik, most jött el az ideje. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért pont Doris szerepéről jutottam az eszébe, azt mondta, Karinthy Dunakanyarjában látott tavaly, és amikor olvasta a De kié lesz a kutya? szövegkönyvét, rögtön az ott játszott szerepem jutott az eszébe.

rap: Mi volt a legizgalmasabb, illetve a legnagyobb kihívás neked ebben a szerepben, ebben a sztoriban?

SZD: Van két-három jelenet, ahol nagyon nehéz Dorisként hallgatni, és nem megszólalni. Talán azokon a pontokon, ahol a darab története nagyon ismerős, és ahol túl erősen jönnek be a saját élményeim. Nagyon jól tudom, hogy mit is kellene mondani. De hát ugye Doris azért nem én vagyok.

rap: A színészkollégák közül van olyan, akivel először játszol?

SZD: Korábban tulajdonképpen csak Adorjáni Bálinttal dolgoztunk együtt valódi partnerekként az Operettszínház Ének az esőben előadásában. Pataki Ferivel játszottunk ugyan egy előadásban, de a színpadon nem találkoztunk. Nagyon izgalmas így dolgozni, jólesik az embernek, ha új tekintetekbe nézhet, ha új impulzusok érik. Nagyon szerettem a próbafolyamatot. Paczolay Béla rendezővel sem dolgoztunk még sosem, és igazán jó élmény volt a közös munka. Nagyon szeretek úgy dolgozni, ha feltehetem a kérdéseimet – ugyanis azok vannak mindig bőven –, és nem csak hogy nincs érte harag, de még választ is kapok rájuk. Ráadásul Bélát nagyon érdeklik a színészek. A mi személyiségünkből dolgozik, engedi, hogy magunkévá tegyük a szöveget, hogy a „saját nyelvünkön beszélhessünk”, ami egy ilyen darabnál nagyon nagy segítség.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.