rés a présen

Nagyon ismerős történet

  • rés a présen
  • 2024. április 17.

Színház

Szinetár Dóra színész

rés a présen: Nem az a színész vagy, akit a közönség az Orlai Produkció darabjaiban szokott meg. Hogyan kerültél bele a De kié lesz a kutya? című előadásba?

Szinetár Dóra: Nagyon régóta szerettem volna Tiborral dolgozni, az első időktől figyeltem az előadásait, s persze a színészeket, akiket a társulatába hívott. Sokszor beszélgettünk róla, hogy „majd jó lenne”. Úgy látszik, most jött el az ideje. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért pont Doris szerepéről jutottam az eszébe, azt mondta, Karinthy Dunakanyarjában látott tavaly, és amikor olvasta a De kié lesz a kutya? szövegkönyvét, rögtön az ott játszott szerepem jutott az eszébe.

rap: Mi volt a legizgalmasabb, illetve a legnagyobb kihívás neked ebben a szerepben, ebben a sztoriban?

SZD: Van két-három jelenet, ahol nagyon nehéz Dorisként hallgatni, és nem megszólalni. Talán azokon a pontokon, ahol a darab története nagyon ismerős, és ahol túl erősen jönnek be a saját élményeim. Nagyon jól tudom, hogy mit is kellene mondani. De hát ugye Doris azért nem én vagyok.

rap: A színészkollégák közül van olyan, akivel először játszol?

SZD: Korábban tulajdonképpen csak Adorjáni Bálinttal dolgoztunk együtt valódi partnerekként az Operettszínház Ének az esőben előadásában. Pataki Ferivel játszottunk ugyan egy előadásban, de a színpadon nem találkoztunk. Nagyon izgalmas így dolgozni, jólesik az embernek, ha új tekintetekbe nézhet, ha új impulzusok érik. Nagyon szerettem a próbafolyamatot. Paczolay Béla rendezővel sem dolgoztunk még sosem, és igazán jó élmény volt a közös munka. Nagyon szeretek úgy dolgozni, ha feltehetem a kérdéseimet – ugyanis azok vannak mindig bőven –, és nem csak hogy nincs érte harag, de még választ is kapok rájuk. Ráadásul Bélát nagyon érdeklik a színészek. A mi személyiségünkből dolgozik, engedi, hogy magunkévá tegyük a szöveget, hogy a „saját nyelvünkön beszélhessünk”, ami egy ilyen darabnál nagyon nagy segítség.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.