rés a présen

Nagyon ismerős történet

  • rés a présen
  • 2024. április 17.

Színház

Szinetár Dóra színész

rés a présen: Nem az a színész vagy, akit a közönség az Orlai Produkció darabjaiban szokott meg. Hogyan kerültél bele a De kié lesz a kutya? című előadásba?

Szinetár Dóra: Nagyon régóta szerettem volna Tiborral dolgozni, az első időktől figyeltem az előadásait, s persze a színészeket, akiket a társulatába hívott. Sokszor beszélgettünk róla, hogy „majd jó lenne”. Úgy látszik, most jött el az ideje. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért pont Doris szerepéről jutottam az eszébe, azt mondta, Karinthy Dunakanyarjában látott tavaly, és amikor olvasta a De kié lesz a kutya? szövegkönyvét, rögtön az ott játszott szerepem jutott az eszébe.

rap: Mi volt a legizgalmasabb, illetve a legnagyobb kihívás neked ebben a szerepben, ebben a sztoriban?

SZD: Van két-három jelenet, ahol nagyon nehéz Dorisként hallgatni, és nem megszólalni. Talán azokon a pontokon, ahol a darab története nagyon ismerős, és ahol túl erősen jönnek be a saját élményeim. Nagyon jól tudom, hogy mit is kellene mondani. De hát ugye Doris azért nem én vagyok.

rap: A színészkollégák közül van olyan, akivel először játszol?

SZD: Korábban tulajdonképpen csak Adorjáni Bálinttal dolgoztunk együtt valódi partnerekként az Operettszínház Ének az esőben előadásában. Pataki Ferivel játszottunk ugyan egy előadásban, de a színpadon nem találkoztunk. Nagyon izgalmas így dolgozni, jólesik az embernek, ha új tekintetekbe nézhet, ha új impulzusok érik. Nagyon szerettem a próbafolyamatot. Paczolay Béla rendezővel sem dolgoztunk még sosem, és igazán jó élmény volt a közös munka. Nagyon szeretek úgy dolgozni, ha feltehetem a kérdéseimet – ugyanis azok vannak mindig bőven –, és nem csak hogy nincs érte harag, de még választ is kapok rájuk. Ráadásul Bélát nagyon érdeklik a színészek. A mi személyiségünkből dolgozik, engedi, hogy magunkévá tegyük a szöveget, hogy a „saját nyelvünkön beszélhessünk”, ami egy ilyen darabnál nagyon nagy segítség.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.