Nem szűznek való vidék - Pintér Béla és Társulata

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2010. szeptember 16.

Színház

Nem a Várba, de nem is a Skanzenbe vinném el a rám bízott külföldit, mert nemcsak jelen, hanem elmúlt téveszméink felől is hitelesebben tájékozódna egy nyersebb kocsmában; de ha az illető tényleg kitartóan érdeklődik életünk különös viszonyai felől, akkor - nyelvtudás ide vagy oda - nyomban Pintér Béláéknál kezdenénk: mennénk a Szkénébe. Ott pedig mutatnám neki sorban: romastigma-árpádsáv (Szutyok), életveszélyes egészségügy (Kórház Bakony), cseles szervkereskedelem (Anyám orra), örökségvircsaft (Árva csillag). És ha a messziről jött ember nem iszkol el az első fapadossal, akkor dobnám csak a mélybe: jönne a Sütemények királynője a korántsem nosztalgikus 80-as éveivel, vagy a második világháborús munkaszolgálatosok küszködő nyomorába vezető Gyévuska. Hát, így élünk mi ezen a köztes, eurobalkáni vidéken, mondanám neki a végén; na ja, kellenek idegek hozzá.

Nem a Várba, de nem is a Skanzenbe vinném el a rám bízott külföldit, mert nemcsak jelen, hanem elmúlt téveszméink felől is hitelesebben tájékozódna egy nyersebb kocsmában; de ha az illető tényleg kitartóan érdeklődik életünk különös viszonyai felől, akkor - nyelvtudás ide vagy oda - nyomban Pintér Béláéknál kezdenénk: mennénk a Szkénébe. Ott pedig mutatnám neki sorban: romastigma-árpádsáv (Szutyok), életveszélyes egészségügy (Kórház Bakony), cseles szervkereskedelem (Anyám orra), örökségvircsaft (Árva csillag). És ha a messziről jött ember nem iszkol el az első fapadossal, akkor dobnám csak a mélybe: jönne a Sütemények királynője a korántsem nosztalgikus 80-as éveivel, vagy a második világháborús munkaszolgálatosok küszködő nyomorába vezető Gyévuska. Hát, így élünk mi ezen a köztes, eurobalkáni vidéken, mondanám neki a végén; na ja, kellenek idegek hozzá.

A Pintér Béla és Társulata (PBT) előadásaiban a szociografikus attitűd csak az egyik összetevő, nem a meghatározó karakter. Hogy mi nekik a napi dzsuva? Trambulin a színházhoz. A "valóság több síkja" egyszerre érdekli az 1998-ban alapított társulat vezetőjét, aki egymaga ül meg több lovat is egyszerre. Ír, rendez, játszik, olykor díszletet is tervez, és ha szükséges, személyzeti kérdésekben is ő dönt.

És ez a bizonyos több sík, ez a PBT sajátos formanyelvének legszemléletesebb jellegzetessége már a kezdetek óta. Miről van szó? Több szálon futó, majd szürreálisan egymásba gabalyodó cselekménysorozatról, valamint arról az ellentéteket egymás mellé zsúfoló alkotói akaratról, amely a rögvalóság elemeit olyan stilizált kifejezőeszközzel tálalja, mint például az énekbeszéd, amelyet a 2002-es Parasztoperával védett le magának a társaság. De ebben a polifon játékrendszerben az izzadt magyar rónán kábé annyi eséllyel tűnik fel egy eltévedt ufópár, mint a kiszámíthatatlan menetrendű autóbusz, ahol az őszinte pillanat menten giccsbe fordul (vagy épp fordítva), a paródia komolyba, a családi vacsora pedig kivilágos kivirradtig tartó őrült tébolyba.

Nincs Pintér-előadás rítus, tánc és zene nélkül. Meghatározásuk szerint a népi kultúrának nem a patetikus, hanem a kritikával is átitatott változatát építik be a produkciókba. A népi világ iránti érzékenysége Pintér Béla bevallása szerint paraszti nagyszüleitől éppúgy eredeztethető, mint a 90-es évek Arvisurájában eltöltött időszak hatásából. Amikor 12 éve megalapította a társulatot, a színészek is jórészt innen jöttek vele, igaz, a debütáló Népi rablétből mára csak néhányan maradtak (Csatári Éva, Deák Tamás, Enyedi Éva és Thuróczy Szabolcs). A hatodik év volt az első, amikor először megvált valakitől, azóta van, de nem egetverő a fluktuáció. Jelenleg 15 állandó taggal és 25-30 külső munkatárssal működik a csapat.

Egyesek szerint, ha Pintér jó passzban van, hét végére akár a keddi Blikkből is megírja a darabot, bár ő ennél szerényebben fogalmaz a munkamódszerüket illetően, és nem is tartja magát igazi drámaírónak. A társulatvezető az íróasztalhoz már csak akkor ül le, ha a fejében nagyjából összeállt a történet (a szerepeket mindig a színészeire írja), de először csak tíz oldalt jegyez le az egészből. Ezután konzultál a zeneszerzővel, Darvas Benedekkel; s csak ezt követően kezdenek el dolgozni a színészekkel a koncepcióból, valamint a hozott anyagból. És jó két hónap múlva jöhet a bemutató. Eddig tizenöt volt.

Mindmáig a legsikeresebb előadásuknak a nyolc éve készült Parasztopera, valamint az azt követő Gyévuska tekinthető. Ezek annyiban különböznek a többi produkciótól, hogy a domináns énekbeszéd és zenedramaturgia alapvetően feszesebb szerkezetet eredményezett. A kritika amúgy gyakran a túlírtságban, a lötyögésben talál fogást rajtuk, miközben a megújulást folyamatosan elvárják a társulattól, ami a különböző színházi és zenei stílusokba tett kirándulásokból kifolyólag (A démon gyermekeiben a nó színházat, a Soha vissza nem térőben a török müezzinek énekeit idézik meg) folyamatosan úton van. És nemcsak művészileg, hanem sokszor valóban is. Jártak már New Yorkon kívül többek közt Kanadában, Németországban, Oroszországban, Svájcban, Hollandiában - ebben a műfajban az elmúlt években csak a régi Krétakör, illetve a Katona József Színház említhető velük egy napon.

Épp emiatt érthető az évek alatt egyre erősödő állami apanázs: induláskor csupán 3 és fél millió forintból gazdálkodhattak, aztán 2002-től folyamatosan növekedett az összeg. Tavaly már 70 milliót kaptak - még így is számlára dolgozik mindenki. A színészek próbapénze nagyjából a minimálbérnek felel meg, ezt egészítette ki szezonban a húszezer forintos előadáspénz, illetve a külföldi meghívásból fakadó pluszbevétel. Idén az ismert huzavona után még mindig nem tudni, mennyiből gazdálkodhatnak: a minisztériumi szakmai kollégium 69 milliót ítélt meg, de ebből a zárolás után kicsit több mint 45 millió kerül a kasszába. A repertoárt egyelőre tartani tudják (viszont az előadáspénzt csökkenteniük kell, akár 15 ezer forint alá), de hogy a jogszerűen járó tekintélyes maradékot megkapják-e jövőre, azt egyelőre csak remélik.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."