Zsinórpadlás – Színház

Nézhetjük úgy

Halál Velencében

Színház

Vannak előadások, amelyek nézőként meglepnek, zavarba hoznak, és beszélni is nehéz róluk, mert nem viszonyulhatunk hozzájuk úgy, mint általában a színházhoz. Meg kell keresnünk a saját nézőpontunkat, és lehet, hogy ez nem is sikerül azonnal, az előadással egy időben, később azonban mégis maradandóbbnak bizonyulnak, mint sok „hagyományos” színházi este. Gyanítom, hogy Kulka János különleges monodrámája is ezek közé az előadások közé fog tartozni.

Mert mit kezdjünk egy némajátékkal, amelyben alig történik valami? Egy férfi alszik egy szállodai szobában. Ébredezik, felkel, kávét főz. Öltözködik. Vár valakit, aki nem jön. Közben elhangzik néhány rövid részlet Thomas Mann Halál Velencében című kisregényéből. (A hangoskönyv anyagát még Kulka János betegsége előtt rögzítették.) Csuja László rendezésében nincs közvetlen megfeleltetés, itt nem egy írót, hanem egy karmestert látunk, nem a tengerparton vagyunk, hanem a hegyekben. Hősünk nem megfigyel, hanem várakozik.

Csupa olyan mikrocselekvést látunk, amelyekkel a monodrámák szövegét szokták megtámogatni, hogy oldják a szövegmondás egyhangúságát. Itt azonban ezek az alig cselekvések adják ki magát az előadást. A karmester real time-ban megfőzi a kávét, mint egy sokat utazó, szállodákban élő ember, aki a személytelen, idegen terekbe is megkísérli becsempészni az otthonosság illúzióját. (Ó, az a kávéfőző szett! nem csodálkoznék, ha a nézők egy része a beszerzési forrásért ostromolná a színházat). Leül, mélázik, többször hív valakit, aki nem veszi fel a telefont. Az idősödő emberek komótosságával mozog. Közben a mimikája a legfontosabb eszköze: a homloka mögött hullámzó érzelmek kivetülése, elnedvesedő szeme, a szomorú félmosolya.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.