Mert mit kezdjünk egy némajátékkal, amelyben alig történik valami? Egy férfi alszik egy szállodai szobában. Ébredezik, felkel, kávét főz. Öltözködik. Vár valakit, aki nem jön. Közben elhangzik néhány rövid részlet Thomas Mann Halál Velencében című kisregényéből. (A hangoskönyv anyagát még Kulka János betegsége előtt rögzítették.) Csuja László rendezésében nincs közvetlen megfeleltetés, itt nem egy írót, hanem egy karmestert látunk, nem a tengerparton vagyunk, hanem a hegyekben. Hősünk nem megfigyel, hanem várakozik.
Csupa olyan mikrocselekvést látunk, amelyekkel a monodrámák szövegét szokták megtámogatni, hogy oldják a szövegmondás egyhangúságát. Itt azonban ezek az alig cselekvések adják ki magát az előadást. A karmester real time-ban megfőzi a kávét, mint egy sokat utazó, szállodákban élő ember, aki a személytelen, idegen terekbe is megkísérli becsempészni az otthonosság illúzióját. (Ó, az a kávéfőző szett! nem csodálkoznék, ha a nézők egy része a beszerzési forrásért ostromolná a színházat). Leül, mélázik, többször hív valakit, aki nem veszi fel a telefont. Az idősödő emberek komótosságával mozog. Közben a mimikája a legfontosabb eszköze: a homloka mögött hullámzó érzelmek kivetülése, elnedvesedő szeme, a szomorú félmosolya.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
