Zsinórpadlás – Színház

Nézhetjük úgy

Halál Velencében

Színház

Vannak előadások, amelyek nézőként meglepnek, zavarba hoznak, és beszélni is nehéz róluk, mert nem viszonyulhatunk hozzájuk úgy, mint általában a színházhoz. Meg kell keresnünk a saját nézőpontunkat, és lehet, hogy ez nem is sikerül azonnal, az előadással egy időben, később azonban mégis maradandóbbnak bizonyulnak, mint sok „hagyományos” színházi este. Gyanítom, hogy Kulka János különleges monodrámája is ezek közé az előadások közé fog tartozni.

Mert mit kezdjünk egy némajátékkal, amelyben alig történik valami? Egy férfi alszik egy szállodai szobában. Ébredezik, felkel, kávét főz. Öltözködik. Vár valakit, aki nem jön. Közben elhangzik néhány rövid részlet Thomas Mann Halál Velencében című kisregényéből. (A hangoskönyv anyagát még Kulka János betegsége előtt rögzítették.) Csuja László rendezésében nincs közvetlen megfeleltetés, itt nem egy írót, hanem egy karmestert látunk, nem a tengerparton vagyunk, hanem a hegyekben. Hősünk nem megfigyel, hanem várakozik.

Csupa olyan mikrocselekvést látunk, amelyekkel a monodrámák szövegét szokták megtámogatni, hogy oldják a szövegmondás egyhangúságát. Itt azonban ezek az alig cselekvések adják ki magát az előadást. A karmester real time-ban megfőzi a kávét, mint egy sokat utazó, szállodákban élő ember, aki a személytelen, idegen terekbe is megkísérli becsempészni az otthonosság illúzióját. (Ó, az a kávéfőző szett! nem csodálkoznék, ha a nézők egy része a beszerzési forrásért ostromolná a színházat). Leül, mélázik, többször hív valakit, aki nem veszi fel a telefont. Az idősödő emberek komótosságával mozog. Közben a mimikája a legfontosabb eszköze: a homloka mögött hullámzó érzelmek kivetülése, elnedvesedő szeme, a szomorú félmosolya.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.