Magyar Narancs: Amikor legutóbb beszélgettünk, már készen volt a film, de még nem láttad.
Molnár Piroska: A filmet Karlovy Varyban láttam először, a sajtóvetítésen - aztán este, a díszbemutatón már nem néztem, hanem kint ültünk a többiekkel. De a délelőtti vetítést tudtam kívülállóként nézni, még magamat is.
MN: Ezt lehet? Kívülről nézni, amit csinálsz?
MP: Igen. Persze az ember elsősorban a saját hibáit keresi, de azért azt is észreveszi, ha valami rendben van. Amikor azt lehet mondani: "nincs ezzel a nővel semmi baj, egész jó". De most úgy álltam föl, hogy ez egy jó film. És este óriási siker volt, csak jöttek az emberek, megöleltek, gratuláltak.
MN: Elhoztátok a nagydíjat, a Kristály Glóbuszt - amúgy a tekintélyes filmfesztivál történetében először kapott magyar film ilyet. Benne volt a levegőben?
MP: Az volt benne, hogy mindenkinek tetszett. És volt, aki rebesgette. És már a díj előtt meghívták a haifai filmfesztiválra a filmet, Szász Jánost meg engem. Én nem tudok menni, pedig szeretnék, de aznap Százhalombattán két Bors nénit játszom gyerekeknek. De lesz Los Angelesben is egy magyar filmhét, ahová megy az Aglaja is és A nagy füzet is.
MN: Most pedig Torontóban lesz egy fesztiválon.
MP: Igen, talán ezekben a napokban. Oda sem tudok menni, mert már próbálok, de Los Angelesben ott leszek, mert úgy csinálták meg a novemberi színházi műsort. Még sosem voltam Amerikában.
MN: Ez a Vajna-féle stáb első filmje.
MP: Igen, ők is támogatták, de ez egy négyes koprodukció: franciák, osztrákok, németek vannak még benne. A franciák Agota Kristof jogait adták, az osztrákok azt a csodás operatőrt, Christian Bergert, aki például Haneke Szerelem című filmjét fényképezte - hát ő tényleg fantasztikus volt, egy szemvillanásból értettük egymást.
MN: Nehezebb nemzetközi stábbal dolgozni?
MP: Nem. Én már belekóstoltam ebbe a Kamondi Zoltán rendezte Dolinában; egyébként nagyon sajnálom, hogy az a film úgy múlt el, ahogy, mert életem egyik legjobb munkája volt...
MN: És remek film. Lehet, hogy ennyi múlik a menedzselésen?
MP: Valószínűleg igen. Visszatérve a nemzetköziségre: az ember gyorsan megszokja az angol "vezényszavakat".
MN: És a külföldi színészekkel?
MP: ", hát az nagyon könnyű. Tudod, a színészek értik egymást, ahhoz nem kell nyelv. Két csodálatos színész volt: a német Ulrich Matthes, aki az apát játszotta, és a dán Ulrich Thomsen a német tiszt szerepében. Remek volt dolgozni velük - összenézünk, és csináljuk. Rokon, nem idegen.
MN: A filmbéli ikreket egy ikerpár, Gyémánt László és Gyémánt András játssza. Szabályos castingon választották ki őket. Ott voltál?
MP: Végig ott voltam.
MN: Te voltál meg legelőször a film szereplői közül, igaz?
MP: Igen. És Szász megkért, hogy segítsek kiválasztani a gyerekeket. Három ikerpár volt, mindegyikkel próbáltam is. És bennem elég gyorsan eldőlt, hogy őket fogjuk választani. Volt ugyan egy másik nagyon helyes, érzékeny ikerpár, de ők kicsik voltak, gyöngék - szóval lehetett tudni, hogy ez a történet nekik sok lesz, nem fogják bírni. Volt egy másik, egy talpraesett, kicsit túlságosan is "kész" ikerpár, ők szinte gyerekszínészek voltak. A castingon én igyekeztem elrugaszkodni a szövegtől, és a saját szavaimat használni abban a jelenetben, ahol arra kérem őket, hogy ha még egyszer agyvérzésem lesz, akkor öljenek meg. Kicsordult a szemükből a könny - és a stáb összenézett, és tudtuk. Mert a gyerekek csak az "igaziban" tudnak dolgozni.
MN: Te a nagymamát játszod: kemény, olykor szinte kegyetlen asszony, aki szigorúan és szinte ridegen bánik az unokáival, akik azért fokozatosan mégiscsak megismerik az asszony valódi természetét és érzelmeit, és nagyon megszeretik őt. Milyen volt a viszonyotok a forgatás alatt?
MP: Szerencsére ez az ikerpár nem amatőr volt, nem gyerekszínész, hanem civil gyerekek. Érzékeny gyerekek, akik ha egy igazi helyzetbe kerültek, elhitték, és tudtak benne viselkedni. Vagyis nem eljátszották, hanem megélték ezeket a helyzeteket és érzelmeket. Nekem voltaképpen feladatom volt - és ezt kezdettől fogva tudtam -, hogy a forgatáson kívül ne barátkozzak velük, ne kerüljünk egymáshoz közel. A történet szerint ők összefognak ellenem, félnek tőlem - és mivel, mondom, ezek a gyerekek nem játszottak, hanem valóságosan megélték a film fordulatait, ha egyébként jóban vagyunk, megszeretjük egymást, akkor ezt nem tudják megcsinálni. Szóval csak amikor már vége volt a forgatásnak, leginkább Karlovy Varyban kerültünk közel egymáshoz, akkor mutathattam meg nekik, hogy én nem a gonosz nagymama vagyok.
MN: Mennyi ideig tartott a forgatás?
MP: Majdnem három hónapig, február elejétől április közepéig, szinte mindennap.
MN: Hol?
MP: A legnagyobb része egy Cegléd melletti tanyán. Ott laktunk a közelben, egy kempingben, és engem sokszor hoztak-vittek, hiszen esténként játszottam. De így legalább tényleg csak a forgatáson találkoztam a gyerekekkel, jelmezben. Nem volt könnyű forgatás, bár szerencsénk volt: négy évszakot kellett felölelnie a történetnek, kellett hó, eső, meleg és hideg. A forgatás megkezdése előtti napon leszakadt a hó - kezünkre játszott a természet. Voltak állatok és minden, ami egy tanyán van - nekem ez is otthonos volt, hiszen tanyán laktunk gyerekkoromban.
MN: Készült ebből egy színházi előadás, Horváth Csaba rendezte, és igazán nagyon jó. Láttad?
MP: Nem, bár készültem megnézni. Azt már a forgatás vége után mutatták be. És ha még fog menni, akkor megnézem.
MN: Érdekes a történet valós ideje. Mintha tudnánk, hogy a második világháború az időbeli közeg, ugyanakkor el is van tartva; egy általános háború, annak minden kegyetlenségével, de sem a hely, sem az idő nem konkrét.
MP: Ez a filmben is így van. Sejtjük, de nem tudjuk biztosan. Bárhol játszódhat. A túlélésről szól. Ezért is volt jó a tanya, a maga időtlenségével. Egyszer megy be a nagymama a városba a gyerekekkel, a piacra, árulni - ez Sopronban volt, mármint a piac, és tudjuk, hogy Agota Kristof városa a közeli Kőszeg volt. Ez is érdekes: én életemben először akkor hallottam róla, amikor egyszer behívtak a Duna TV-be egy alámondásra. Előre sosem szokta tudni az ember, hogy mit mond majd alá: egy portréfilm volt Agota Kristofról, amikor hazalátogatott Kőszegre. Én pedig tizenhét nyáron át játszottam Kőszegen; kiderült, hogy az volt a kedvenc kocsmája, ahová Hollósi Fricivel mi is gyakran jártunk, a vár melletti borozó. Szóval akkor figyeltem föl rá, el is határoztam, hogy elolvasom, amit írt. Aztán így is összekerültünk.
MN: Nagy volt a boldogság a fesztiválon, igaz?
MP: Hát persze. Szerencsémre én már harmadszor voltam Karlovy Varyban, a fesztiválon; először harminchárom éve az Árvácska című filmmel, amelyben egy epizódot játszottam. És akkor is gyönyörű volt a város, a Grand Hotelben laktunk - most ott volt a magyar fogadás -, és a recepción mellettem állt Vjacseszlav Tyihonov, az akkor nagyon népszerű sorozat Stirlitz kapitánya, jól rá is csodálkoztam, mert sokkal magasabbnak gondoltam... Később a Dolinával is voltam ott, akkor egy kis múlt századi panzióban voltunk, ahol reggel a kandallóban égett a tűz, és ahol egy évvel korábban Robert De Niro lakott abban a lakosztályban, ahol később én. A fesztivál elegáns, ad a hagyományokra és a külsőségekre, és ez jólesik. Hoznak-visznek a vetítésre a fekete Audikkal, lesik minden kívánságodat. Most is egy szép szállodában laktunk, a Grand Hotel mellett, a környék csupa szecesszió. A repülőjegyen kívül minden költséget a fesztivál fizet.
MN: Na ja. Gazdag ország. Viszszatérve a filmre: ezt jelöli Magyarország Oscar-díjra a legjobb külföldi film kategóriájában, most több versenyre is megy...
MP: ...és "lábon", már Karlovy Vary előtt sok ország megvette, a franciák, a japánok és mások. Cannes-ban csak a kereskedelmi vetítésre küldték ki, ott vették meg.
MN: Van-e következő film?
MP: Most forgattunk huszonnégy részt a Munkaügyekből, ezt október 3-ától kezdik vetíteni a tévében. Ráment a nyaram, de nagyon jól éreztem magam, mert színészkollégákkal lehetett együtt játszani. Forgattam még egy első filmes rendezővel is; aztán Goda Krisztánál játszom majd egy közértes nőt.
MN: És a színház?
MP: Október 5-én lesz a bemutatója egy Camoletti-vígjátéknak a Tháliában; nagyon jónak ígérkezik, Réthly Attila rendezi, remek hangulatúak a próbák. Aztán a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolában - ahol sok évig vizsgáztattam, de idén a minisztérium nem engedélyezte, mondván, hogy már nyugdíjas vagyok - Tóth Miklós rendezett egy Csongor és Tündét, és meghívott az Éj szerepére. Aztán a Rózsavölgyi Szalonban fogom játszani Jordán Tamással a Kedves hazugot; közben lesz a Prima Primissima díjátadója...
MN: Ahol Prima-díjas már biztosan vagy...
MP: Igen - és jó helyre fog menni a pénz, azt mondhatom... Aztán heti négy délután tanítok a főiskolán; ezt nagyon élvezem, most éppen a görögöket vesszük a drámainstruktor szakon, és tanítok művészi beszédet is. Aztán még két darabban próbálok majd: Bereményi új darabjában, amely a Kincsem nevű csodalóról szól, egy angol lovásznőt játszom, és az évad végén a Liliomban Hollundernét Béres Attila rendezésében. És lehet, hogy a Rózsavölgyiben lesz még egy bemutató, valamikor tavasszal.
MN: Hát ennyit a tétlen nyugdíjaséletről...
MP: Ja, igen. És ezekben a napokban zsűritag vagyok a Tháliában, a vidéki színházak fesztiválján.
A nagy füzetről írt kritikánkat a magyarnarancs.hu-n olvashatják.
