Színház

Zsámbéki Gábor rendezése a tárgyilagos vizsgálat kedvező feltételeit teremti meg, a sok-sok apró részlet szinte laboratóriumi körülményeket idéz, s az egy esetre szűkített világ körbejárhatóságát, a percepció kiélesedését segíti elő. Spiró drámája, a Széljegy is ilyen, a történet szikár egyszerűséggel koncentrál az átverés esetére.

A 61 éves színész nemcsak a vásznon, a színpadon is formában van.

A családon belüli erőszakot járja körül a darab, amelyet először mutatnak be Európán kívül.

„Ma már nincsenek írók”, hangzik fel váratlanul a szünetben; a színdarabból kilépett gáz(készülék)szerelő mondja a közönség közé vegyülve, önironikusan.

Vannak olyan előadások, amelyek után (még) jobban lehet szeretni a színészeket. Ezt a hatást nem annyira a drámán alapuló színház, hanem inkább az olyan előadások érik el, amelyek a színészetre mint mesterségre és a színészekre mint a tökéletlenséget és a kudarc lehetőségét is magukban hordozó személyiségekre reflektálnak.

Levelet írtak Kásler Miklósnak, mert a szervezet szerint Vincze Balázs nem tud elfogulatlan szakmai döntéseket hozni.

Május végén lesz 70 éves, a kerek évforduló alkalmából ültünk le beszélgetni. Hofi, Bödőcs, Mándy, Csurka és Szittya Attila Bendegúz is szóba került.

A múlóban lévő évad öt legerősebb előadásából kettőt ő rendezett. Aki tudni szeretné, hol élünk és milyen veszedelmek leselkednek ránk, annak Miskolcra és a Radnóti Színházba muszáj elmenni. Amúgy a vándorrendezőnek ma sincs könnyű élete.

Egyetlen spontán nézői felszisszenést hallani ezen az estén: amikor Lady Anna arcul köpi Richárdot. Mert a konkrét, valódi testi váladék feltöri a teatralitás burkát, a művészi „olyan, minthát”, az est sokszor fárasztó artisztikumát, és az undorító nyál lecsordul a másik arcán.