Nehéz leválasztani A padlást a saját kultuszáról, és alighanem ez az oka annak is, hogy 999. előadása streamelve, a képernyőn is működött – valamennyire. Ez persze, bár korántsem egyértelmű, mégis borítékolható volt, a fő kérdés inkább az, hogy a musical mint műfaj miképp hat, mennyire devalválódik a képernyőn, pláne egy több mint harmincéves előadás.
Ajánlom
Apadlást ugyanis 1988 óta játssza töretlenül a Vígszínház. Lüktet benne a színháztörténet, a múlás, a körforgás megtapasztalásának melankóliája: el lehet révedni azon, hogy hány éve halott Kaszás Attila, aki a Rádióst játszotta az első szereposztásban, s hogyan ért Süniből Mamókává Igó Éva. Ha egy produkció ekkora szériát ér meg, az azt jelenti, hogy kézről kézre adják a generációk. A Budapest Bábszínház Misi Mókus vándorúton című darabjára például már azok a nagymamák viszik az unokáikat, akik maguk is gyerekként látták. De míg a Misi Mókus – már csak a kora miatt is – muzeális (az új igazgató, Ellinger Edina azt nyilatkozta, hogy nehéz szívvel ugyan, de leveszi a repertoárról), addig A padlás fölött nem járt el annyira az idő, épp csak egy kicsit poros lett.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető. Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be! Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
A kormány által létrehozott egyetem a jövőre induló tanárképzéséhez szemelte ki az Árpád Gimnáziumot, cserébe fejlesztéseket és jobb körülményeket ígér.
Almodóvar öregszik. E tény új dolgokra sarkallja: megjött az étvágya, hogy az öregedésről és a halál egyre nyomasztóbb közelségéről meséljen, és el-elkalandozik spanyol anyanyelvétől.
A Láthatáron Csoport új produkciójának az alcíme – részvételi boldogulás 90 percben – csak első pillanatban tűnik furcsának, hisz’ mindenki próbál valahogyan boldogulni. Együtt, külön, akárhogy. De van-e értelme az egésznek?