Párizsban azt kívánjuk: szart! – Irène Jacob színésznő

Ma este egy robottal lép színpadra a Trafóban a Veronika kettős élete és a Három szín: Piros sztárja – Gregor Samsát egy gép, Samsa mamáját Irène Jacob játssza. A színésznővel robotokról és írókról, Austerről és Kieslowskiról, vodkáról és végső vágásról, na meg persze a Veronika titkos jelentéséről is beszélgettünk.

magyarnarancs.hu: Milyen egy robottal játszani?

Irène Jacob: Oriza Hirata Kafka-átiratában Gregor Samsa nem rovarrá, hanem robottá változik. Én a robot-Samsa édesanyját játszom. A férjemet pedig a valódi férjem, Jérôme Kircher. Oriza Hirata korábban olyan robotokat állított színpadra, akik vagy amik emberi formát öltöttek. De ez a mostani a küllemét tekintve is robot. Egy robot, ami mozogni, mosolyogni, reagálni, beszélni is képes. Tudod, hogy csak egy gép, de együttérzésre alkalmas gép – ez a trükkje. Nekünk, emberi színészeknek, a gép megszólalásaihoz kell igazítanunk a saját szövegünket. Nem csak azt kell tudni, mikor lép be a robot, hanem azt is, hogy kinek mennyi ideje van, mielőtt újra megszólal. Egyetlen előadásunk volt csupán, amikor a robot hibázott: a wifi-vel lehetett valami hiba, és a robot nem szólalt meg. A közönség valószínűleg észre sem vette, mert észbe kaptunk, és mintha mi sem történt volna, mondtuk tovább a szövegünket. De hát, ilyen a robotélet – néha lefagy a rendszer. Végül is a robot is csak ember.

Fotó: Németh Dániel

magyarnarancs.hu: Kafka mennyire ismerne rá a saját művére?

IJ: Nyomokban. Az eredetinél azért ez egy jóval optimistább kicsengésű változat. Egy olyan család története, amely a katasztrófa ellenére is megpróbál összetartani, túlélni, alkalmazkodni. Ez egy nagyon is jellegzetes japán hozzáállás: ha beüt a krach, az emberek makacsul összetartanak.

magyarnarancs.hu: Nem Oriza Hirata az első Kafka-rajongó rendező a pályáján: Paul Austernek (interjúnk vele itt), aki a The Inner Life of Martin Frost című filmjében rendezte, papírja is van róla, hogy nagy Kafka-fan. Filmet viszont nem rendezett többet – eléggé megviselte ez az utolsó próbálkozása. Mi történt?

IJ: Paul először Az illúziók könyvében játszott el a film gondolatával, ebben a könyvben szerepeltette ezt az akkor még nem létező filmet. Régi vágya volt, hogy egyszer le is forgassa. De az nem szerepelt a vágyai között, hogy főfoglalkozású filmrendező váljék belőle. Én úgy láttam, nagyon is élvezi a rendezést. Nagyon kicsi film volt ez, kicsi, de személyes ügy. Része Paul írói világának. Egy írott film megfilmesítése, hiszen eredetileg ez a film csak a regény lapjain létezett. Azóta vagyok Paul olvasója, hogy láttam a Smoke (Füst) és a Blue in the Face (Egy füst alatt – Beindulva) című filmjeit. A Smoke annyira tetszett, hogy rögtön megnéztem még egyszer. A könyvei közül Az orákulum éjszakája és az Üvegváros a nagy kedvencem. Most, hogy már ismerjük egymást és barátok vagyunk, Paul mindig küld a könyveiből. Majdnem minden évben, hiszen majdnem minden évben ír egy újat. A Winter Journalt fogom legközelebb elkezdeni.

 

Fotó: Németh Dániel

magyarnarancs.hu: Austernek se mobilja, se e-mailje, hogyan tartják a kapcsolatot?

IJ: Egy régi, de jól bevált találmánnyal: a vonalas telefonnal. Jó dolog, ha az ember más művészeti ágakban is kalandozhat, és itt most nem a telefonra gondolok. Paul néha rendez, én meg néha énekelek. De ettől még nem akarok főállású énekesnő lenni.

magyaranrancs.hu: Mit énekel?

IJ: A bátyám jazz-zenész, sok közös dalt írtunk, és mostanra már a második lemezünknél tartunk. Az első album négy dalát a francia filozófus, Gilles Deleuze gondolatai ihlették.

magyaranrancs.hu: A Veronika kettős életében is fontos szerepe van az éneklésnek. Mivel győzte meg rendezőt, Krzysztof Kieslowskit, hogy önnek, az ismeretlen színésznőnek adja a kettős főszerepet?

IJ: Látott engem Louis Malle filmjében, a Viszontlátásra, gyerekekben. Ez volt a belépőm a meghallgatáshoz. Nyilván azt gondolta, hogy kedves pofi, nézzük meg, mit tud. Egy stúdióban fogadott, az operatőrrel és a hangmérnökkel. Az egész forgatókönyvet átvettük, utána pedig improvizálnom kellett. Három helyzetet kellett eljátszanom. Az egyik egy ágyjelenet volt: az ágyban fekszem, egyedül. A másik egy telefonos jelenet volt: csörög a telefon, én meg beleszólok, hogy ki beszél? Közeledek a kamera felé és megismétlem. A harmadik pedig egy könyves jelenet: egy könyvet olvasok, egy olyan könyvet, amit előttem a szerelmem olvasott. Egy szivarokról szóló könyvet. Ennyi volt. Két hét múlva Kieslowski visszahívott és azt mondta: „Most már látom, mit tudsz, most arra vagyok kíváncsi, amit nem tudsz.” Az életemről faggatott. Hogy mit szeretek és mit nem, hogy mit tartok fontosnak, ilyeneket.

magyarnarancs.hu: Jó, akkor ideje megfejtenünk a Veronika nagy rejtélyét: a hírhedt utolsó jelenetet a fával és Veronique-kal…

IJ: Krzysztof nagyon szerette a japán közönség hozzáállását, mert a japán nézők nem kértek rajta számon konkrét üzenetet. Veronique megérinti a fát, és ezzel vége a filmnek – ez a filmvégi, kis darab költészet számukra teljesen természetes volt, nem követeltek magyarázatot. Ugyanez az amerikaiaknak viszont olyannyira nem jött be, hogy Amerikában nem is ezzel a befejezéssel futott a film. Különösebb gondot ez nem jelentett Krzysztofnak, az ő fejében amúgy sem csak egy befejezés létezett. Volt egy olyan terve, hogy minden mozinak más verziót, más végű filmet készít.

magyarnarancs.hu: A legmegdöbbentőbb kijelentést maga Kieslowski tette: szerinte a fa fa, az érintés érintés, nincs itt semmi rejtett jelentéstartalom. Higgyünk neki?

IJ: Ha kérdezték, Krzysztof szerette ezzel visszapattintani a labdát. 23 éve mutatták be a filmet, és még a múlt héten is, amikor Mexikóban forgattam, valaki a fa titkos jelentéséről faggatott. Mexikóban jellegzetesen mexikói megfejtések születtek, Japánban japánok, máshol másmilyenek. A fiam egyszer azt újságolta, hogy nagy újdonságot tanult a suliban: ha egyszer elvesznének az erdőben – mondta nekik a tanár bácsi – először is öleljenek át egy fát. Biztosan azért – ezt már én teszem hozzá –, hogy megnyugodjanak egy kicsit. Nekem is valami ilyesmit jelentett az a film végi fás érintés.

magyarnarancs.hu: Amikor Kieslowski tragikus hirtelenséggel, 54 évesen meghalt, a Veronika amerikai forgalmazója, Harvey Weinstein, a későbbi rettegett filmmogul egy nagyon személyes írással búcsúzott el tőle. A To Smoke and Drink in L. A. című írásból hitelt érdemlően kiderül, hogy Krzysztof Kieslowski igazi hazafi volt, aki a lengyel vodkát mindig előbbre tartotta az orosznál. A lengyel vodka elsőségéről önt is igyekezett meggyőzni?

IJ: Az biztos, hogy a bölényes vodka, a Żubrówka volt a kedvence. Nem volt nagy győzködés; ha Párizsba jött, mindig hozott magával a Żubrówkából. Közeli barátok lettünk, ámbár ehhez a vodkának semmi köze. Nekem ez volt az első nagy filmem, neki ez volt az első külföldi filmje. Egymásra voltunk utalva.

 

Fotó: Németh Dániel

magyarnarancs.hu: Miután Tarantino látta a Veronika kettős életét, felajánlotta önnek a Ponyvaregény egyik szerepét – a bokszoló barátnőjét alakíthatta volna (végül Maria de Medeiros játszotta el – K. G.), de nemet mondott. Miért?

IJ: A Veronika kettős élete volt az első nagy filmem. Rengeteg szerepajánlatot kaptam, többek között Tarantinótól is. Mint néző, imádtam a Ponyvaregényt, de amikor Tarantino ajánlata érkezett, már elígérkeztem egy színházi produkcióba. Ráadásul hosszú turnéra készültünk.

magyarnarancs.hu: Utóbb több amerikai produkcióban is játszott, az egyik ilyen egy hollywoodi akciófilm volt, A szökevény folytatása. Az Életre-halálra elég hamar eltűnt a süllyesztőben…

IJ: Tiltakozom! A múltkor épp Paul (Auster) említette, hogy akárhányszor bekapcsolja a tévét, valamelyik csatornán mindig belefut a filmbe. Nem terveztem hollywoodi karriert, de gondoltam, miért ne nézném meg, hogy csinálják odaát. És azért Tommy Lee Jonest munka közben látni és Robert Downey Jr.-ral egy filmben szerepelni messze nem a legrosszabb elfoglaltság.

magyarnarancs.hu: Legutóbb Paul Schrader thrillerében, a Dying of the Lightban játszott Nicolas Cage partnereként. Schrader megtagadta a filmet, mert a producerek átvágták az ő verzióját.

IJ: Szörnyű egy helyzet. Senkinek sem kívánom, amit Schradernek el kellett szenvednie. Kivették a kezéből a filmet, a producerek vágták meg.

magyarnarancs.hu: Látta az átvágott verziót?

IJ: Nem láttam. De Paul (Schrader) nekem is felajánlotta, hogy csatlakozzak a tiltakozó pólókampányához. Sem ő, sem a szereplők – köztük Nicolas Cage – nem mondhatnak semmi rosszat a filmről, mert ez szerződésileg tilos, máskülönben pert akaszthatnak a nyakukba. A póló szövege ezt a szerződési kitételt idézi. Franciaországban ilyesmi, hogy egy rendezőtől ellopják a filmjét, nem nagyon történhet meg.

magyarnarancs.hu: Önöknél mit szoktak kívánni színpadra lépés előtt a színészeknek? Szerencsét kívánni, gondolom, tilos…

IJ: Párizsban azt kívánjuk, merde (szar). Azért szart, mert régen hintón jártak színházba az emberek: ha sok lószar volt a színház előtt, ez azt jelentette, hogy sokan vannak a nézőtéren.

magyarnarancs.hu: Akkor sok merde-et kívánok!