Esemény

Parkinprogress Pannonhalmán

  • - urfi -
  • 2012. szeptember 28.

Színház

Az Arcus Temporum igazi luxusfesztivál. De nem ám a világi hívságok miatt: a zarándokházakban fellelhető szállás igényesen puritán, a kollégium amúgy derék menzája sem kapott Michelin-csillagot lapzártánkig, és a jegyárak is barátiak. Azért szinte pazarlóan fényűző ez a kilenc éve prosperáló szellemi vállalkozás, mert irreálisan sok munka van benne. A szervezők kiválasztanak egy kortárs sztárzeneszerzőt, párba állítják egy klasszikussal, felkérnek baromi jó zenészeket, akik külön ide, sokszor alkalmi társulásban készülnek el a produkcióval, miközben legtöbbször maga a zeneszerző segíti a munkájukat itt, Magyarországon. A programsorozat, amelynek műsorfüzetét is leginkább esszékötetnek mondanám, ezután kiegészül a két zenei világ egymásba olvasztása során lepárolt gondolati mag köré tekeredő rövidfilmekkel, kortárstánccal és képzőművészettel, és ebből az egészből lesz valami nagy egész; egyszeri, háromnapos Gesamtkunstwerk - amit megnéz és meghallgat összesen kétszáz ember. (Tavalyi tudósításunk: "Konzervet ritkán veszünk", Magyar Narancs, 2011. szeptember 8.)


Fotó: Kristóf Borbála

Idén mintha áramvonalasabb volna a program, részben, gondolom, gazdasági okokból; nincs tánc és installáció, jött viszont helyette valami nagyon idevaló. A Parkinprogress tipikus EU-s projekt: összművészeti és összeurópai és környezettudatos. Hat ország mindenféle művészei, mindig kicsit változó összetételben turnézzák körbe a kontinens zöldövezeteit, hogy egy-két hét alatt létrehozzanak valami helyspecifikusat és közöset. Szent Márton se ötölhetett volna ki ennél szebb egymásra találást: az Arcusnak épp ez a projekt kell, a Parkinprogressnek épp ez a hely. A végtermék végül nem aratott osztatlan sikert, de a formája is nagyon passzolt a koncepcióba: csoportosan sétálunk az éjjeli parkban, meglátunk egy műalkotást, kontemplálunk, és sétálunk tovább. A sötétben elővezetett meditatív bukdácsolást azonban rendre megzavarta, ahogy a magyar szervező, Hudi László és segítői tanárbácsis derűvel terelgették a nézőket. Inkább maradjon le a fél csoport a fő attrakcióról, de adassék meg a bóklászás szabadsága.

Ez a bizonyos attrakció lenyűgöző térhasználattal dolgozott: a kert feketeségéből lámpákkal hasítottak ki fényösvényeket, amelyeken aztán saját monológjukba feledkező alakok haladtak végig, mintegy a park különböző idősíkokban mozgó látogatói. A két magyar szereplő - mint azt előadás után megtudtam - egy szerzetes és az arborétum kertésze voltak: szerepeltetésük olyan nagyszerű ötlet, amely kifejezetten rosszul sült el - közhelyes szövegük ("Szeretem a csendet"; "A park az a hely, ahol találkozom Istennel" stb.) félrevitte az amúgy is hosszúra nyúlt, rosszul hangosított produkciót. Carl Hurtin viszont már a projektleírásával levesz a lábamról: terve, hogy "eltéríti, félreérti és félreértelmezi a Pannonhalmi Főapátság arborétumában talált tárgyakat, helyeket, jeleket"; és valóban, a meditációra használt labirintus-sétakör nála futópályává alakul, amelyen a közönség ovációjától kísérve rohan végig. Helyben készült videomunkáiból is az derül ki: Hurtin született performanszművész. De a magyarok között is találtunk kiemelkedőt: Zagyvai Sára vásznakra vetített, elsőre fotónak látszó videói a tinédzser- és a felnőttkor között álldogáló fiatalokról ugyanolyan megkapóak, mint az ösvényre vetített (Hudival közösen jegyzett) installációja, melyen egy mindig elmosódó, majd újra összeálló testű, meztelen nő próbál felkelni a földről.

Pannonhalma, augusztus 24.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.