Esemény

Parkinprogress Pannonhalmán

  • - urfi -
  • 2012. szeptember 28.

Színház

Az Arcus Temporum igazi luxusfesztivál. De nem ám a világi hívságok miatt: a zarándokházakban fellelhető szállás igényesen puritán, a kollégium amúgy derék menzája sem kapott Michelin-csillagot lapzártánkig, és a jegyárak is barátiak. Azért szinte pazarlóan fényűző ez a kilenc éve prosperáló szellemi vállalkozás, mert irreálisan sok munka van benne. A szervezők kiválasztanak egy kortárs sztárzeneszerzőt, párba állítják egy klasszikussal, felkérnek baromi jó zenészeket, akik külön ide, sokszor alkalmi társulásban készülnek el a produkcióval, miközben legtöbbször maga a zeneszerző segíti a munkájukat itt, Magyarországon. A programsorozat, amelynek műsorfüzetét is leginkább esszékötetnek mondanám, ezután kiegészül a két zenei világ egymásba olvasztása során lepárolt gondolati mag köré tekeredő rövidfilmekkel, kortárstánccal és képzőművészettel, és ebből az egészből lesz valami nagy egész; egyszeri, háromnapos Gesamtkunstwerk - amit megnéz és meghallgat összesen kétszáz ember. (Tavalyi tudósításunk: "Konzervet ritkán veszünk", Magyar Narancs, 2011. szeptember 8.)


Fotó: Kristóf Borbála

Idén mintha áramvonalasabb volna a program, részben, gondolom, gazdasági okokból; nincs tánc és installáció, jött viszont helyette valami nagyon idevaló. A Parkinprogress tipikus EU-s projekt: összművészeti és összeurópai és környezettudatos. Hat ország mindenféle művészei, mindig kicsit változó összetételben turnézzák körbe a kontinens zöldövezeteit, hogy egy-két hét alatt létrehozzanak valami helyspecifikusat és közöset. Szent Márton se ötölhetett volna ki ennél szebb egymásra találást: az Arcusnak épp ez a projekt kell, a Parkinprogressnek épp ez a hely. A végtermék végül nem aratott osztatlan sikert, de a formája is nagyon passzolt a koncepcióba: csoportosan sétálunk az éjjeli parkban, meglátunk egy műalkotást, kontemplálunk, és sétálunk tovább. A sötétben elővezetett meditatív bukdácsolást azonban rendre megzavarta, ahogy a magyar szervező, Hudi László és segítői tanárbácsis derűvel terelgették a nézőket. Inkább maradjon le a fél csoport a fő attrakcióról, de adassék meg a bóklászás szabadsága.

Ez a bizonyos attrakció lenyűgöző térhasználattal dolgozott: a kert feketeségéből lámpákkal hasítottak ki fényösvényeket, amelyeken aztán saját monológjukba feledkező alakok haladtak végig, mintegy a park különböző idősíkokban mozgó látogatói. A két magyar szereplő - mint azt előadás után megtudtam - egy szerzetes és az arborétum kertésze voltak: szerepeltetésük olyan nagyszerű ötlet, amely kifejezetten rosszul sült el - közhelyes szövegük ("Szeretem a csendet"; "A park az a hely, ahol találkozom Istennel" stb.) félrevitte az amúgy is hosszúra nyúlt, rosszul hangosított produkciót. Carl Hurtin viszont már a projektleírásával levesz a lábamról: terve, hogy "eltéríti, félreérti és félreértelmezi a Pannonhalmi Főapátság arborétumában talált tárgyakat, helyeket, jeleket"; és valóban, a meditációra használt labirintus-sétakör nála futópályává alakul, amelyen a közönség ovációjától kísérve rohan végig. Helyben készült videomunkáiból is az derül ki: Hurtin született performanszművész. De a magyarok között is találtunk kiemelkedőt: Zagyvai Sára vásznakra vetített, elsőre fotónak látszó videói a tinédzser- és a felnőttkor között álldogáló fiatalokról ugyanolyan megkapóak, mint az ösvényre vetített (Hudival közösen jegyzett) installációja, melyen egy mindig elmosódó, majd újra összeálló testű, meztelen nő próbál felkelni a földről.

Pannonhalma, augusztus 24.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.