És Bagossy László rendező a szöveghez-térhez illő játékstílust szabott: nem imitálás vagy mímelés folyik, hanem stilizálás. Esznek és isznak - üres és átlátszó a tányér és a pohár; utóbbit a szájukhoz sem emelik, csak nagyot csettintenek, ha erős a törköly. És mintha film lenne, egy-egy szint kimerevedik, míg egy másik bemozdul - a szimultán cselekvés-történés ügyes és egyértelmű jelzése ez.
Frivol és költői - ez már a szöveg, Térey szövege; verses ez is, mint a Kazamaták és a Nibelung lakópark, de hogy az, igazán nem feltűnő. Szavalás nincs, csak furcsán emelt stíl, melybe mindazonáltal a legvaskosabb kiszólások, legalpáribb replikák is beleférnek, könnyedén, szinte pofátlan eleganciával és magától értetődően. Ismét rengeteg az idézet, a szó szerinti meg a tartalmi; Márai, Szorokin és rengeteg egyéb. Egy "szóra sem érdemes nemzedék" életérzését rakják össze, melynek tagjait egy "szóra sem érdemes időben" terelte össze a sors az elegáns budai étteremben, ahonnan nézve Pest "vérbő proletárvircsaft". Téreynek nemcsak költői, hanem egyszersmind pontos, méghozzá szenvtelenül pontos szavai vannak ránk, a városunkra, a közelmúlt eseményeire. A tavalyi augusztus 20. a "húsz perc armageddon"; a szeptember-október a "fülsértő szirénavijjogás" ideje, amikor "könnygázfelhőben úszik az utca", kocsikat és telefonfülkéket borogat a túlcivilizált népség. 2007 februárjában pedig (ekkor játszódik a darab, melynek jelenideje mindazonáltal olykor átúszik a zavargásos-felfordulásos októberi napokba), egy elmaradt tél után kivirágzik egy mandulafácska. Az étterem népe - nem a lakótelepekről, és nem is a rehabilitált pesti városrészekből érkeztek ide - nincs megrendülve, sem felháborodva, sem ezen, sem máson: kicsi az amplitúdója itt minden érzelemnek.
Térey figurái jellegzetes városi, fővárosi mintavétel darabjai, reprezentatívnak nem mondanám; harmincasok mind, olyik gazdag, olyik szép, és mind másképp boldogtalan. Egyként tartanak távolságot - felülről, a dombról - attól, amit mi valóságnak neveznénk; egyszersmind Térey költői távolságtartása is ez. 'k is csupa idézet - és csupa ismerős, csak mintha zavarban lennénk, honnan is ilyen veszettül ismerős valamennyi: az önerőből felkapaszkodott étteremtulaj, a baleseti sebész, a merev, karriertudatos ügyvédnő, a görcseit lazasággal takargató operaénekes, a gátlásait durvasággal palástoló kritikus, az ezotériába belebóduló pincérnő és a többi.
Persze: a pesti aszfaltról ismerősek ők - pontosabban a budai lankákról, már akinek, de mégis: mindenkinek. A sikeres étterem-tulajdonos, Győző, akinek a száján flottul ömlik kifelé a sok idegen szó, és szereti a katalán szecessziót meg Csajkovszkijt, az "új-undokok" képviseletében elnököl a saját, White Box (modern kiállítótermek formája, ugye) nevű éttermében, vezényel és kalauzol, magyaráz és kimagyaráz, leszól és felmagasztal - luciferi, de inkább "luciferkói" karakter, idegenvezetőnk nekünk. Csányi Sándor a sok egyforma vonzó macsó után jól adja ezt a befutott Győzőt, látjuk rajta, mibe van neki ez a befutás, és mibe lesz még - hát sokba. Nemcsak a ránőtt kemény kéreg, hanem a tisztánlátás és az érdekérvényesítés parancsa is gátolja abban, hogy jól érezze magát a bőrében, de nem szűnik meg küzdeni a fennmaradásért, neki zár be minden környékbeli étterem.
Nagy Ervin a baleseti sebész, Kálmán szerepében szeretne jobb sorsra érdemes lenni, de jobb sorsot mégsem érdemel; a műtőasztal mellett biztosan kiváló, egyébként csupa pótcselekvés, még apává is egy pótkefélés teszi, ha pechje van. Delfint, aki "széténekelte magát", szigorúan a középszerben csilingelteti Kovács Patrícia; az árnyalt játék elviselhetetlen némbert eredményez, akit mindazonáltal mindenki el akar viselni, egy röpke ideig legalábbis. Kálmán válófélben lévő feleségét, aki nem akar gyereket, mert "félti a harapni való húsát", konstans merevségben tartja Wéber Kata, Szávai Viktória a tulajfeleségben ugyanezt kesernyés-gúnyos árnyalattal vonja be. Schneider Zoltán Henrik kritikusa tényleg "sorstépte lélek", és finom kis alakítás a soha meg nem kapott szürkemarhaszelet jegyében. Marjai Virág kiváló a Zsuzsi pincérnőben - aszcendensekben utazik, és ő az "éjjel egyik őre", mert a másik Roland főpincér, Adorjáni Bálint e. h. Földi Ádám Krisztiánja, a tehetséges és örökké sértett meleg dizájner minden és bármely budai, pesti társaság állandó figurája - ő otthon van a hidakon is.
Akár a díszlet, a darab és az előadás is erősen rétegzett. Felül szórakoztató, középen vicces, lejjebb gúnyos, odalent rémes. A végén folytatás ígérkezik, gyerek fog születni, de nem megváltó.
Radnóti Színház, október 21.
