Színházi Világbajnokságot rendez az Átrium

  • narancs.hu
  • 2023. július 13.

Színház

Így köszöni meg a színház, hogy egy évvel ezelőtt a közönség megmentette a bezárástól.

Színházi Világbajnoksággal köszöni meg az Átrium, hogy egy évvel ezelőtt megmentette a közönség a bezárástól – írta közleményében a budapesti színház.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, tavaly nyáron, miután az Átrium bejelentette, hogy az állami támogatások szinte teljes kinullázódása miatt nem tudja folytatni a működését, a közönség önszerveződő módon összegyűjtött annyi pénzt, ami lehetővé tette a jubileumi tizedik évad meghirdetését.

Az Átrium az évforduló alkalmából július 14-ére rendhagyó gálaestet szervez, a színházi olimpiára reflektálva Átrium Színházi Világbajnokság – Nullázottak Olimpiája címmel, amelyen a színházban fellépő művészek különböző számokban mérettetik meg magukat.

 

A több milliárdos színházi programsorozatra, a színházi olimpiára az Átrium nem kapott meghívást, és az idei állami támogatási pályázatokon az intézménynek nulla forint támogatást ítélt meg a minisztérium. A gálaesten az olimpiai ötkarikát öt kövér nulla jelképezi, amely nemcsak a színház, az egész független előadó-művészeti szféra kormányzati megbecsültségét is szimbolizálja.

A fellépők között lesz Alföldi Róbert, Hernádi Judit, Parti Nóra, Háy János, Kovács Máté, Katona Péter Dániel, Varga Ádám és Szatory Dávid is, de az eseményen Mucsi Zoltán és Szinetár Dóra is feltűnik majd. Az este házigazdája Petróczi Zoltán, azaz Lady Dömper lesz. Az este folyamán az élő zenét az Átrium Staff Zenekar, az Átrium munkatársaiból és a produkciókban megforduló zenészekből összeállt zenei formáció adja, akik az egy évvel korábbi rendezvényen is játszottak, amikor az Átrium bejelentette, hogy a közönségnek köszönhetően meghirdeti a következő évadot.

Az Átrium közleményében emlékeztetett, a színház ugyan meghirdette tizenegyedik évadát, és az őszi műsor már elérhető a közönség számára, rendszerszintű megoldás nemhogy nem született az Átrium és a független előadó-művészeti szervezetek ügyére, idén még a tavalyihoz képest is csupán töredék finanszírozást kapott a terület.

(Címlapképünk forrása: Átrium)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.