Színház

Történetek a magányról

Végre egy kis csönd

Színház

Egy kortárs magyar író, Garaczi László az egyik legjobb hazai művészszínháznak írt darabot arról, amiben éppen élünk, a karanténról. Ez nem hangzik rosszul, ugye?

 

Fontosnak tartom leszögezni, hogy a Katona József Színház K:ORTÁRS című sorozata hiánypótló, és a legjobb dolog, ami ebben a színház nélküli időben történhet. A Katona ugyanis ebben a programjában több kortárs írót kért fel darab­írásra egy meghívásos pályázaton, s ezekből a társulat színészeivel filmek készültek. Csak jobb híján használom most a film kifejezést, hiszen, ahogy Máté Gábor fogalmaz egy interjúban, az így létrejövő alkotás „nem színház, nem rádiójáték, nem tévéjáték. Ezek körül valami negyedik, ilyen értelemben bátran mondhatjuk, hogy új műfaj.”

Mindez azért különösen fontos, mert az elmúlt években kevés új magyar dráma született. Hisz drámát írni felkérés nélkül nem kifizetődő munka, és nem csak anyagi tekintetben. A drámaköteteknek és drámaantológiáknak nincs meg az olvasóközönsége, kevésbé gondolunk a drámákra (olvasható) irodalmi műfajként, ahogy egy regényre vagy egy verseskötetre. Így darabok leginkább az Örkény István drámaíró pályázatra készülnek vagy kifejezetten egy-egy színház megrendelésére, és természetesen sokat hozzátesz még ehhez a Nyílt Fórum, a Színházi Dramaturgok Céhének drámafejlesztő inkubátorprogramja is. De hogy egy színház egyszerre négy kortárs író drámáját mutassa be, ahogy a Katona most teszi Garaczi László, Szécsi Noémi, Tasnádi István és Háy János egy-egy művével, az igen ritka és üdvözlendő kezdeményezés.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.