Történetek a magányról

Végre egy kis csönd

Egy kortárs magyar író, Garaczi László az egyik legjobb hazai művészszínháznak írt darabot arról, amiben éppen élünk, a karanténról. Ez nem hangzik rosszul, ugye?

 

Fontosnak tartom leszögezni, hogy a Katona József Színház K:ORTÁRS című sorozata hiánypótló, és a legjobb dolog, ami ebben a színház nélküli időben történhet. A Katona ugyanis ebben a programjában több kortárs írót kért fel darab­írásra egy meghívásos pályázaton, s ezekből a társulat színészeivel filmek készültek. Csak jobb híján használom most a film kifejezést, hiszen, ahogy Máté Gábor fogalmaz egy interjúban, az így létrejövő alkotás „nem színház, nem rádiójáték, nem tévéjáték. Ezek körül valami negyedik, ilyen értelemben bátran mondhatjuk, hogy új műfaj.”

Mindez azért különösen fontos, mert az elmúlt években kevés új magyar dráma született. Hisz drámát írni felkérés nélkül nem kifizetődő munka, és nem csak anyagi tekintetben. A drámaköteteknek és drámaantológiáknak nincs meg az olvasóközönsége, kevésbé gondolunk a drámákra (olvasható) irodalmi műfajként, ahogy egy regényre vagy egy verseskötetre. Így darabok leginkább az Örkény István drámaíró pályázatra készülnek vagy kifejezetten egy-egy színház megrendelésére, és természetesen sokat hozzátesz még ehhez a Nyílt Fórum, a Színházi Dramaturgok Céhének drámafejlesztő inkubátorprogramja is. De hogy egy színház egyszerre négy kortárs író drámáját mutassa be, ahogy a Katona most teszi Garaczi László, Szécsi Noémi, Tasnádi István és Háy János egy-egy művével, az igen ritka és üdvözlendő kezdeményezés.