rés a présen

Út a színházhoz 

  • rés a présen
  • 2024. március 20.

Színház

Kertész Luca vezetőtanár, ELTE Radnóti Miklós Gimnázium

rés a présen: Miért tartod fontosnak a tantermi drámát?

Kertész Luca: Magyart tanítok, de a színház nemcsak a tantárgyhoz kapcsolódóan fontos a számomra, hanem személyesen is. Elvégeztem a Magyar Drámapedagógia Társaság továbbképzését, valamint az (előző) SZFE-n a színházi nevelési szakirányt. Ezek mind utak voltak a színházhoz, ahogyan a tantermi forma is az, amivel a diákjaimhoz szeretném még közelebb hozni mindazt, amit a műfaj a számomra jelent. Az idei VI. Tantermi Színházi Szemle lesz a második, amelyen részt veszek a zsűri munkájában. Örömmel képviselem az iskolai szempontokat ebben a folyamatban.

rap: Hogyan definiálnád a tantermi drámát?

KL: Nem a gyerekek mennek színházba, hanem a színház érkezik a gyerekek mindennapjába, a saját környezetükbe. Ez egészen más viszonyt alakít ki a résztvevők között. Ugyanilyen fontos, hogy ez a forma a gyerekek aktív jelenlétére és részvételére épít. Budapesten el vagyunk kényeztetve a remek társulatokkal és kiváló előadásokkal – persze ebben egyre nagyobb szerepe van a színházi szcéna lassú pusztulásának, mert sok társulat ebbe az irányba „menekül”. Sokkal több lehetőségünk van, mint a vidéki iskoláknak – ezért is volt a pályázat része a vidéki továbbjátszás. Évek óta viszek bármilyen korú gyerekeket a Káva és a Kerekasztal előadásaira, például a Káva Sziget című, felnőtteknek szóló darabja az utóbbi évek egyik legerősebb hatását tette rám. Viszonylag friss kedvencem az Apertúra Manufaktúra, akik izgalmasan nyúlnak hozzá a klasszikus kötelezőkhöz, lelkesen hívom őket az osztályaimhoz.

rap: Milyen a jó tantermi előadás?

KL: Nyitott, kíváncsi a gyerekekre, egyenjogúsít. Bátor, a korosztálynak fontos témákról szól, de nem rág szájba. Kérdéseket tesz fel, és hagyja, hogy minden gyerekben tovább folytatódjanak, nem akar mindent elmagyarázni. És persze művészi igényű, mert ez is borzasztóan fontos a könnyen befogadható gagyitengerben, ahol evezgetünk. Közben lehet akár kényelmetlen is – például azzal, hogy nagyon közel jön térben is a nézőkhöz. Kimozgat a megszokottból, reagálni kell rá. Nekem ilyen volt például a Budaörsi Latinovits Színház Apa, anya, fiú, lány című előadása – tök hétköznapi témáról, a családról szól, de nagyon őszintén, nyersen, szépen.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.