Színház

Vár, vagy amit akartok

Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen

  • Csáki Judit
  • 2013. augusztus 4.

Színház

Bejön a tizenhárom férfi, leül egy hosszú asztalhoz - a Leonardo da Vinci Utolsó vacsoráját idéző képen ezúttal öltönyös-nyakkendős, menedzser-like férfiak lapozgatnak fekete dossziéban gondterhelten. Hogy az a nyavalyás Déva vára csak nem akar fölépülni, mert "amit raknak reggel, estére leomlik".

32 évvel ezelőtt Sarkadi Imre töredékéből Ivánka Csaba készítette a szövegkönyvet, Bródy János írta a dalszövegeket, Szörényi Levente a zenét a Marton László rendezte előadáshoz, melyben a koreográfus Novák Ferenc volt. E sorok írója pedig - kezdő kritikusként - végigülte a próbafolyamatot, és jól a memóriájába égett az előadás minden pillanata. Patetikus volt, dinamikus, elszánt és hites (ebben óriási szerepe volt a Kelement játszó Hegedűs D. Gézának); hogy hát az alkotás rettenetes áldozatokat követel, de alkotni muszáj.

És most az Alföldi Róbert által rendezett előadás nem üti fölül, nem írja át azt a hajdani értelmezést, nem is viszonyul hozzá, csak vet egy friss tekintetet a rockballadára. Kitesz néhány kérdőjelet, és ezek a kérdőjelek rendre a mi lehetséges, ám szükségképpen néma kérdéseink után állnak, a végükre már három pont, esetleg egy pontosvessző kerül. Mert lehet írásjeleket színpadra tenni.

Rosta Mária producer és a RaM Colosseum előadásában vegyes a szereplőgárda; a tizenhárom "kőműves" közt akadnak jó táncosok és jó énekesek, és olyanok, akik mindkettőben jók, plusz még jó színészek is. Alföldi a címszerepet Stohl Andrásra bízta, aki a jelek szerint nagyjából korlátlanul terhelhető. Ezúttal szemüvegben játszik, és ez fontos: a szemüveg - ha nem is öltöztet, de - tartalmas, jelentéses kiegészítője a karakternek. Jól játszik, jól táncol, jól énekel - súlyos pillére az előadásnak; tud egyenrangú lenni tizenkét másikkal szemben, és tud hangsúlyos magányt a színre fogalmazni.

A másik súlyos pillér Blaskó Péter Vándora, az ő figurája is nagy változáson ment át az ősbemutatóban szereplő mesei-balladai Vándorhoz képest, akit Páger Antal játszott. Alföldi rendezésében erősen megnő a jelentősége: Blaskó elegánsan be-besétál a kőművesek közé, mond ezt-azt, lazán-kedvesen fenyegetőzik - sőt, a régi történet eléneklésével valójában ő adja az ötletet, "gyilkoljatok meg egy nőt". Aztán ő hozza a lehetséges megtorlás hírét, majd a legvégén a hatalom "feloldozását" is. Nagy manipulátor, aki könnyedén tartja markában az alattvalókat.

Radnay Csilla Annája - játéka és dala - szép középpontja az előadásnak. Vörös ruhás áldozat, aki a "falban" is látható marad, holtan is mozdul, eleven mementó. A kőművesek közül néhánynak adatik némi karakter: Hujber Ferencnek, Fehér Tibornak, Szatory Dávidnak. Vári Bertalan magyaros motívumokkal tűzdelt koreográfiája színészbarát: az együttes mozgás erős hatására épít elsősorban, ahogy Alföldi rendezése is az összjátékra támaszkodik. Zöldy Z. Gergely díszletének központi eleme egy plexi szónoki állvány - pompás fülke a falban, sejtjük mindjárt az elején, és rendben van, hogy tényleg... A zenekar odafent ül, a magasban, része a látványnak, miközben profin muzsikál.

A mű tényleg ballada; vagyis nem drámai megoldásokkal felel a drámai konfliktusokra, hanem líraival. Azaz: Kelemen személyes tragédiájára (hogy ugyanis az ő feleségét kellett beépíteni a falba) szépen rákövetkezik a pénzvita (vagyis hogy járna-e neki ezért több pénz - noha részéről a kérdés fölvetése puszta keserűségből fakad), arra pedig a felelősségre vonástól való félelemből a Kelemen elleni összefogás (vagyis az, hogy ő gyilkolt, tehát egyedül áll majd a bíróság elé), erre pedig a feloldás, hogy persze nem lesz semmiféle felelősségre vonás, hanem ünnepségek lesznek, tehát szent a béke, lehet megint szeretni egymást.

Marton rendezésében még igazi dilemma volt, hogy "szabad-e ölni, embert ölni, gyilkolni, hogy álljon a vár" (és hát "nem" volt a válasz rá, és ez a "nem" pompásan tudott együtt állni az alkotás szükségességére adott "igennel", mutatván, hogy van határ). Ma ugyanez: nem kérdés, hanem hétköznapi gyakorlat, nincs határ. Öltönyös-nyakkendős urak intézik, akiken azonban - és Alföldi rendezésének ez a középpontja - a státusszimbólum tünékeny jelmez, alóla fokozatosan előtűnik az emberbe bújt állat, és a vezérmotívum: fél véka ezüst, fél véka arany. Aztán amikor megvan az "egyezség" - hogy az első felbukkanó nőt beépítik a falba -, már mindegy, hogy a résztvevők közül kinek a felesége várható, kinek nincs is felesége, ki kussol, ki lelkesedik: a közeg immár egyneművé vált, Kelemennel együtt. És ugyan, ha úgyis meghal a nő, hát miért ne erőszakolnák meg néhányan előtte? Hiszen csak a végeredmény számít: a fal áll; lehet visszabújni a kicsit immár megviselt öltönybe, felkötni a nyakkendőt, visszavenni az emberjelmezt, és ünnepelni - hiszen minden gaztett meg van úszva, csak a dicsőség marad. Áll Déva vára, vagy amit akartok, örökkön-örökké, ámen.

RaM Colosseum, június 15.

Neked ajánljuk