Visszakerült a kórházba a Nemzetiben megsérült Szász Júlia

  • narancs.hu
  • 2023. november 27.

Színház

"Kisebb mellkasi sérülése további orvosi beavatkozást igényel."

Visszakerült a Semmelweis Egyetem klinikájára Szász Júlia, a Nemzeti Színházban két héttel ezelőtt történt színpadi baleset egyik sérültje

– derül ki az intézmény hivatalos oldalán olvasható közleményből.

A rövid kommüniké szerint a baleset napján, november12-én egyszer már megműtött, majd néhány nappal később hazaengedett művésznő állapota stabil, de a kisebb mellkasi sérülése további orvosi beavatkozást igényelt.

Szász Júlia várhatóan hamarosan elhagyhatja a Traumatológiai Klinikát, és otthonában gyógyulhat.

Mint ismert, november 10-én szakadt félbe a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia előadása, miután a darabban játszó két színész, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó több métert zuhant a díszletről előadás közben. Sérüléseik olyan súlyosak voltak, hogy mindkettejüket meg kellett műteni. A baleset utáni héten mindkét színészt hazaengedték a kórházból, Szász Júlia azóta most került vissza.

A baleset miatt a rendőrség nyomozást indított, Vidnyánszky Attila színházigazgató benyújtotta lemondását, de azt Csák János miniszter nem fogadta el.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.