Interjú

„Nem kell belehalni”

Tengely Gábor rendező, bábszínész

Színház

Itthon elérte, amit a szakmában el lehet, rangos színházakban futottak párhuzamosan a rendezései. Mégsem volt maradása. Jelenleg Izlandon él, csak egy-egy szívbéli munka miatt jön haza. Távozásának okairól és a kinti tapasztalatairól is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Legutóbb, október legelején a Rózsa és Ibolya című darab miatt érkeztél a győri Vaskakas Bábszínházba. Ám ezt a darabot egyszer már megrendezted a debreceni Csokonai Színházban is. Miért foglalkozol vele újra?

Tengely Gábor: A színház felkérése után magam választottam az anyagot. Már csak hobbiból csinálok színházat, és csak akkor, ha valami fontos számomra. Amikor Debrecenben próbáltuk a darabot, éppen a „migránskampánya” futott a kormánynak. Akkor azt éreztem, hogy kezdenem kell valamit ezzel. Magyarország konfliktusélező politikája és elutasítása a mássággal kapcsolatban azóta sem változott. Az emberek viszont változnak.

MN: Milyen irányban?

TG: Például amikor a kedvenc önkiszolgáló éttermemben ebédeltem Győrben, állt előttem egy transznemű lány. Nem bámulták meg, és rettentő kedvesen szolgálták ki. Amikor elhagytam Magyarországot, ez még nem így történt volna.

MN: Ez az, amiért elmentél?

TG: Színházrendezőként, színházi emberként akkor nem volt ildomos felvállalni magamat. Amikor lefotóztak a Pride-on, el kellett gondolkodnom azon, felhívjam-e a sajtóorgánumokat, hogy vegyék le a rólam készült képeket, pusztán azért, mert gyerekszínházzal foglalkozom intézményes keretek között. Sok minden más is hozzátartozott a döntésemhez, de soha egyetlen másodpercre sem bántam meg, hogy elmentem.

MN: Mi tartozott még hozzá?

TG: Politikai oka is volt annak, hogy így döntöttem, nem tudtam azonosulni a friss választások eredményével. Azután ott volt az anyagi biztonság hiánya. Ketten éltünk egy háztartásban, mindkettőnknek volt fizetésünk, én éppen akkor egy színház főrendezője voltam, és nem volt pénzünk hó végén. Hát hogy van ez? Ennyire ismerik el a munkánkat? Az is hozzátartozott, hogy nagyon sokat dolgoztam, és lényegében nem volt privát életem. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy mindent elértem, amit az én szakmámban bábszínész végzettséggel, bábrendezői gyakorlattal elérhettem ebben az országban. Nem volt már olyan hegy, amelyről azt éreztem, hogy meg kell másznom.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.