Interjú

„Nem kell belehalni”

Tengely Gábor rendező, bábszínész

Színház

Itthon elérte, amit a szakmában el lehet, rangos színházakban futottak párhuzamosan a rendezései. Mégsem volt maradása. Jelenleg Izlandon él, csak egy-egy szívbéli munka miatt jön haza. Távozásának okairól és a kinti tapasztalatairól is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Legutóbb, október legelején a Rózsa és Ibolya című darab miatt érkeztél a győri Vaskakas Bábszínházba. Ám ezt a darabot egyszer már megrendezted a debreceni Csokonai Színházban is. Miért foglalkozol vele újra?

Tengely Gábor: A színház felkérése után magam választottam az anyagot. Már csak hobbiból csinálok színházat, és csak akkor, ha valami fontos számomra. Amikor Debrecenben próbáltuk a darabot, éppen a „migránskampánya” futott a kormánynak. Akkor azt éreztem, hogy kezdenem kell valamit ezzel. Magyarország konfliktusélező politikája és elutasítása a mássággal kapcsolatban azóta sem változott. Az emberek viszont változnak.

MN: Milyen irányban?

TG: Például amikor a kedvenc önkiszolgáló éttermemben ebédeltem Győrben, állt előttem egy transznemű lány. Nem bámulták meg, és rettentő kedvesen szolgálták ki. Amikor elhagytam Magyarországot, ez még nem így történt volna.

MN: Ez az, amiért elmentél?

TG: Színházrendezőként, színházi emberként akkor nem volt ildomos felvállalni magamat. Amikor lefotóztak a Pride-on, el kellett gondolkodnom azon, felhívjam-e a sajtóorgánumokat, hogy vegyék le a rólam készült képeket, pusztán azért, mert gyerekszínházzal foglalkozom intézményes keretek között. Sok minden más is hozzátartozott a döntésemhez, de soha egyetlen másodpercre sem bántam meg, hogy elmentem.

MN: Mi tartozott még hozzá?

TG: Politikai oka is volt annak, hogy így döntöttem, nem tudtam azonosulni a friss választások eredményével. Azután ott volt az anyagi biztonság hiánya. Ketten éltünk egy háztartásban, mindkettőnknek volt fizetésünk, én éppen akkor egy színház főrendezője voltam, és nem volt pénzünk hó végén. Hát hogy van ez? Ennyire ismerik el a munkánkat? Az is hozzátartozott, hogy nagyon sokat dolgoztam, és lényegében nem volt privát életem. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy mindent elértem, amit az én szakmámban bábszínész végzettséggel, bábrendezői gyakorlattal elérhettem ebben az országban. Nem volt már olyan hegy, amelyről azt éreztem, hogy meg kell másznom.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.