Interjú

„Nem kell belehalni”

Tengely Gábor rendező, bábszínész

Színház

Itthon elérte, amit a szakmában el lehet, rangos színházakban futottak párhuzamosan a rendezései. Mégsem volt maradása. Jelenleg Izlandon él, csak egy-egy szívbéli munka miatt jön haza. Távozásának okairól és a kinti tapasztalatairól is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Legutóbb, október legelején a Rózsa és Ibolya című darab miatt érkeztél a győri Vaskakas Bábszínházba. Ám ezt a darabot egyszer már megrendezted a debreceni Csokonai Színházban is. Miért foglalkozol vele újra?

Tengely Gábor: A színház felkérése után magam választottam az anyagot. Már csak hobbiból csinálok színházat, és csak akkor, ha valami fontos számomra. Amikor Debrecenben próbáltuk a darabot, éppen a „migránskampánya” futott a kormánynak. Akkor azt éreztem, hogy kezdenem kell valamit ezzel. Magyarország konfliktusélező politikája és elutasítása a mássággal kapcsolatban azóta sem változott. Az emberek viszont változnak.

MN: Milyen irányban?

TG: Például amikor a kedvenc önkiszolgáló éttermemben ebédeltem Győrben, állt előttem egy transznemű lány. Nem bámulták meg, és rettentő kedvesen szolgálták ki. Amikor elhagytam Magyarországot, ez még nem így történt volna.

MN: Ez az, amiért elmentél?

TG: Színházrendezőként, színházi emberként akkor nem volt ildomos felvállalni magamat. Amikor lefotóztak a Pride-on, el kellett gondolkodnom azon, felhívjam-e a sajtóorgánumokat, hogy vegyék le a rólam készült képeket, pusztán azért, mert gyerekszínházzal foglalkozom intézményes keretek között. Sok minden más is hozzátartozott a döntésemhez, de soha egyetlen másodpercre sem bántam meg, hogy elmentem.

MN: Mi tartozott még hozzá?

TG: Politikai oka is volt annak, hogy így döntöttem, nem tudtam azonosulni a friss választások eredményével. Azután ott volt az anyagi biztonság hiánya. Ketten éltünk egy háztartásban, mindkettőnknek volt fizetésünk, én éppen akkor egy színház főrendezője voltam, és nem volt pénzünk hó végén. Hát hogy van ez? Ennyire ismerik el a munkánkat? Az is hozzátartozott, hogy nagyon sokat dolgoztam, és lényegében nem volt privát életem. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy mindent elértem, amit az én szakmámban bábszínész végzettséggel, bábrendezői gyakorlattal elérhettem ebben az országban. Nem volt már olyan hegy, amelyről azt éreztem, hogy meg kell másznom.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.