Videojáték

Minecraft

  • wilson
  • 2012. február 23.

Trafik

Svédország legfőbb exportcikkei a lapra szerelt bútor, a világ toplistáit uraló popzenék, a dánokhoz képest még mindig kevésbé szuicid hangulatot teremtő filmgyártás - és most már a független videojáték-gyártás is.

Hiszen manapság is ritka alkalom, amikor egy garázsprogramozó rivaldafénybe kerül, hát még ha alapjaiban változtatja meg a modern játékfejlesztés történetét, közben pedig úgy tömi teli a zsebét dollármilliókkal, hogy a munkájával még el se készült.

A Minecraftet stílusba tuszkolni szinte lehetetlen, hiszen egyaránt lehet nevezni stratégiai, kalandjátéknak és emberszimulátornak. Kockákból felépülő világ ez, ahol akár Verne Kétévi vakációja is játszódhatna. Tulajdonképpeni célja nincs is, hacsak a túlélést nem tekintjük annak. Az új konzumerista életforma himnusza, ahol nem a nagyképernyős tévét és csillogó kocsit tekinti az ember élete céljának, hanem a nyersanyagot - a kivágható fa, a kibányászható érc a száznál is több alapanyag egy-egy példája. De mit kezd vele az ember? Amit csak akar: ha akar, baltát farag, ha akar, fémet önt, abból pedig felhúzhat a Föld méretével többszörösen vetekedő játéktérre egy komplett vasútrendszert, vagy ha úgy tartja kedve, hegyeket mozgat el egyik helyről a másikra, de akár a Tádzs Mahalt is megépítheti 1:1 arányban.

Modern kori legó ez, kísértetiesen életszerű világban, valósághű szabályokkal, de korlátok és kötelezettségek nélkül. Zsenialitása, maradandósága pont ebben rejlik, hiszen az életet már sokan megpróbálták imitálni, de az eszképizmus ennyire látványos, ennyire szórakoztató, ennyire határtalan még sose volt. Még úgy sem, hogy a Mine-craft világa azért kaktuszembereivel, alternatív pokoldimenziójával és a nyolcvanas évek 8 bites korszakát stílusnak választó látványvilágával folyamatosan bele is sulykolja az emberbe, hogy azért ez mégiscsak fantáziavilág: ott azonban a játékos egyszerre isten és az elemekkel küzdő halandó.

Mojang / PC, iOS, Android, XBLA


Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.