Videojáték

Minecraft

  • wilson
  • 2012. február 23.

Trafik

Svédország legfőbb exportcikkei a lapra szerelt bútor, a világ toplistáit uraló popzenék, a dánokhoz képest még mindig kevésbé szuicid hangulatot teremtő filmgyártás - és most már a független videojáték-gyártás is.

Hiszen manapság is ritka alkalom, amikor egy garázsprogramozó rivaldafénybe kerül, hát még ha alapjaiban változtatja meg a modern játékfejlesztés történetét, közben pedig úgy tömi teli a zsebét dollármilliókkal, hogy a munkájával még el se készült.

A Minecraftet stílusba tuszkolni szinte lehetetlen, hiszen egyaránt lehet nevezni stratégiai, kalandjátéknak és emberszimulátornak. Kockákból felépülő világ ez, ahol akár Verne Kétévi vakációja is játszódhatna. Tulajdonképpeni célja nincs is, hacsak a túlélést nem tekintjük annak. Az új konzumerista életforma himnusza, ahol nem a nagyképernyős tévét és csillogó kocsit tekinti az ember élete céljának, hanem a nyersanyagot - a kivágható fa, a kibányászható érc a száznál is több alapanyag egy-egy példája. De mit kezd vele az ember? Amit csak akar: ha akar, baltát farag, ha akar, fémet önt, abból pedig felhúzhat a Föld méretével többszörösen vetekedő játéktérre egy komplett vasútrendszert, vagy ha úgy tartja kedve, hegyeket mozgat el egyik helyről a másikra, de akár a Tádzs Mahalt is megépítheti 1:1 arányban.

Modern kori legó ez, kísértetiesen életszerű világban, valósághű szabályokkal, de korlátok és kötelezettségek nélkül. Zsenialitása, maradandósága pont ebben rejlik, hiszen az életet már sokan megpróbálták imitálni, de az eszképizmus ennyire látványos, ennyire szórakoztató, ennyire határtalan még sose volt. Még úgy sem, hogy a Mine-craft világa azért kaktuszembereivel, alternatív pokoldimenziójával és a nyolcvanas évek 8 bites korszakát stílusnak választó látványvilágával folyamatosan bele is sulykolja az emberbe, hogy azért ez mégiscsak fantáziavilág: ott azonban a játékos egyszerre isten és az elemekkel küzdő halandó.

Mojang / PC, iOS, Android, XBLA


Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.