tévésmaci - Sas kereken, sas magasan

  • .
  • 2011. július 28.

Trafik

Amikor Sztupa és Troché nyomát követve teljes egészében felderítettük a monoceroszaffért, először Brokita, a szökött spicckutya szerepe tisztázódott. Azért kellett figyelnünk a faluban minden kutya farkát, mert neki spicckutya létére furcsa farka volt, ami különös ismertetőjel is lehetett volna, ha bárki figyelné valaha is a kutyák farkazatát.
Először is hosszú volt, s bojtban végződött, ráadásul e bojt még két külön pamacsot is formázott, ha viselője büszkén fölfelé tartotta, márpedig Brokitánál rátartibb jószágot lámpással sem lehetett találni falun. De még a városon sem. És emlékeznek, miért tartották a walderdőn szökött spiccnek? Mert lelépett gazdáitól, az állatorvoséktól, akik macskanevet adtak neki. Vágják már? Az állatorvosék nem voltak hülyék, a férj értette a szakmáját, az asszony is, bár az övét inkább mesterségnek szokták hívni. De milyen macskanevet? A walderdőn a Cirmit gúnyból akasztották rá, azt is csak addig, míg le nem csapta Mókus Pistit, a légierő parancsnokát. Az állatorvosék eredetileg Leónak hívták, s ezzel mindent elárultunk. Vonyarc egyszer azt mondta, hogy nem csodálkozna, ha évek múltán visszatérne leszámolni velük, mint Johnny Cash hőse, a Zsuzsi nevű fiú, s azt mondaná, "my name is Leó, villany leó!", vagy valami ilyesmit, nem vagyok én költő, legyintett a kis zöld víziizé. Vonyarc tévedett, de önök tisztán látnak. Tudják Brokita titkát. Brokita oroszlán volt. Igazság szerint most is az, csak most kezdődik a tévéműsor.

Pénteken (29-én) a múltkorjában itt oly megélten emlegetett Egy kis gubanc jön este kilenckor a Filmmúzeumon. Peter Falk halála kapcsán merült fel, mint John Cassavetes végső filmje, melyben már csak egy utolsó, parttalan ökörködésre tellett, de abba beleadták minden bánatukat.

Szombaton rápróbálkozhatunk az éjszakai tévézésre esetleg, bár tudja a fene, hogy a Paloma című algériai-francia film mire képes 22.55-kor a Dunán, azt bezzeg be tudjuk lőni látatlanban is, hogy mennyire fussa egy kései Cronenberg-dolgozattól (Erőszakos múlt; RTL Klub; 23.40) - biztosan a moziban is sokan látták.

Vasárnap, hát vasárnap, én megmondom őszintén majd' kiesett a kezemből a rádióújság, mert képzeljék, 23.45-kor az m1 a Metropolist adja. Ahogy mondani szokták, Fritz Lang klasszikusát a húszas évek második feléből. Részemről a szerencse!

Hétfőn enyhe gazdasági válságot idézhet elő, ha Sergio Leone - valami teljesen érthetetlen okból - nagyszámú rajongója nem áll munkába, mert az RTL Klub képes déli negyed háromkor adni a mester egyik korai művét (én bízvást nevezném zsengének, ha a többiről nem ugyanazt tartanám), A rodoszi Koloszszust. Mit mondjak, kolosszális. Este nyolckor a Cinemax belecsap a Szégyennel (1968) Ingmar lecsójába, tízkor meg a Szenvedéllyel (1969) szétkeni az egészet a falon. Akinek mindehhez - ugyancsak érthető okokból - nem fűlik a foga, válassza kilenckor a Dunán a spanyolokat, akik a címből (14 kilométer) következően nem is annyira spanyolok, legfeljebb szeretnének azok lenni. Nos, valószínűleg az észak-afrikai menekülők keserű sorát élhetjük át e filmen.

Kedden tovább tombol a skandináv nyár a Cinemaxon, 21.40-től a Lina esti naplója című svéd, 0.55-től a Hideg préda című norvég filmmel. Az előbbi a szüzesség sürgősen esedékes elhagyásának története, az utóbbi pedig a Ragyogás folytatása nem is nagyon más eszközökkel. A ViaSat3-on lesz egy Gere-Garcia-duett, a Higgy neki, hisz zsaru!, 21.25-kor. A Filmmúzeumon meg a sűrűn nyomatott Kék bársony, 23.15-kor.

Szerdán a kis Mario a papa nyomdokaiba lép: New Jack City 21.25-kor a ViaSat3-on. Figyelem, súgok: az apja neve Melvin. A Dunára meg szerintem befigyelt valami spanyol turipakk, este kilenckor a Maroa egy venezuelai koprodukció.

Csütörtök az én napom, este kilenckor végre nem spanyolt, hanem egy 1964-es fekete-fehér amerikai ponyvát nyom a Duna (Halálos hasonlóság), utána meg tizenegykor a világ második legjobb filmje a Filmmúzeumon, az Amarcord. De mi a legjobb? Megmondom, ha nem tévéznek egy hétig.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.