csontzene - Hoffmann visszatér

  • .
  • 2007. június 21.

Trafik

Lassan lezárul a zárt térben tomboló hangversenyévad, a muzsikusok egyre inkább a természetes szabadba húzódnak, kitéve hangszereiket az esőnek, fagynak, lehangolódásnak, ám a Zenegyűlölő legfeljebb csak szóban követi őket, tartva magát egy évvel ezelőtt megfogalmazott kissé karcos maximájához: vidékre nem!

Lassan lezárul a zárt térben tomboló hangversenyévad, a muzsikusok egyre inkább a természetes szabadba húzódnak, kitéve hangszereiket az esőnek, fagynak, lehangolódásnak, ám a Zenegyűlölő legfeljebb csak szóban követi őket, tartva magát egy évvel ezelőtt megfogalmazott kissé karcos maximájához: vidékre nem! (Így aztán a Bartók+Párizs jelszavú Miskolci Operafesztiválra sem, ahol pedig Rameau Artemisz diadala című operáját viszi színre Kovalik Balázs 23-án az Egyetemi Erőműben.)

Pesten még elvergődünk valahogy a Kocsis Zoltán dirigálta Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjére (Kocsisunk soha nem pihen?!), ahol Perényi Miklós és Jandó Jenő közreműködésével Weiner-, Liszt-, Dohnányi-, Kodály- és Bartók-műveket hallhatunk (Művészetek Palotája, június 25., 19.30).

A többi néma csend. Pontosabban olvasás, mivel elkezdődött régi szerzőtársunk, E. T. A. Hoffmann műveinek többkötetes sorozata. Az első darab a Fantáziaképek Callot modorában kötet írásait adja közre, végre a szerző által megadott eredeti sorrendben, részben új fordításokban. Most látjuk, hogy iszákos barátunk nem választotta el egymástól az esszé és a merőben fikciós novella műfaját; a Gluck lovag című káprázatos novella mellett jól elvan a Beethoven hangszeres zenéjéről című alapvető zenetudományos tanulmány. Szóval mindenki elmerülhet képzelgéseibe, Hoffmann azt sugallja, hogy a zenéhez elég a fantázia, amit jól példáz, hogy a berlini őrült, aki a régen elhunyt Glucknak képzeli magát, tökéletes beleérzéssel játszik egy olyan partitúrából, mely üres lapokból áll - és ez nem akadályozza meg a narrátort, hogy nagy buzgalommal lapozzon neki! És egy idevágó ironikus megjegyzés máshonnan: "Ezek az őrültek teljesen a zenéből hizlalják legfurcsább véleményeiket; a zenét minden művészetek közül a legromantikusabbnak nevezik, mivel tárgya kizárólag a végtelen; a természet titokzatos, zenei hangokban kimondott szanszkrittája, mely végtelen vággyal tölti el az embert, és csak benne érti meg a fák, a virágok, az állatok, a vizek énekének énekét!"

Nos, nekünk kései, troglodita társaknak végtelen vágyunk dehogy terjed a pillangók dalának megértéséig; mi, szomorú posztromantikusok beérnénk azzal is, ha a pincér végre megértené, hogy nem jéghidegen kell szervírozni a vörösbort.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.