csontzene - Hoffmann visszatér

  • .
  • 2007. június 21.

Trafik

Lassan lezárul a zárt térben tomboló hangversenyévad, a muzsikusok egyre inkább a természetes szabadba húzódnak, kitéve hangszereiket az esőnek, fagynak, lehangolódásnak, ám a Zenegyűlölő legfeljebb csak szóban követi őket, tartva magát egy évvel ezelőtt megfogalmazott kissé karcos maximájához: vidékre nem!

Lassan lezárul a zárt térben tomboló hangversenyévad, a muzsikusok egyre inkább a természetes szabadba húzódnak, kitéve hangszereiket az esőnek, fagynak, lehangolódásnak, ám a Zenegyűlölő legfeljebb csak szóban követi őket, tartva magát egy évvel ezelőtt megfogalmazott kissé karcos maximájához: vidékre nem! (Így aztán a Bartók+Párizs jelszavú Miskolci Operafesztiválra sem, ahol pedig Rameau Artemisz diadala című operáját viszi színre Kovalik Balázs 23-án az Egyetemi Erőműben.)

Pesten még elvergődünk valahogy a Kocsis Zoltán dirigálta Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjére (Kocsisunk soha nem pihen?!), ahol Perényi Miklós és Jandó Jenő közreműködésével Weiner-, Liszt-, Dohnányi-, Kodály- és Bartók-műveket hallhatunk (Művészetek Palotája, június 25., 19.30).

A többi néma csend. Pontosabban olvasás, mivel elkezdődött régi szerzőtársunk, E. T. A. Hoffmann műveinek többkötetes sorozata. Az első darab a Fantáziaképek Callot modorában kötet írásait adja közre, végre a szerző által megadott eredeti sorrendben, részben új fordításokban. Most látjuk, hogy iszákos barátunk nem választotta el egymástól az esszé és a merőben fikciós novella műfaját; a Gluck lovag című káprázatos novella mellett jól elvan a Beethoven hangszeres zenéjéről című alapvető zenetudományos tanulmány. Szóval mindenki elmerülhet képzelgéseibe, Hoffmann azt sugallja, hogy a zenéhez elég a fantázia, amit jól példáz, hogy a berlini őrült, aki a régen elhunyt Glucknak képzeli magát, tökéletes beleérzéssel játszik egy olyan partitúrából, mely üres lapokból áll - és ez nem akadályozza meg a narrátort, hogy nagy buzgalommal lapozzon neki! És egy idevágó ironikus megjegyzés máshonnan: "Ezek az őrültek teljesen a zenéből hizlalják legfurcsább véleményeiket; a zenét minden művészetek közül a legromantikusabbnak nevezik, mivel tárgya kizárólag a végtelen; a természet titokzatos, zenei hangokban kimondott szanszkrittája, mely végtelen vággyal tölti el az embert, és csak benne érti meg a fák, a virágok, az állatok, a vizek énekének énekét!"

Nos, nekünk kései, troglodita társaknak végtelen vágyunk dehogy terjed a pillangók dalának megértéséig; mi, szomorú posztromantikusok beérnénk azzal is, ha a pincér végre megértené, hogy nem jéghidegen kell szervírozni a vörösbort.

Figyelmébe ajánljuk