"Glücklich ist, wer vergisst, was nicht mehr zu ändern ist!" - dalolják ifj. Johann Strauss örökbecsű operettjében. De hát suta nyersfordításban ("Boldog, ki elfelejti azt, amin már nem lehet változtatni többé") azért mégsem üvölthetjük az utcán, vagy a netán megudvarlásunkra többtálcányi pezsgővel, jól temperált, 1982-es Chateau Petrusszel, norvég lazaccal, gyöngytyúkkal, töltött szalonkával, netán Tournedos Rossinivel elénk siető pincér arcába A denevér örökbecsű életfilozófiáját - mindkettőtől megóv velünk született remek ízlésünk, továbbá az, hogy osztrákul még szilveszter estéjén sem szeretnénk dajdajozni, egy macskaszagú sikátorban, valamely fényesre glazúrozott vendéglátó-ipari egységben még kevésbé. Ha még Bécsben lennénk... Mit tegyünk? - kérdi a Zenegyűlölő a valóban utált Csernisevszkijjel, aki azonos című regényében azt propagálta, hogy nyugodt lélekkel engedjük át feleségünket a szeretőjének, hiszen senkinek sem szabad megtagadni a szabad választás jogát, meg hát a féltékenység lealacsonyít. Csipcsirip. Hogy aztán ebből hogyan nőtt ki a bolsevizmus, azt csak Lukács György tudná megmondani. A Zenegyűlölőnek marad az undor.
Melyet remek koncertekkel remél enyhíteni. Itt kínálják magukat mindjárt, Kocsis Zoltánnal az élen, a Nemzeti Filharmonikusok (Művészetek Palotája, december 23., 19.30) - a programban Beethoven G-dúr zongoraversenye mellett (szólista a nálunk meglehetősen ismeretlen Till Fellner) Brahmstól a 4. szimfónia szerepel. Az ellenlábas zenekar se rest, Fischer Iván dirigálásával (26-án 15.30-kor, 27- és 28-án 19.45-kor, mindannyiszor a Művészetek Palotájában) száll ringbe Ravel- és Dvorák-műsorral.
De Kocsisunk egy szólóesttel hamarosan visszatér, már az új év elején (3-án, a Zeneakadémián, 19.30-kor), amikor a koncert után zokogva és magányosan (gyóntatópapunk még Mariazellben síelÉ) szegjük meg első ízben fogadalmunkat, miszerint legalább Vízkeresztig (mely véletlenül a Zenegyűlölő születésnapja egyben) egy kortyot sem engedünk oda homoki száraz torkunkhoz. De hát mi mást tehetnénk egy Haydn-, Liszt-, Chopin-műsor után, pláne, ha Kocsis úgy játszik majd, mint mondjuk nyáron Tiszadobon. Legfeljebb másnaposak leszünk, melyre az öreg Lukács valóban plasztikus kifejezést talált Nagy Esztétikájában: "a befogadói élmény Utánja". De hát nem az az egész újév? És nem csal-e az idézett denevéri mondás? Hiszen ha az boldog, aki elfelejti azt etc., akkor voltaképpen csak az boldog, aki az örök feledés mámorában él, mert ami megtörtént, azon senki és semmi nem változtathat többé. Summa: Az boldog csak, aki mindent folyamatosan elfelejt. Azaz szünet nélkül részeg. És hogy zárásul még egy nagy hitetőt, Baudelaire-t (képünkön) idézzünk karácsony és szilveszter előtt: "Rúgjatok be! Rúgjatok be szüntelenül! Borral, költészettel vagy erénnyel, ahogy tetszik!" Erény? Badarság, az inkább kijózanít, és így oda a feledés erénye. Írjuk át bátran Baudelaire-t, legyen harmadik szavunk a zene! És ezzel már zárulhat is az év.
