étel, hordó - BAZILIKA

  • .
  • 2009. november 5.

Trafik

Játsszuk azt, hogy külföldi turisták vagyunk! Hop on hop off buszunk a Lánchíd dugójában araszol, az idegenvezető arcára fagy a mosoly, és nem csak azért, mert nem figyeltünk eléggé, hogy látszik-e a nyelve a hídfői oroszlánoknak. Térképünkön összemosódik a vastag, piros filccel jelölt karika, a József nádor téri leszállóra hisszük a Bazilikát - hop off -, aztán persze gyalogolhatunk a jeges szélben, az eső kalimpáló lába alatt.

A Szent István tér kifogástalan. Még ebben a borongós időben is nagyon klassz képeket készítünk, de mielőtt a Szent Jobbra fordulnánk, jó lenne valamit bekapni. Ami az éttermeket illeti, a környéken szinte minden ház alsó szintjén működik egység, így hát a bőség zavarában azt választjuk, amelyik a legkézenfekvőbb nevet kapta.

A többihez hasonlóan a Bazilika is a kertész lesek idején lehet elemében, terebélyes teraszának nyomait még látni, ám így, csonkítva nem tűnik olyan nagyvonalúnak. Sőt ilyenkor, hétköznap délután csak a szobányi csapszék üzemel. A falon általában magyar tárgyú (vállalható) festmények, például egy búsuló vagy gondolkodó juhász, a vitrinben tokaji borok, matyómintás étkészlet és hasonló jellegzetességek. Az átlagosnál szerényebb olajszagot érzünk, egy asztalt leszámítva minden hely foglalt, s megérkezésünkig magyar szó csak a kereskedelmi rádióból hallatszik.

Két felszolgáló van, érett férfiak, kedvetlenségük még épp elviselhető, miként a választék is cseppet izgalmasabb a szokásos idegenforgalmi menünél. A gulyáslevest például cipóban adják, de van báránysteak és szarvasbélszín a hortobágyi húsos és a Gundel-palacsinta mellett.

És brokkolikrémleves (460 Ft) is van, de szó sincs specialitásról. Legfeljebb azt mondhatjuk: egy csésze nemzetköziség, hiszen bárki a világon hasonlót lenne képes előállítani a közértből feljövet a saját konyhájában. Talán egy teával jobban jártunk volna, de semmi baj, hiszen a Bazilika-tál (4900 Ft) nevű kétszemélyes "ízelítő" annyi jót ígér! Borjúbécsit, bélszínt, hátszínt, szűzérmét és kolbászkát, hogy a köretekről ne is beszéljünk. Látványra valóban a megtestesült terülj, terülj, asztalkám, de így utólag azt kell mondjuk, elég lett volna a vizuális élvezet. A közepesre sütött bélszínt, a kolbászt és a zöldeket (paradicsom, káposzta, almapaprika stb.) leszámítva ugyanis kevés olyan dolog akad, amire jó szívvel gondolhatnánk. Persze a felsoroltak is inkább a vállalható kategóriában indulhatnának, a többiekről viszont a feledésbe merült régi idők, az ilyen-olyan vendéglátó-ipari vállalatok olajgőzös termékei jutnak az eszünkbe: dühösen elsózott húsok, száraz sült krumpli, előgyártott rántott sajt. Turistaként annyit mondhatunk, holnap inkább egy közismert gyorsétteremláncra vetjük magunkat. Az is vacak, de legalább nem gyanús.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.