étel, hordó - Trófea Grill Zugló

  • .
  • 2011. május 5.

Trafik

Nem tudjuk, hogy kié e szállóige, mégis klasszikusként idézzük: "A magyar vendéglátásban a mennyiség a minőség". Számtalan példát mondhatnánk az elmúlt harminc évből, hogy a sikert nem a receptek agyafúrtsága, hanem a beszerzett alapanyagok súlya hozta.
A kalória.

De nemcsak azért alakult így, mert a magyar étkezni nem tud, csak zabálni. Mi inkább arra az örök gyanakvásra tippelnénk, ami oly gyakori a hazai étterem-látogatók körében: mi kerül egy rántott szelet-sült krumplin annyiba, amennyiből egy kiló húst vehetek a piacon? Igaz, hogy az elmúlt néhány évben mintha változni látszana e hozzáállás, ám ne legyenek illúzióink, messze vagyunk még az ideálistól.

Az Erzsébet királyné útja és a Mexikói út sarkán álló vendéglő emberemlékezet óta városi vadásztanyaként üzemelt, de amikor a rendszerváltást követő többszöri profilváltás sem hozott sikert, valaki a homlokára csapott. A megvilágosodás villanykapcsolója a felismerés volt, hogy nemcsak a kínai piacon olcsóbb a "sok", a közétkeztetésben is. A felismerést tett követte, és az akkor még egyedülálló Trófea étteremben gyakorlatilag megszűnt az a la carte - helyébe a svédasztal lépett, amit ráadásul "svédsöntéssel" is kiegészítettek: a vendég a fix ár lefizetése után nemcsak annyit eszik, de csapolt sörből, folyó borból és üdítőből is annyit is iszik, amennyit bír. A számítás nemhogy bevált, de elsöprő sikert hozott. Néhány év alatt a Trófeából - pontosabban a Trófea Grillből - valóságos hálózat alakult ki, a Margit híd hídfőjénél, a XI. kerületben, Budapestről kifele menet, a Szerémi úton is nyílt hasonló profilú étterem, de a Visegrádi utcai Leroy, illetve a Király utcai Donatella is eltrófeásodott.

Mi Zuglót, a "kályhát" választottuk. A bejáratnál kedves recepciós (meg egy ruhatáros!) fogad, és ismerteti az egyszerű játékszabályokat: a "belépő" 3000 forint (ez a hétköznapi ebédidőre értendő, este 4000, hét végén pedig 5000), ennek fejében két és fél órát tartózkodhatunk az emeleti terülj-terülj asztalkám körül.

Kedden kora délután arra számítunk, hogy a stílszerűen berendezett vadásztanya inkább kísértetkastély lesz, de akkora tömeg van, hogy alig találunk szabad asztalt. Többnyire nyugdíjasokat látunk. Hol az "Egy szál harangvirág", hol pedig a "Boldog, boldog születésnapot" csendül fel, a személyzet pedig tűzijátékos tortával kedveskedik az érintett asztaltársaságoknak.

A választék sokkal nagyobb a vártnál: négyféle leves, egy rakás saláta, hideg és meleg előételek, gyümölcsök serege, panírozott mindenféle - kifejezetten vegáknak, szarvaspörkölt a vadászoknak, és legalább hatféle pácolt nyershús, amit úgy kell meggrilleztetni. Az eléggé íztelen hortobágyi palacsintával indítjuk a menetelést, a zellerkrémleves annál kellemesebb. A szarvast sem hagyjuk annyiban, áfonyaszósszal és burgonyafánkkal bármelyik "szakellátó" büszke lenne rá, a legnagyobb élményt azonban a mustáros tarja okozza, ami már-már fenséges. Az édességek miatt (a profiterolt és a tiramisut próbáljuk) inkább nem lelkendeznénk, viszont a személyzet fantasztikus teljesítményt nyújt: udvariasak, készségesek, ami - tömegétkeztetés lévén - emberpróbáló feladat. Mindent összeadva, a Trófea nemhogy állja a versenyt egy átlagos hazai étterem fogásaival, de egy picit meg is előzi a mezőnyt.

Miután egy óra elteltével befejeztük, ülünk még egy darabig, és szinte meghatódunk, hogy körös-körül csupa elégedett vendéget látunk.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.