Magazin

Lipócia

  • - kg -
  • 2011. november 3.

Trafik


A Pozsonyi út 1920 körül. Fenyő Miklós 2011 körül. Kádár János 1978 körül. Hajós András napjainkban. Almás rizspuding borsodóval, Szalóki Ági Váczi Eszterrel, kínai büfés az ingatlanossal. A 76-os troli fénykorában, Pécsi Ildikó neglizsében, Törőcsik Mari strandhangulatban. PR-ba oltott anyagok és PR-talanított helytörténetek, gondolatok a szépségszalonból és gondolatok Richter Gedeonról. Egy kétsávos bohóchal és a kétsávos Pozsonyi út, továbbá nő kutyákkal és nők kutya nélkül. A felsoroltak között akad anyag (76-os troli, Fenyő Miklós), melyre egy hivatalos kerületi lap is igényt tarthatna, és olyan (Pécsi Ildikó diáklázadásokra okot adó 1968-as neglizséje, vagy a Hogyan tanult meg a kismalac beszélni? orosz eredetije Hajós András ajánlásával), ami azért rendesen feszegetné a kerületi kiadványok határait. A Lipócia magazin egyszerre feszegeti a helyi érdekű lapok és Újlipótváros határait. Kinézetében maga a megtestesült prémiumkategória, soha nem látott minőség egy olyan műfajban, melyben szót (vagy legalábbis fotót) kap a helyi zöldséges, és három oldalt tölthet ki a trolitörténet, de nagyon is ismerős megjelenési forma, ha brandembereket kell kedves szomszédként, élményszerűen bemutatni. Szép kísérlet: a helyi lakosból a hirdetőt, a hirdetőből a helyi lakost előhozni. A Lipócia eddigi három számának anyagaiból simán kijöhetne a világ legjobb újlipótvárosi magazinja; tele trolival, villamosos és Pécsi Ildikó-s anekdotával, Nádasdy Ádám apróságaival, zöldsapkás briliánskolibrival, hentesfamíliával, Radnótival és himba nőkkel. A helyzet azonban így is ígéretes.

2011 ősz-tél, 111 oldal, 990 Ft


Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)